Vélemény blog

Vélemény blog

Ezeket nézhetjük januárban - Moziműsor

2019. december 30. - Tamastur

Két nap és véget ér 2019, jön 2020. Ez a filmes év sem igérkezik rossznak, gondoljunk csak a Dűnére vagy Christopher Nolan Tenetjére. A szórakoztatóbb jellegű filmek közül ők vihetik el a prímet. Azonban az ezekre való nagy várakozást már az első hónap is nagyban enyhítheti; kimagasló mennyiségű jeles, vagy igéretesnek tűnő film landol a magyar mozivásznakon: Először Rian Johnson a Tőrbe ejtvével jelentkezik, majd következik a szexuális zaklatás témájával foglalkozó Botrány, utána, pedig visszatérnek a rosszfiúk (Bad Boys: Mindörökké rosszfiúk) és Dr. Dolittle (Dolittle) is, Robert Downey Jr. megformálásában. Az utolsó két hét, pedig még több ínyencéggel kecsegtet: Sam Mendes már mesterműnek kikiáltott háborús filmjével (1917), Taika Waititi pár héttel ezelőtt két Golden Globe-ra jelölt Jojo Nyuszijával és Greta Gervig, szintén sokat dicsért Kisasszonyokjával lehetünk szerencsések találkozni. Na meg a mi, egyik Oscar díjra jelöl tmesterművünkkel, a Jób lázadásával. De  elég is a beszédből, nézzük a teljes listát!

little-women-poster.jpg

Poszteren: Kisasszonyok

 

 

Január 2-8

(Csütörtök-szerda)

 

Tőrbe ejtve (Knives Out)

amerikai bűnügyi misztikus vígjáték dráma thriller (130 perc)  12 éven aluliaknak nem ajánlott

Rendező: Rian Johnson

Főszereplők: Christopher Plummer, Daniel Craig, Ana de Armas, Chris Evans, Riki Lindhome, Michael Shannon

A milliárdos krimiírót 85. születésnapján holtan találják vidéki villájában. A partit követő napon a tett helyszínére érkezik a híres magándetektív, Benoit Blanc (Daniel Craig), akit egy titokzatos személy bérelt fel a szenzációs bűncselekmény felderítésével. Ahogy a nyomozó elkezdi felgöngyölíteni az ügyet, egyre különösebb tiktokra derít fényt. És bár az ünnepségen résztvevő családtagoknak, és a személyzetnek is megdönthetetlen alibije van, mindenkinek alapos indítéka volt a szörnyű tett elkövetésére. A vidéki magányban elszigetelt família minden tagja egyre kétségbeesettebben bizonygatja saját igazát, de Benoit Blanc egy meglepő csellel végül mégis tőrbe csalja a gyilkost.

Jászberényi premier: 2020. január 09.

Rotten Tomatoes: 8,33 (401 kritikus értékelése alapján)

 

Az átok háza (The Grudge)

kanadai-amerikai horrorfilm (94 perc)  18 

Rendező: Nicolas Pesce

Főszereplők: John Cho, William Sadler, Demián Bichir, Frankie Faison, Betty Gilpin, Andrea Riseborough, Lin Shaye, Jacki Weaver

A gyilkos düh elől senki nem bújhat el. Egy gyerekét egyedül nevelő, magányos rendőrnő (Andrea Riseborough) is a közelébe kerül annak a titokzatos, természetfeletti erőnek, amely öldöklő dühöngésre kényszerít bárkit, aki addig pusztít maga körül, míg meg nem hal – és akkor a fertőzés tovább is lép egy újabb áldozatra.

Jászberényi premier: 2020. január 09.

Rotten Tomatoes: 4,04 (77 kritikus értékelése alapján)

 

Különleges életek (Hors normes)

francia vígjáték dráma (114 perc)  12 

Rendező: Olivier Nakache, Eric Toledano

Főszereplők: Lyna Khoudri, Darren Muselet, Aloïse Sauvage, Hélène Vincent, Bryan Mialoundama, Vincent Cassel, Reda Kateb

Bruno és Malik közel húsz éve egy különleges feladatnak szentelik életüket. Olyan hátrányos helyzetű fiataloknak igyekeznek segítséget nyújtani, akik autizmussal élnek. Minden gyermek más és más területen küzd nehézségekkel, így mindegyikük kezelése egyedi módszereket kíván, melyek olykor szélsőségesek, de leginkább rendkívül szerethetők és a mulatságosak.

Jászberényi premier: 2020. január 02. 

 

Lola és a fiúk (Lola et ses frères)

francia vígjáték dráma (105 perc)  12 

Rendező: Jean-Paul Rouve

Főszereplők: Gabriel Naccache, Pauline Clément, Jenny Bellay, Hugues Boucher, Ramzy Bedia, José Garcia, Jean-Paul Rouve, Ludivine Sagnier

Lolának két fivére van: Benoit most nősül meg harmadszorra, Pierre pedig késve bukkan fel az esküvőn. Családi életük állandó elemei a viták, a félreértések, az ürügyek és a vádaskodások. Eközben ez a három ember csak élni szeretné a saját életét: Benoit hamarosan apa lesz, de nem érzi magát késznek új szerepére; Lola válása még folyamatban van, de megismerkedik Zoherral, aki nagy hatással van rá; Pierre-nek pedig a munkában akadnak egyre súlyosabb gondjai. A három testvér minden viszontagság ellenére az utolsó vérig kitart egymás mellett: elválaszthatatlan hármasként támogatják egymást jóban-rosszban…

Jászberényi premier: 2020. január 09.

 

Január 9-15

 

Botrány (Bombshell)

kanadai-amerikai életrajzi dráma (108 perc)  16

Rendező: Jay Roach

Főszereplők: Nicole Kidman,  Margot Robbie, Charlize Theron, John Lithgow, Liv Hewson, Alice Eve, Nazanin Boniadi, Connie Britton

Roger Ailes (John Lithgow) az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb médiabirodalmának vezetője, a FOX News hírcsatorna alapítója nem válogatott az eszközökben, legyen szó egy szaftos sztoriról, vagy a női alkalmazottak megalázásáról. A hírhedt mogul hatalma egy pillanat alatt összedőlni látszott, amikor Gretchen Carlson (Nicole Kidman), a csatorna egykori műsorvezetője szexuális zaklatás vádjával beperelte őt. Az eddig hallgatásba burkolózott nők, köztük a népszerű riporter, Megyn Kelly (Charlize Theron) is nyilvánosságra hozta, hogy a csatorna igazgatója többször inzultálta őt. A botrány egyre nagyobb méreteket öltött, ami Alies bukásához vezetett.

Jászberényi premier: 2020. január 23.

Rotten Tomatoes: 6,72 (201 kritikus értékelése alapján)

 

Árok (Underwater)

amerikai misztikus akció-horror-dráma thriller (95 perc)  16

Rendező: William Eubank

Főszereplők: John Gallagher Jr., Mamoudou Athie, Gunner Wright, Vincent Cassel, Jessica Henwick, T.J. Miller, Kristen Stewart

Miután egy földrengés elpusztítja mélytengeri állomásukat, hat kutatónak versenyt kell futnia az idővel, hogy megtegyenek két mérföldet a veszélyekkel teli, ismeretlen mélységben a biztonság felé.

Jászberényi premier: 2020. január 16.

Rotten Tomatoes: 5,17 (129 kritikus értékelése alapján)

 

Január 16-22

Bad Boys - Mindörökké rosszfiúk (Bad Boys for Life)

amerikai bűnügyi akció-vígjáték thriller (113 perc)  16

Rendező: Adil El Arbi, Bilall Fallah, Joe Carnahan

Főszereplők: Vanessa Hudgens, Joe Pantoliano, Kate del Castillo, David Shae, Jennifer Badger, Martin Lawrence, Charles Melton, Will Smith

A rosszfiúk rossz fiúk maradnak. A korábbi két Bad Boys film sztárja, Will Smith és Martin Lawrence újra járőrpárba áll, hogy szembeforduljon mindennel, ami rossz, erőszakos, bűnös, vagy jobb kocsija van, mint az övék.

Pedig Marcus már a korai nyugdíjra készülő rendőrfelügyelő, Mike pedig az életközépi válsága mélyén dagonyázik. Ez így is maradhatna jó sokáig, ha fel nem bukkanna egy albán zsoldosvezér, akinek egyszer régen elkapták a testvérét. És ez az albán valami különlegeset ígér nekik – és Miami újra a feje tetejére áll.

Jászberényi premier: 2020. január 16.

Rotten Tomatoes: 6,14 (188 kritikus értékelése alapján)

 

Dolittle

amerikai családi kaland-vígjáték fantasy (102 perc)  12

Rendező: Stephen Gaghan

Főszereplők: Harry Collett, Jessie Buckley, Rami Malek, Selena Gomez, Michael Sheen, John Cena, Marion Cotillard, Robert Downey Jr., Carmen Ejogo, Tom Holland, Kumail Nanjiani, Octavia Spencer, Emma Thompson

A különc Dr. John Dolittle, Viktória királynő Angliájának híres orvosa és állatorvosa hét éve veszítette el a feleségét. Azóta remeteként él a Dolittle birtok magas falai mögött, társasága csupán egzotikus állatainak seregletéből áll. Ám amikor az ifjú királynő súlyos beteg lesz, Dolittle kénytelen-kelletlen útra kel egy titokzatos sziget felé, hogy megtalálja a gyógymódot. Útja során új erőre kap bátorsága és fürge észjárása; régi ellenfelekkel találkozik, és csodálatos lényeket fedez fel. Kalandjaiban segítőtársai is akadnak, hiszen önjelölt ifjú segédje mellett elkíséri őt egy lármás kis állatsereglet is, többek között egy gondterhelt gorilla, egy lelkes, de kelekótya kacsa, egy truccoló strucc, egy jókedvű jegesmedve, valamint egy bakafántos papagáj, aki Dolittle legközelebbi tanácsadója és bizalmasa.

Jászberényi premier: 2020. január 16.

Rotten Tomatoes: 4,15 (139 kritikus értékelése alapján)

 

Judy

brit életrajzi történelmi romantikus dráma (118 perc)  12

Rendező: Rupert Goold

Főszereplők: Bella Ramsey, Renée Zellweger, Jessie Buckley, Rufus Sewell, Michael Gambon, Finn Wittrock

A Judy a legendás amerikai színész-énekesnő, Judy Garland életének utolsó hónapjait dolgozza fel. A negyvenes éveiben járó Judy Garland, az Óz, a csodák csodája Dorothyja több, tragikusan végződő házasságon jutott túl, és a hatvanas évek végére folyamatos anyagi és drog problémákkal küzdött. Annak reményében, hogy elegendő pénzt kereshet két kisebb gyermekének eltartására, elvállal egy londoni varietéturnét. Bár Garland népszerűsége Amerikában már megkopott, csillaga Európában még fényesen ragyogott, amikor 1969 telén megérkezett Londonba. A fellépések azonban nem minden zökkenő nélkül zajlanak, Garland folyamatos harcot folytat saját magával, a közönséggel, és a menedzsmenttel egyaránt.

Jászberényi premier: 2020. január 16.

Rotten Tomatoes: 7,03 (288 kritikus értékelése alapján)

 

A bőrömben (Farming)

brit dráma (101 perc)  16

Rendező: Adewale Akinnuoye-Agbaje

Főszereplők: Kate Beckinsale, Gugu Mbatha-Raw, Adewale Akinnuoye-Agbaje, Jaime Winstone, Damson Idris

Az 1960-as és ´80-as évek között több ezer nigériai gyermeket adtak ´nevelésbe´ fehér munkásosztálybeli családokhoz Nagy-Britanniában. Ez a film egyikük igaz története.

Jászberényi premier: 2020. január 16.

Rotten Tomatoes: 5,74 (30 kritikus értékelése alapján)

 

Amanda

francia dráma (107 perc)  12

Rendező: Mikhaël Hers

Főszereplők: Isaure Multrier, Ophélia Kolb, Marianne Basler, Jonathan Cohen, Vincent Lacoste, Stacy Martin

A huszonéves David Párizsban él, bedolgozik egy airbnb lakásban, parkokban kertészkedik, és segít nővérének, Sandrine-nak, aki egyedül neveli a hétéves Amandát. Mindeközben románc bontakozik ki közte és Lena, egy zongorista lány között. A gondtalan hétköznapok azonban egyszeriben véget érnek, amikor egy parkban terrormerényletet hajtanak végre, amely során Sandrine meghal, Lena pedig megsebesül. Davidra hirtelen rászakad a gyász és a felelősség. Egyedül kell megbirkóznia a fájdalommal, gondoskodnia a kis Amandáról, valamint ápolni Lena lelkét. Korábbi életét elveszíti, az élet azonban nem áll meg, a veszteségekkel együtt is élnie kell a mindennapokat, amely új boldogságot és örömöt is tartogat a számára.

Jászberényi premier: 2020. január 16.

Rotten Tomatoes: 6,89 (23 kritikus értékelése alapján)

 

 

Január 23-29

1917

brit-amerikai háborús dráma (119 perc)  16

Rendező: Sam Mendes

Főszereplők: Andrew Scott, Dean-Charles Chapman, Richard McCabe, George MacKay, Benedict Cumberbatch, Richard Madden, Teresa Mahoney, Mark Strong

Javában zajlik az I. világháború, amikor két fiatal brit katonát egy lehetetlennek tűnő küldetéssel bíznak meg: az ellenséges vonalon kell áthatolniuk, hogy egy üzenetet kézbesítsenek bajtársaiknak. Egy napjuk van, hogy célhoz érjenek, különben 1600 társuk, köztük egyikük testvére is odavész. A két bátor harcos hihetetlen elszántsággal indul neki a német frontnak…

Jászberényi premier: 2020. január 30.

Rotten Tomatoes: 8,4 (330 kritikus értékelése alapján)

 

 

Jojo nyuszi (Jojo Rabbit)

cseh-új-zélandi-amerikai háborús vígjáték dráma (102 perc)  12

Rendező: Taika Waititi

Főszereplők: Roman Griffin Davis, Thomasin McKenzie, Sam Rockwell, Taika Waititi

A második világháború idején a magányos német kisfiú, Jojo elképzelései a világról alapjaiban rendülnek meg, amikor felfedezi, hogy egyedülálló anyukája egy zsidó lányt rejteget házuk padlásán. Csupán tökkelütött képzeletbeli barátjára, Adolf Hitlerre támaszkodva, Jojo kénytelen átértékelni megrögzött nacionalista gondolkodásmódját.

Jászberényi premier: 2020. január 23.

Rotten Tomatoes: 7,52 (355 kritikus értékelése alapján)

 

Richard Jewell balladája (Richard Jewell)

amerikai dráma (129 perc)  12

Rendező: Clint Eastwood

Főszereplők: Nina Arianda, Ian Gomez, Brandon Stanley, Ryan Boz, Kathy Bates, Jon Hamm, Paul Walter Hauser, Sam Rockwell, Olivia Wilde

Egy amerikai biztonsági őr, Richard Jewell, hősiességével ezrek életét menti meg egy robbanásban az 1996-os olimpián, de a sajtó igazságtalanul elítéli és tévedésből őt állítják be terroristakánt.

Jászberényi premier: 2020. január 30.

Rotten Tomatoes: 6,8 (217 kritikus értékelése alapján)

 

Inkább lennék özvegy (Hope Gap)

brit romantikus dráma (100 perc) 

Rendező: William Nicholson

Főszereplők: Nicholas Burns, Rose Keegan, Nicholas Blane, Steven Pacey, Annette Bening, Aiysha Hart, Bill Nighy, Josh O'Connor

Az évtizedek óta együtt élő házaspár meglátogatja felnőtt fiát. Az események azonban drámai fordulatot vesznek, amikor a férj váratlanul bejelenti, hogy elhagyja a feleségét. Elszabadulnak az indulatok, az egyre keserűbb vádaskodások azonban nem nélkülözik a híres angol fekete humor legjavát…

Rotten Tomatoes: 5,60 (15 kritikus értékelése alapján)

 

Hivatali eltávozás (Corporate Animals)

amerikai horror-vígjáték (86 perc)  16

Rendező: Patrick Brice

Főszereplők: Martha Kelly, Dan Bakkedahl, Calum Worthy, Jennifer Kim, Ed Helms, Demi Moore, Karan Soni, Jessica Williams

Jászberényi premier: 2020. január 23.

Rotten Tomatoes: 4,04 (49 kritikus értékelése alapján)

 

 

A művészet templomai: Gauguin Tahitin - Az elveszett paradicsom (Gauguin a Tahiti - Il Paradiso Perduto)

olasz életrajzi dokumentumfilm (88 perc)  12

Jászberényi premier: 2020. január 23.

 

Plácido Domingo 50. évfordulós gálakoncertje a Veronai Arénában

olasz zenés koncertfilm (165 perc) 

 

 

 

Január 30. - február 5.

 

Kisasszonyok (Little Women)

amerikai romantikus dráma (134 perc)  12

Rendező: Greta Gerwig

Főszereplők: Chris Cooper, James Norton, Eliza Scanlen, Timothée Chalamet, Florence Pugh, Saoirse Ronan, Emma Watson

Öt nő magára marad a házban. Az apa a polgárháborúban harcol: négy lánya és a felesége pedig kénytelen férfi nélkül boldogulni.

Nem hajlandóak elfogadni azt, amit a világ kínál nekik: szabadabbak, önállóbbak, bátrabbak kortársaiknál. A négy lány, Jo, Amy, Beth és Meg együtt nő fel: reménykednek, csalódnak, tanulnak… és persze szeretnek – és közben felnőtté válnak.

Jászberényi premier: 2020. február 06.

Rotten Tomatoes: 8,62 (260 kritikus értékelése alapján)

 

Úriemberek (The Gentlemen)

amerikai bűnügyi akciófilm (113 perc)  16

Rendező: Guy Ritchie

Főszereplők: Michelle Dockery, Hugh Grant, Jason Wong, Eliot Sumner, Charlie Hunnam, Matthew McConaughey, Jeremy Strong

Amikor híre megy, hogy az amerikai drogkereskedő, Mickey Pearson (Matthew McConaughey) túl akar adni szuperjövedelmező londoni marihuána birodalmán az egész alvilág felbolydul. Rengeteg lóvé forog kockán, nem is csoda, hogy a gengszterek között kirobban a harc. Bérgyilkosok, kisstílű bűnözők, nagypályások, dílerek, mindenféle kétes alakok bukkannak fel a meggazdagodás reményében. A helyzet kezd igen csak eldurvulni: egyre több hulla potyog, egyre több fegyver kerül terítékre, ám azt mégis nehéz lenne megjósolni, hogy végül kinek a kezében landol a csinos drogbiznisz.

Jászberényi premier: 2020. február 13.

Rotten Tomatoes: 6,32 (55 kritikus értékelése alapján)

 

Ne játssz a tűzzel (Playing with Fire)

amerikai családi vígjáték (96 perc)  12

Rendező: Andy Fickman

Főszereplők: John Leguizamo, Christian Convery, Tyler Mane, Judy Geer, John Cena, Judy Greer, Brianna Hildebrand, Keegan-Michael Key

Jászberényi premier: 2020. február 06.

Rotten Tomatoes: 3,95 (70 kritikus értékelése alapján)

 

Mancs őrjárat: Vigyázz, kész, mancs!  (Paw Patrol: Ready, Race, Rescue!)

kanadai animációs rövid film (67 perc) 

Rendező: Charles E. Bastien

Főszereplők: Anya Cooke, Addison Holley, Kallan Holley, Isaac Emberson-Heeks

Jászberényi premier: 2020. február 06.

 

Jób lázadása (Eredeti megjelenés: 1983)

magyar dráma (96 perc)  12

Rendező: Gyöngyössy Imre, Kabay Barna

Főszereplők: Fehér Gábor, Heinrich Starhemberg, Temessy Hédi, Zenthe Ferenc

Jób és felesége, Róza egy Tisza menti faluban él, tehetős parasztgazdaként. Az idősödő zsidó házaspár, miután már hét gyermekét eltemette, a közeli városka árvaházából örökbe fogad egy szőke, keresztény kisfiút. Lackóra szeretnék hagyni majd mindazt, amit hitben, emberségben és anyagi javakban egész életükön át gyűjtöttek, és ő a reménység, aki az eljövendő megváltás fejében kivárhatja a Messiást. 1943-at írunk, és Jób már sejti a szomorú véget. Egy évük van még, hogy mindenre megtanítsák Lackót, ami számukra fontos, és biztosítsák a jövőjét...Zenthe Ferenc Jób megformálásáért megkapta a Magyar Filmkritikusok Díját, Gyöngyössy Imre és Kabay Barna megrendítő, lírai filmjét pedig Oscar-díjra jelölték, San Remóban nagydíjjal jutalmazták, s Cannesban elnyerte az Ökumenikus Zsűri Díját. 

 

 (A lista elkészítése a Mozipremierek.hu segítségével készült)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://velemenyezunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7015369750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása