"Régebben minden jobb volt" Cliché, de igaz cliché. Mi romlott meg a mai társadalomban, hogy nem tisztelünk már szinte senkit. Generációk gyorsan változnak, vele, pedig az ízlések is, mindenki szemében más az, akire fel kell nézni, más lett a "divat", változnak a személyiségek. Írásomat a mostani, egy nagykátai középiskolai tanár verbális inzultálásának ügye inspirálta és gondolkoztatott el, hogy mostanában egyre kevésbé tiszteljük tanárainkat, emögött, pedig milyen okok állhatnak, miért zárkóztunk ennyire magunkba.

Induljunk ki az esetből, valaki feláll az órán és légbokszol, verbálisan bántalmazza, szavait semmibe veszi tanárának, míg a osztálytársak csak szurkolnak. Mostanában sajnos gyakori eset, hogy a tanárokat bántalmazzák a diákok legyen az verbálisan vagy éppen fizikailag, de van olyan, hogy a szülő dühödik fel és tesz "igazságot" a maga módján. Mi az oka annak, hogy a diákok ennyire elvesztették a tiszteletet a másik iránt, vagy éppen kiket tisztelnek, tisztelnek egyáltalán valakit?

Ezt a viselkedés nem más indukálja, mint a bezárkózás, nem törődünk a másikkal, csakis magunkkal, azt követjük, ami nekünk tetszik, nem is akarunk tudomást venni arról, ami számunkra ismeretlen. Nem nyitunk az új felé, sokan nem személyileg ítélik meg a másikat, hanem kinézet vagy a szokás, (buliba jár akkor jófej meg ilyen káros dolgokkal, a többiekkel meg nem is kommunikálnak) vagy éppen lehet nem erkölcsös, de nekünk tetsző viselkedés alapján. A tanárok közül is csak azokkal  kommunikálunk, aki nekünk megtetszik, aki kedves, vagy éppen laza, fittyet hány pár esetbe a tanításnak is, úgy viselkedik, mint mi, a mai fiatalok. Nem nézzük azt, hogy van aki tisztességesen a munkáját szeretné végezni,és nekünk is segíteni szeretne, amit munkával tesz meg, nem hülyéskedéssel. A szigor nem a gonoszságból fakad, hanem igenis a törődésből.

Ilyen eset lehetett ez is, nem tetszett a diáknak a tanár, mert nem olyan, mint ő, esetleg ellent mondott neki, vagy éppen végezni szerette volna kötelességét. Mi fiatalok leszünk majd egyszer felnőttek, tanulásra van szükségünk, ne akarjuk, hogy ne legyen senki, aki tanítani tudna minket.

Azt is meg kéne még tanulnunk, hogy az emberekben és úgy mindenben a jóságot, a minőséget, ez esetben a emberi "minőséget" nézzük, ne azt, hogy nekünk tetszik vagy sem az illető. Amit igazán kell szeretni belül van és nem kívül. Én is kiálltam már tanár mellett, akit még ha voltak is hibái, csak alázták órán, semmibe vették, dumáltak, olyanokat beszéltek, ami szerintük vicces, azzal nem is törődtek, hogy közben a tanár mit érezhet, mit gondol, vagy éppen, hogy ő neki is van elég sok dolga, ne nehezítsük meg ezeket, próbáljunk neki segíteni.

Mi lehet ez mögött?

Azt írtam bezárkózottak, de miért is? Hát ennek véleményem szerint több oka is van. Sokszor jövök a technológia fejlődésével, de ebben kimagasló részt vállal ez is. Inkább a technika vívmányaiba merülünk, televízió, számítógép, most meg már van okostelefon is... Ezek mind lehetőséget adhatnának személyiségünk fejlődéséhez, a tanuláshoz de túlnyomórészt mégsem ezt tesszük. Abban azonban a szülőknek is kiemelt szerepe van, hogy mikor ismertessük meg gyerekeinket ezekkel a találmányokkal, és hogy tanítsunk meg nekik mindent róluk, a helyes használatukról.

Ezek a technikai berendezések/eszközök azonban csak jobban elősegítették többek között az erőszak és a pornográfia elterjedését és az erkölcsök fokozatos eltörlődését. Minden elérhető secc-perc alatt, azok között válogathatunk, ami nekünk tetszik, azt csinálhatunk amit szeretnénk, ami könnyebb nekünk, sokszor következmények nélkül (anonim profillal trollkodhatunk másokon). Az erőszakos tartalom is egy kattintással a képernyőnkön van, a fiatalok pedig jobban vonzódnak is hozzá, ami egy adott korban még káros lehet, így az egészséges felnövést is kockáztathatja. Ma már szinte ez az internet "neveli" fel a fiatalokat, ott pedig az erkölcsi falak omladoznak.

Bezárkózunk a mi magunk által kreált világunkba, nem akarunk tanulni, fejlődni, csakis szórakozni, de az örömöt is már az egyre erkölcsrombolóbb tevékenységekben találjuk meg. A szórakozóhelyek, legfőképpen a buli helyek a kulturált emberek számára szinte "használhatatlanok", viszont ez már szinte sok mindenkinek alap dolog és nem is vesznek tudomást káros hatásairól. Ide is csak azért járunk, hogy mi magunk szórakozzunk, mindig mi vagyunk a középpontban, sohasem a másik...

...És fokozatosan jönnek az egyre alpáriabb zenék is, amik a szabadságot, és azt hirdetik Te számítasz egyedül, csak ezt olyan stílusban, ami erőszakos és lenéző. Ezt el is fogadnám, ha éppen csak egy gagyi zenélésnek tartanánk és nem a nagybetűs Zenének.

Természetesen az iskolázottság is fontos tényező és a szociális helyzetünk is. Ami például a mostani esetet is nagyban meghatározza. Aki nem igazán iskolázott, vagy éppen a szülei nem nevelték fel őt rendesen, azok hajlamosabbak az erőszakra, a tettlegességre, a tiszteletlenségre. Leginkább az utcán nevelkedtek, az általános sulit is nehezen végezték csak el. De náluk, és a szüleiknél is szerepet játszott az erkölcsök meglazulása, az egyre lazább és fegyelmetlenebb életre való hajlam. Az iskola, pedig már egyre kevésbé tud védekezni ez ellen a meglazulás ellen.

Ma már nem nagyon szeretnénk tanulni ott sem, aki meg igen azt sokan kizárják a közösségből (és ezt már minden szociális helyzetben lévő elkövetheti). Az órákon, pedig erkölcstelenül vesszük elő az okostelefonunkat dogák közben, és természetesnek vesszük a puskát már egyre idősebb korban is, mi magunkat azonban nem szeretnénk fejleszteni, de ezzel azonban az egyik fontos tulajdonságunk sem fejlődik: a becsületességünk... Jó persze, ez már csak következmény...

A kultúra különbség szembetűnő: Míg a 70-60-50 esetleg 40 éves korukban lévő emberek nagyrészt fegyelemben éltek, a tiszteletre tanították és tudták is tanítani őket, addig a mai tízen- húszon évesek fokozatosan távolodnak a fegyelemtől, az érett magatartástól, csak azzal kezdünk el törődni, ami minket kielégít. Meg van minden, ami csak az örömünket szolgálja ki, élünk is velük, nehézségek nem igazán vannak, mindent kézhez kapunk, elég szinte csak otthon feküdnünk. A tisztelet, pedig már azok kapják, akik olyanok, mint mi, azt csinálják, amit mi szeretnénk, nekünk tetszően viselkednek. Nehezebb már az igazi értékek között keresni, mi is az igazán követendő és a helyes. Csak ezt majd utódaink sínylelhetik meg...