Vélemény blog

Vélemény blog

Ezeket nézhetjük márciusban - Moziműsor

2020. március 03. - Tamastur

Március hónapot nem az animációs filmek fogják uralni. Csupán a Pixar következő dobása, az "Előre" érkezik, és az is a hónap legelején. Inkább az akció/thriller/horror vonal határozza majd meg ezt a 31 napot. Daniel Radcliffe a Talpig fegyverben, Vin Diesel, pedig a Bloodshootban akciózik, a hónap második felében pedig visszatér Emily Blunt (Hang nélkül 2.) is, majd Carlo Mirabella-Davis "Nyelés" című alkotása fagyaszthatja meg bennünk a vért. A leggrandiózusabbnak a Mulan élőszereplős változata ígérkezik, amelybe tömérdek pénzt fektettek a készítők, a legtöbbet mondóbb, azonban egy francia film, az Oscar díjra is jelölt Ladj Ly alkotása, a "Nyomorultak" lehet. Hazánkból is érkeznek alkotások a mozijainkba, elsősorban dokumentumfilmek: Alzheimer, A mi Kodályunk, Vad erdők, vad bércek - A fantom nyomában. Nézzük a teljes műsort!

mulan-cartaz.jpeg

Poszteren: Mulan

 

 

 

Március 5-11

(Csütörtök-szerda)

 

Előre (Onward)

amerikai animációs családi kaland-vígjáték dráma fantasy (114 perc)  6 éven aluliaknak nem ajánlott

Rendező: Dan Scanlon

Főszereplők: Tom Holland, Julia Louis-Dreyfus, Chris Pratt, Octavia Spencer

Egy városi fantáziavilágban két tizenéves elf-fivér nem mindennapi küldetésre indul, hogy kiderítsék, maradt-e még némi varázslat a világban.

Jászberényi premier: 2020. március 05.

Rotten Tomatoes: 7,19 (82 kritikus értékelése alapján)

 

 

Talpig fegyverben (Guns Akimbo)

brit-német-új-zélandi akció-vígjáték (95 perc)  18

Rendező: Jason Lei Howden

Főszereplők: Rhys Darby, Ned Dennehy, Daniel Radcliffe, Samara Weaving

Miles egy átlagos srác, aki teljesen átlagos életet él, utálja a munkáját és még fülig szerelemes az ex-barátnőjébe, Novába. Csak a televízióból értesül arról, mi folyik a városban, ahol is egy online banda, a SKIZM teljesen ismeretlen embereket kényszerít vérre menő gladiátorharcra. Egy napon aztán Miles a dolgok sűrűjében találja magát, amikor is a SKIZM felkeresi őt, mindkét tenyerébe pisztolyt szögel és azt az utasítást osztják rá, hogy ölje meg a játék történetének legjobbját, Nixet.

Jászberényi premier: 2020. március 05.

 Rotten Tomatoes: 6,04 (43 kritikus értékelése alapján)

 

Mint egy főnök (Like a Boss)

amerikai vígjáték (83 perc)  16

Rendező: Miguel Arteta

Főszereplők: Rose Byrne, Jennifer Coolidge, Ari Graynor, Tiffany Haddish, Salma Hayek, Billy Porter

Két rámenős barátnő, akik együtt építették fel rohamosan feltörekvő kozmetikai cégüket, kap egy olyan kivásárlási ajánlatot, ami próbára teszi barátságukat. Hirtelen azok a különbségek, amelyeknek köszönhetően eddig ők voltak a tökéletes furcsa pár, egymás ellen fordítják őket, veszélybe sodorják az üzletüket, és a személyes kapcsolataikat.

Jászberényi premier: 2020. március 05.

Rotten Tomatoes: 4,12 (133 kritikus értékelése alapján)

 

Világpolgárok (Cittadini del Mondo)

olasz vígjáték dráma (92 perc)  12

Rendező: Gianni Di Gregorio

Főszereplők: Giorgio Colangeli, Gianni Di Gregorio, Ennio Fantastichini, Andrea Sartoretti II

Az ember sosem lehet túl öreg az újrakezdéshez: ebben reménykedik legalábbis a három római nyugdíjas, Attilio, Giorgetto és a Professzor. Egy pohár fehérbor és egy trasteverei séta között úgy döntenek, hátrahagyják katasztrofális életüket, és külföldön próbálnak szerencsét, méghozzá egy olyan helyen, ahol a nyugdíjukból jobban megélhetnek. A nagy kérdés azonban az, hogy merre induljanak. Az Azori-szigetek tökéletes célpontnak tűnik, és a három férfi izgatottan vág bele az új kalandba. A nyelvleckéktől kezdve a különös találkozásokig fantasztikus utazás veszi kezdetét...

Jászberényi premier: 2020. március 05.

 

Alzheimer

magyar dokumentumfilm (61 perc)  16

Rendező: Kollár István

 

 

 

Március 12-18

 

Bloodshot 

amerikai akció-dráma fantasy sci-fi (109 perc)  16

Rendező: David Leitch, Chad Stahelski, Dave Wilson

Főszereplők: Vin Diesel, Eiza González, Sam Heughan, Toby Kebbell, Guy Pearce

Mi haszna a halott gengszternek? Többnyire semmi. Ray Garrison (Vin Diesel) azonban kap egy második esélyt. Egy orvosi kísérlet keretében nanorobotokat fecskendeznek a vérébe, ezzel pedig nemcsak feltámasztják, hanem szuperképességekkel látják el: és az így teremtett félig ember/félig legyőzhetetlen szuperhőst egy olyan akcióban vetik be, amelyet ember biztosan nem élne túl.

A kísérlet mégsem sikerül.

Bloodshotnak megvannak a maga céljai.

  

Emma (Emma.)

brit vígjáték dráma (132 perc)  12

Rendező: Autumn de Wilde

Főszereplők: Mia Goth, Miranda Hart, Bill Nighy, Tanya Reynolds, Anya Taylor-Joy

A csinos, okos és gazdag Emma Woodhouse riválisok nélküli fáradhatatlan méhkirálynő az ő álmos kis városában. A társadalmi osztályok nyűgeinek és a felnőtté válás kínjainak eme sziporkázó szatírájában Emma össze nem illő párok és romantikus botlások közt manőverezve találja meg a szerelmet, amely végig ott volt az orra előtt.

Rotten Tomatoes: 7,06(155 kritikus értékelése alapján)

 

Nyomorultak (Les Misérables)

francia bűnügyi dráma thriller (102 perc)  16

Rendező: Ladj Ly

Főszereplők: Damien Bonnard, Alexis Manenti, Issa Perica, Djibril Zonga, Djebril Zonga

Stephane vidéki rendőr, nemrég költözött Párizsba és egy civil ruhás bűnüldöző egységhez kerül a város legproblémásabb negyedébe. A törvénytisztelő férfi számára sokkolóan hat, hogy az itt szolgálatot teljesítő kollégák az erőszaktól sem riadnak vissza szolgálatteljesítés közben, és teljesen szabadon értelmezik a törvényeket. A háromfős csapat tagja a rasszista fehér Chris és az afrikai származású, muszlim Gwanda, akik nem kímélik a külváros lakóit, s maguk is elsüllyednek a korrupció és bűn mocsarában. Stephane-nak rá kell döbbennie, hogy a környéken sajátos igazságszolgáltatás működik, ahol a békét a különféle bűnbandák tartják fenn, törékeny alkuk és pillanatnyi megállapodások alapján. S elég egy szikra, hogy fellángoljon a megállíthatatlan erőszak.

Rotten Tomatoes: 7,45 (134 kritikus értékelése alapján

 

Tess és én - Életem legfurcsább hete (Mijn bijzonder rare week met Tess)

német-holland családi vígjáték dráma (82 perc)  12

Rendező: Steven Wouterlood

Főszereplők: Josephine Arendsen, Tjebbo Gerritsma, Jennifer Hoffman, Sonny Coops Van Utteren

A vakáció első napján a bátyám eltörte a lábát. Szóval elég rosszul járt, de nekem pont ez volt a szerencsém, mert a rendelőnél találkoztam Tess-szel. Tess szeme barna, és arany pöttyöcskék vannak benne. Sosem kér bocsánatot és szeret parancsolgatni. Az apja nem is tud arról, hogy létezik. Csak egy hete van, hogy megismerje az apját. Nekem is csak egy hetem van, hogy vele legyek. Úgyhogy segítek neki. Hét napig vagyunk a szigeten, de ez életem legfurcsább és legboldogabb hete.

  

Az első áruló (Il traditore)

francia-német-olasz-brazil életrajzi bűnügyi dráma (152 perc)  16

Rendező: Marco Bellocchio

Főszereplők: Fausto Russo Alesi, Maria Fernanda Cândido, Luigi Lo Cascio, Pierfrancesco Favino

Tommaso Buscetta tanúvallomásának köszönhetően tudta Falcone vizsgálóbíró térdre kényszeríteni a szicíliai maffiát, a Cosa Nostrát. Buscetta kegyetlen bűnözőből vált Olaszország máig megosztó hősévé. A szervezetben csalatkozott férfi bizonyítékokkal szolgált ahhoz, hogy a bűnszövetkezet kulcsembereit letartóztassák, megingatva egy sziklaszilárdnak hitt, az évtizedek során egyre kegyetlenebbé és pénzéhesebbé vált rendszert.

Az „első áruló” annak ellenére ült a tanúk padjára, hogy pontosan tudta: ezzel saját maga, családja és barátai életét sodorja veszélybe. A maffia bosszúhadjáratában 33 rokonát végezte ki. Sokan a mai napig sem értik, hogy mi késztette arra a korábban kíméletlen bérgyilkosként hírhedtté vált Buscettát, hogy elsőként szembesítse a maffia vezetőit a tetteikkel.

  

Lassie hazatér (Lassie: Eine Abenteurliche Reise)

német családi kaland-dráma (96 perc)  6

Rendező: Hanno Olderdissen

Főszereplők: Bella Bading, Sebastian Bezzel, Nico Marischka, Anna Maria Mühe

 

A mi Kodályunk

magyar dokumentumfilm (90 perc)  12

Rendező: Petrovics Eszter

Főszereplők: Ránki Fülöp, Devich Gergely

A mi Kodályunk valójában egyszerre dokumentumfilm és fikció, amelyben két fiatal muzsikus, Ránki Fülöp zongoraművész és Devich Gergely csellóművész szemszögéből és egy száz éve elhangzott koncert apropóján ismerhetjük meg a 20. század egyik legjelentősebb muzsikusa, Kodály Zoltán egy kevéssé ismert arcát.

 

 

 

Március 19-25

 

Hang nélkül 2 (A Quiet Place Part II)

amerikai horror-thriller (115 perc)  16

Rendező: John Krasinski

Főszereplők: Emily Blunt, Brian Tyree Henry, Djimon Hounsou, Noah Jupe, John Krasinski, Cillian Murphy, Millicent Simmonds

Az otthonukban történt halálos eseményeket követően az Abbott családnak a külvilág borzalmaival kell szembesülnie, miközben tovább küzdenek a túlélésért – a legnagyobb csendben. Miután arra kényszerülnek, hogy nekivágjanak az ismeretlennek, gyorsan ráeszmélnek, hogy nem csak a hangra vadászó szörnyek jelentenek fenyegetést a homokösvényen túl...

  

Nyelés (Swallow)

amerikai-francia horror-dráma thriller (94 perc)  18

Rendező: Carlo Mirabella-Davis

Főszereplők: Haley Bennett, Elizabeth Marvel, Denis O'Hare, Austin Stowell

Hunter élete látszólag tökéletes, jóképű férjével egy lenyűgöző házban élnek és első babájukat várják. Ám ez csak a felszín, a nő úgy érzi, kicsúszott lába alól a talaj és teljesen elveszítette az irányítást élete felett. Napjait egyedül tölti a fényűző házban amíg férje munkában van, unalmas óráit próbálja olyan tevékenységgel eltölteni, melyek a férfi kedvére tesznek. Egy nap azonban elkezd saját új szenvedélyének hódolni.

Rotten Tomatoes: 7,81 (19 kritikus értékelése alapján)

 

Kémecském (My spy)

amerikai családi akció-vígjáték (102 perc)  12

Rendező: Peter Segal

Főszereplők: Dave Bautista, Parisa Fitz-Henley, Ken Jeong, Kristen Schaal

JJ (Dave Bautista), a profi CIA ügynök álmában sem gondolta, hogy a karrierje egyszer egy 9 éves kislány kezébe kerül. Miután egy félresikerült bevetést követően lefokozzák az acélos ügynököt, egy sima üggyel bízzák meg: egy családot kell megfigyelés alatt tartania. Egy nem várt fordulat azonban veszélybe sodorja a látszólag egyszerű küldetést: a família egyik tagja, a leleményes Sophie (Chloe Coleman) megtalálja a szobájában a CIA által elrejtett kamerákat. A lány üzletet ajánl, ha JJ megtanítja őt a kémszakma trükkjeire, akkor nem leplezi le az ügynököt. És bár JJ minden porcikájával tiltakozik a dolog ellen, mégis belemegy a szokatlan alkuba.

Rotten Tomatoes: 4,88 (9 kritikus értékelése alapján)

 

 

Inkább lennék özvegy (Home gap)

brit romantikus dráma (100 perc)  12

Rendező: William Nicholson

Főszereplők: Annette Bening, Aiysha Hart, Bill Nighy, Josh O'Connor

Az évtizedek óta együtt élő házaspár meglátogatja felnőtt fiát. Az események azonban drámai fordulatot vesznek, amikor a férj váratlanul bejelenti, hogy elhagyja a feleségét. Elszabadulnak az indulatok, az egyre keserűbb vádaskodások azonban nem nélkülözik a híres angol fekete humor legjavát…

Rotten Tomatoes: 5,6 (15 kritikus értékelése alapján)

 

Boszorkányház

magyar vígjáték (90 perc)  12

Rendező: Nyíri Kovács István

Főszereplők: Bakos Éva, Fazakas Júlia, Kuna Kata, Mészáros Piroska, Nagypál Gábor

Egy dokumentumfilmes igazi kincsre bukkan: öt boszorkány él egy rózsadombi villában. A velük forgató stáb bepillantást nyer a titokban működő kommuna mindennapjaiba, ahol meglepő és vicces helyzetekben ütközik a modern fővárosi élet az évszázados hagyományokkal. De a filmesek eközben felfedeznek valami még értékesebbet: a halandóság értékét a halhatatlanok világában.

 

 

 

Március 26-április 1.

 

Mulan

amerikai családi akció-kaland-dráma (115 perc)  12

Rendező: Niki Caro

Főszereplők: Jason Scott Lee, Jet Li, Yifei Liu, Donnie Yen

A Mulan nagyívű kalandfilm egy félelmet nem ismerő fiatal nőről, aki férfinak álcázza magát, hogy csatasorba állhasson a kínát fenyegető északi betörők ellen. A megbecsült harcos legidősebb lányaként született Hua Mulan bátor, eltökélt, talpraesett ifjú hölgy. Mikor a császár határozata értelmében minden családból csatlakoznia kell egy főnek a hadsereghez, átveszi gyengélkedő apja helyét Hua Jun néven, s végül Kína legnagyobb harcosainak egyike válik belőle.

 

A láthatatlanok (Les invisibles)

francia vígjáték dráma (102 perc)  16

Rendező: Louis-Julien Petit

Főszereplők: Khoukha Boukherbache, Patricia Guery, Patricia Mouchon, Bérangère Toural

Négy mindenre elszánt szociális munkás nőknek fenntartott hajléktalanszállót vezet. Állandó vendégeiket fürdővel és meleg étellel várják, valamint mindent elkövetnek, hogy segítsék az emberi méltóság megőrzését és a társadalomba való visszailleszkedést. Amikor az emberi tényezőt teljesen figyelmen kívül hagyó bürokraták ellehetetlenítik őket, hősiesen szövetkeznek, hogy a szabályokat áthágva segítsenek pártfogoltjaikon. Úgy döntenek, saját szakállukra tovább üzemeltetik a helyet, éjszaka menedéket nyújtanak, nappal pedig azon fáradoznak, hogy kiépítsék vendégeiknek a megfelelő szociális hálót. Magánakciójuk azonban nem maradhat örökre titokban.

Rotten Tomatoes: 6 (5 kritikus értékelése alapján)

 

A terápia (Thalasso)

francia vígjáték (93 perc)  16

Rendező: Guillaume Nicloux

Főszereplők: Gérard Depardieu, Michel Houellebecq, Maxime Lefrançois, Mathieu Nicourt

Egy provokatív francia író Michel Houellebecq összefut Gérard Depardieuvel egy tengeri terápiás központban. Együtt megpróbálják túlélni az egészségügyi rendszert, amit a hely biztosít számokra, ám az események sorozata hamar kizökkenti őket a megszokott kerékvágásból.

 

My life as a comedian (En komikers uppväxt)

svéd dráma (92 perc)  16

Rendező: Rojda Sekersöz

Főszereplők: Jakob Eklund, Gizem Erdogan, Fredrik Hallgren, Arvin Kananian, Johan Rheborg

A 12 éves Juha az osztály mókamestere a svéd Sävbyholm kertvárosi iskolájában. Az egyetlen dolog, amiben jó, hogy vicces és minden vágya, hogy valahogy beilleszkedjen az iskolai hierarchiába.

Mikor később a már felnőtt Juha tömött színháztermek nézőinek adja elő fiatalkora rémesen szórakoztató epizódjait, váratlanul meglátogatja egy régi iskolai barátja, ami miatt visszatér Sävbyholmbe, hogy szembenézzen a múltjával.

 

Vad erdők, vad bércek - A fantom nyomában 

magyar dokumentumfilm (65 perc)  6

Rendező: Bagladi Erika, Mosonyi Szabolcs

Főszereplők: Varga Gábor

Fantom járja az erdőt. Megpillantani szinte lehetetlen, a nyomai viszont annál többet árulnak el róla. Hóba süppedő léptei azt, hogy a völgy felé vette az irányt, az üregben a száraz avar, hogy itt töltötte a nappali órákat, a zsákmány maradványa, hogy mire vadászott.

Miközben követjük őt, megismerjük az erdőt, ahol él. Bejárjuk a folyóvölgyeket, a mély szurdokokat, a napfényben fürdő bérceket, a ködbe vesző hegyoldalakat - a Magyarország és Szlovákia határán húzódó Északi-középhegységet, ezt a különleges átmeneti zónát a Kárpátok és az Alföld között.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://velemenyezunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7615499940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása