Jövőre lesz 20 éve, hogy a mozikba került Peter Jackson első "tündérmeséje". A Gyűrű Szövetsége egyből nagy sikert aratott anyagi szintem, a közönség köreiben és a kritikusoknál is, csak úgy mint a folytatásai, amik azóta kitörölhetetlen helyet foglalnak el a 2000-es évek filmművészetében, a fantasy filmek soraiban, valamint a legtöbb rajongó emlékeiben - köztük az enyémben is. De mi a varázsa a Gyűrűk Urának? Vagy mik azok a pontok, ahol bele lehet kötni? Erről írok most részletesebben mind a három epizódot taglalva és értékelve.

A Gyűrűk Ura: A Gyűrű Szövetsége (2001)

Kezdjük egy nagyon fontos dologgal, amit valószínűleg sokan tudnak, de muszáj megemlíteni. A Gyűrűk Ura-filmek J. R. R. Tolkien azonos című regényei alapján készültek, amiket 1954 és 55 között adott ki és ami erősen hagyatkozik saját I. világháborús tapasztalataira, valamint a regény írása évtizedeiben (1937-49) tapasztalható közhangulatra, nevezetesen a borúra és a félelemre. Tolkien, pedig a Gyűrűk Urával ezt a hangulatot szerette volna szépíteni, de szerencséjére, mikorra kiadta trilógiáját már fényesebb lett a jövő a világban a legtöbb ország számára.

A történet egy fantasy világban játszódik, ahol emberek, orkok, törpék, tündék, félszerzetek (hobbitok) és más különböző lények élnek, olykor varázserőkkel. A legfontosabb tárgy, pedig egy gyűrű, pontosabban "Az egy gyűrű", ami Sauroné, a sötétség uráé volt és amit több ezer éve keresnek miután legyőzték a nagyurat. De a győzelem nem volt teljes: A gyűrűt a Mordorban lévő Végzet hegye tüzében lehet elpusztítani, ahol kovácsolták és csak úgy lesz teljes a győzelem. Sauron ereje közben, pedig  egyre növekszik és a gyűrűre "fáj a foga", hogy vele újra ugyanolyan hatalma legyen, mint volt. Itt kap főszerepet a Megye és a hobbitok, mivel az értékes tárgy régóta ott lapul valahol.

A Gyűrű Szövetsége egy igazi fantasy kalandfilm. Miután Frodó és Samu elindul az Egy gyűrűvel Hobbitfalváról, nincs megállás, hiszen nyomukban vannak a sötét erők szolgái is. Hozzájuk csatlakozik később két másik hobbit (Trufa és Pippin), egy ember/dunadán (Aragorn), majd később a még nagyobb küldetésre egy törpe (Gimli), egy tünde (Legolas) és még plusz egy ember (Boromir).

A filmet szokták úgy is jellemezni, hogy "A film, amiben csak mennek", azonban még ha néha-néha le is ül a cselekmény sok mással kárpótolnak minket a készítők. A gyönyörű és részletgazdag világ, az egymástól könnyen megkülönbözhető karakterek és mögötte a nagyszerű színészek, valamint Howard Shore tökéletes és gyönyörűséges "muzsikája", amit filmben ritkán hallani, már ha azt is nézzük, hogy hogyan illeszkedik az a jelenetekhez. Talán rajta kívül csak Ennio Morricone volt ilyenre képes.

Két jelenetet ki kell emelnem még. A Völgyzugolyban megalakult szövetség, amikor Móriába ér izgalmas harcok és menekülés után találkozik a Balroggal, akivel Gandalf ütközik meg. A jelenet nem csak azért kiemelkedő, mert az akkori CGI technológia csúcsát jelentette. A másik a befejezés. Pontosabban Boromir az a bizonyos jelenete. Annál meghatóbb, egyben belülről mégis tanulságos és emberi jelenetet ritkán láttam filmvásznon.

Peter Jackson első Gyűrűk ura filmje szép, izgalmas, érdekes és elsősorban gyönyörű, mind a látvány, mint a zene tekintetében. Kicsit elfogult vagyok, de az osztályzatom nem is lehet más, mint...

9,5/10

Gyűrűk Ura: A két torony (2002) 

(INNENTŐL SPOILERES AZ ÍRÁS)

A szövetség kettészakadt. Frodó és Samu egyedül indult el Mordor felé, hogy küldetésüket befejezzék; majd beleütköznek Gollamba is, aki segíti további útjukat. Aragorn, Legolas és Gimli, pedig Trufa és Pippin nyomába erednek, akiket elraboltak az orkok, hogy Vasudvardba szállítsák őket. A két szálat szerencsére egyenlő szinten tudták kezelni az alkotók és a továbbiakban sem lesz ezzel probléma, amikor már három szálat kell egyben tartaniuk. (Frodó-Samu-Gollam; Trufa-Pippin-Szilszakáll; Aragorn-Legolas-Gimli-Theoden).

A két torony már nem kínál annyi "bandukolást", helyette az összecsapásokon helyezi a hangsúlyt és Samu-Frodó kapcsolatára. A csaták közül ki kell emelni az vasudvardi, illetve a Helm-Szurdok-béli összecsapást. Az előbbit a még mindig  gyönyörű zene teszi emlékezetessé: amikor vonulnak az Entek a "háborúba" egy nagyon kitűnő 10 másodperc. Az utóbbi, pedig egy klasszis teljesítmény. A feszültségépítés és a harc fontosságának súlya tökéletesen érződik, továbbá maga a csata is tartogat nem egy emlékezetes momentumot. Ilyen a kilovagolás is, ami megkoronázza az addig látottakat.

A Frodó-Samu szál kissé lapos a film első felében, de Gollam ment mindent. Az ő karaktere pedig még nagyobb előrelépés a Balroghoz képest. Ő is egy CGI karakter, de teljesen emberien hatnak gesztusai és megnyilvánulásai. A színész Andy Serkisnek is kifogásolhatatlan érdemei vannak a karakter sikerében. De még maradjunk egy kicsit az ő száluknál. A végére a Frodó-Samu kritizált érzelgőssége is teljesen pozitív irányba megy át. Samu filmvégi monológját is a film legjobb jelenetei közé érdemes sorolni.

A bővített változatot ajánlom mindenképpen megtekintésre, csak úgy, mint a többi film esetén. Egy-két emlékezetes jelenetet itt is találni és Faramir karaktere is jóval tisztábba, szerethetőbbé válik. Nem beszélve arról, hogy a pár hozzátett humorosabb jelenet is élvezhető. 

A végeredményt, pedig egy szép, ugyan már sötétebb, de mégis reményteli folytatássá sikerült gyúrni. Összességében egy nagyon kicsivel, de alulmarad a Gyűrű Szövetségéhez képest, azonban ez szinte semmit nem jelent...

9/10 

"Fun"-fact: A jelenetben, amikor a Éomerék által felégetett ork holtestekhez érnek és Aragorn (Vigo Mortensen) elrúgja az egyik sisakot, nem hiába kiált fel. A fejvédő kemény vasból készült. Nem is úszta meg  a színész sértetlenül. Eltört az egyik lábujja.

Gyűrűk Ura: A király visszatér (2003)

A kör bezárul. Középfölde végső csatáját vívja, a kérdés csak az, hol is csap le Sauron serege. A Sarumantól megszerzett palantiron keresztül kiderül, hogy a Fehér fa otthona, tehát Minas Thrith a célpont. Gandalf és Pippin ezért a "Királyok városába" lovagol figyelmeztetni a helytartót, akinek az elméjét - az egykori mágushoz hasonlóan - szintén egy palantír fertőzte meg. Aragorn, Gimli, Legolas és Theoden eközben egybegyűjti Rohan seregeit a Középfölde sorsáról döntő összecsapásra, az előbbi három, pedig olyanok segítségét kéri, akik még tartoznak Gondor királyának. Faramir, pedig Gondor és Minas Thrith védőbástyáját Osgiliathot próbálja kétségbeesetten védelmezni...

A másik szálon Frodó és Samu, pedig egyre közelebb kerül Mordorhoz, azonban utukat segítő Gollamot is egyre jobban csábítja a régebben őt megmérgező gyűrű. Ezt, pedig Cirith Ungol mellet, a banyapók barlangjában szeretné újra megkaparintani. Eközben Frodó elméje is egyre ködösebbé válik és kezdi felemészteni őt a gyűrű hatalma.

 A király visszatérre talán az "epikus" szó a leghelyénvalóbb. A harc jelenetekből még többet kapunk, a körülbelül másfél órás Minas Thririth-i csata vezérletével. Ezek azonban végig izgalmasak és nagyon jól megkoreografáltak, még ha - főleg a bővített változattal - túl soknak érződhet. Összességében, azonban egy nagyon is emlékezetes végső összecsapást láthatunk, ami többször képes megríkatni is.

Frodó és Samu szála, pedig a barátság és a bajtársiasság példáját mutatják. Sean Austin (Samu) talán a film legjobb színészi teljesítményét nyújtja. Ő által megtanuljuk, hogy milyen egy igazi barát, ami Frodó hátán cipelésén csúcsosodik ki. Végül pedig azt is megtudjuk, hogy azok is képesek nagy dolgokat véghez vinni, akiktől a legkevésbé várnánk. 

Külön meg kell említenem a bővített változatot is. Sajnos több kulcs/emlékezetes jelenet nem került be a mozis verzióba. Ilyen Saruman és Kígyónyelvű Gríma halála is, ami még a film elejéből vágtak ki. De a Sauron szájával való "tárgyalás", Gandalf és a Boszorkány úr rövid összecsapása, Frodóék mordori "kalandja" és a helytartó, valamint fia, Faramir közötti plusz jelenetekért is kár volt. Bár érthető is ez egyrészről. A játékidő így is 3 óra 20 percre rúg, amit moziban elég nehéz lehet végig ülni, főleg, ha ezzel a 40 perccel 4 óra lett volna a végeredmény.

Mindenesetre minőségi, kiemelkedő jelenetekben enélkül is bővelkedik a király visszatérése. A már említett Frodó-Samu jelenet mellett ilyen két másik szekvencia: A rohani lovasok rohama és az azelőtti Theoden-féle beszéd szívbemarkoló, csakugyan emlékezetes Pippin dala és közben Osgiliath kétségbeesett visszafoglalásának kísérlete. Az Olifánt-roham Minas Thirithnél pedig látvány szempontjából kiemelkedő mozzanat.

A végeredmény szintén egy látvány, zene, valamint mondanivaló szempontjából gyönyörű mesére sikeredett. Ezt kiegészítve kiemelkedő színészi teljesítménnyel (legfőképpen Sean Austin) és elsőosztályú harcjelenetekkel. Bár a bővített verzió tartogat egy számomra rosszul sikerült szekvenciát, elégedetlen így sem voltam. A király visszatérnek az előző két rész szintjén sikerült maradnia és - hozzájuk hasonlóan - a fantasy műfaj csillogó gyémántjává válni.

9,5/10

Összegzés

Nem tagadom. Gyerekkorom óta a Gyűrűk Ura-filmek rajongója vagyok. Ami talán nem is lehet véletlen, hiszen a három filmben is van valami gyermeki. Még ha kiskoromban a csatajelenetekért is voltam oda, most már azért arra is rájöttem, hogy emögött a történet mögött sokkal több rejlik.

Ezt a többet, pedig az előbb említett gyermekiségében lehet megtalálni, ami a naivságában és a szépségében látható meg. Naiv, mert elhiteti, hogy létezhet egy olyan világ, ahol a jó szándék és a cél győzedelmeskedhet, és szép, mert hatalmas érzelmeket mozgósít meg, univerzális tanulságokkal, ezeket gyönyörűen tálalva Howard Shore csak egekig dicsérhető zenéje segítségével egy nagyon részletes és összességében szépségesen ábrázolt világban.

Mik ezek a gyönyörűséges tanulságok? Például a bajtársiasság és a bűntudat szívbemarkoló ábrázolása az első részben, miközben Boromir védelmezi a félszerzeteket; a remény és a jóban, a derűsebb jövőben való hit a két toronyban, amit Samu fogalmaz meg kitűnően; a harmadik részben pedig a barátság és a kötődés elevenedik meg Samu tetteiben, mellette pedig azt is megtanuljuk, hogy a nagy tettek, nem az erőben és a harcban rejlenek, hanem ugyanúgy bárki képes ezekre, elérésükhöz pedig kulcsfontosságú a szív és a szeretet, mert csak azzal együtt lehet nagy egy ember.

Ez nagyon elcsépeltnek és giccsesnek hangzanak, sok filmnek az ilyen témákban bele is törik a bicskája, A Gyűrűk Urának, azonban nem, és ezért is mondom, hogy ennyire nagy alkotásról beszélünk. Olyan film, amire mindenkinek szüksége van az életben. Egy olyan film, amivel mi is többé válhatunk. És egy olyan film, aminek nagyon-nagyon örülnénk, ha az a valóság lenne.

Mikbe lehet belekötni?

A Gyűrűk Urát szokás kritizálni a fekete-fehér világlátása miatt. Vannak a jók és a gonoszok. A gonoszok szinte csak gonosz cselekedetet hajtanak végre, míg a jók kizárólag csak jót.

Pár logikátlanság és a néha túlcsorduló érzelmek sem biztos, hogy mindenkinek elnyerik a tetszésüket.

A casting szempontjából, pedig Elijah Wood (Frodó) nem feltétlenül nőtt fel például Sean Austinhoz képest (Samu), ezért az ő száluknál az utóbbi emlékezetesebb karakterré vált.

Aragorn és Arwen közötti románc nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog, nekem nem volt vele problémám, viszont nem tudott kiemelkedően hatásossá válni.

A sok barangolás miatt kicsit leül párszor az első rész, de a második epizódban is vannak ilyen "szünetek".

A király visszatérben kicsit logikátlan, hogy Samu elindul egyedül hazafelé, amikor Frodó elüldözi.

Még fellehet róni A király visszatér esetén, hogy körülbelül háromszor is "befejeződik" a film és kissé túl nyújtott.

Illetve lehetne még azoknak, akik a filmek bővített változatait nem látták. Mindenképpen vele ajánlom a trilógia megtekintését!

 Miért nem kérték meg a sasokat, hogy dobják be a gyűrűt a Végzet Hegyébe? - Jó ebbe nem kötök bele.

Tudtad?

- J. R. R. Tolkien előbb a Hobbitot írta meg - ezt már 1937-ben ki is adta - és a Gyűrűk Urát is először inkább a gyerekek számára szerette volna elkészíteni, de közben egyre sötétebb irányba kezdett haladni.

- Az igaz, hogy Tolkien mindhárom regényének ugyanaz a címe, mint a filmeknek, azonban ezek két-két könyvet (plusz a harmadik egy függeléket) tartalmaznak, tehát nem számítanak trilógiának.

- A Gyűrűk Urának már ezelőtt is készült filmes feldolgozása. Az 1978-ban készült változatot Ralph Bakshi rendezte animációs formában. A három könyvet egybe sűrítő 2 órás alkotásnak ez is lett az egyik hibája, még ha minőségileg nem egy rossz filmről beszélünk.

- A forgatás közben Sean Austin - vagyis Samu - elkészítette saját kisfilmjét is The Short And Long Of It címmel.

- A rendező, Peter Jackson mind a három epizódban cameozik és a zeneszerző Howard Shore is feltűnik a Király visszatér ivósjátéka folyamán még a film elején. Igaz ez csak a bővített változatban látható.

- A forgatások rendszerint 5 órakkor vették kezdetüket és 11 órán át folytak és volt, hogy 7 különböző helyszínen forgattak párhuzamosan. 

- Egy-egy hobbit-láb felragasztás a forgatáson 1-2 órát vett igénybe minden egyes nap.

- A forgatáson valódi középkori ruhákat és páncélokat használtak, amit abban a korszakban használt módon állítottak elő. Még kovácsot is castingoltak, hogy minél életszerűbb legyen a végeredmény. 

Boromir (Sean Bean) a végén csak összebarátkozott az orkokkal

- A trilógia összesen 558 perces (9 óra 18 perc), a bővített változattal azonban ez a szám 686! percre (11 óra 26 perc) duzzad.