Vélemény blog

Vélemény blog

RETROKRITIKA: Menekülés a győzelembe (1981)

A II. világháború, a foci és egy fogolytábor

2021. augusztus 21. - Tamastur

Hollywood szereti a pozitív kimenetelű, esendő emberek helyett, hős szereplőket mozgató forgatókönyveket. Az álomgyár John Hustonnal a fedélzeten egy részben megtörtént és azóta kétszer is filmre adaptált történetet vett elő, sztár színészekkel és volt, vagy még akkoriban aktív focisták közreműködésével. A célnak sajnos a pénzszerzést célozták meg, a kérdés csak az, hogy ez meglátszott-e a végkimenetelen.
telemmglpict000227936270_trans_nvbqzqnjv4bq8asj1ehb3tspqqwok7bwe84u-mtrxka_xghjlccmo8m.jpeg

 

 

John Huston az amerikai filmtörténet elitjébe tartozik, abba az elitbe, akik képesek voltak műfaj meghatározó és rengeteg későbbi munkákat nagyban inspiráló filmeket letenni az asztalra. A máltai sólyom, A Sierra Madre kincse vagy az Afrika királynője például nemcsak műfajokat, de a hollywoodi filmművészetet is nagyban definiálta, míg a Key Largo vagy az Aszfaltdzsungel mellett sem mehetünk el szó nélkül.

Ez a rendező később már nem tudta tartani a színvonalat és 1-2 kivételt eltekintve csupán kevésbé jelentős alkotásokat tudott letenni az asztalra. Egy bizonyos szempontból ilyen a Fábri Zoltán 1962-es Két félidő a pokolban című filmjének feldolgozása, a Menekülés a győzelembe is. Azonban teljesen mégsem, hiszen máig az egyik legtöbbet emlegetett „focis” mozi, aminek érdekességképpen a végső összecsapását pont itthon, a Hungária körúti MTK stadionban vették fel.

Érdekesség: A filmben mégkét színészünk is feltűnik, Usztics Mátyás és Gera Zoltán személyében.

content_escape_to_victory_2.jpg

A forgatásra neves, nem mellesleg sokszínű szereplőgárda állt össze. Egyesült Államokból jött Sylvester Stallone, Angliából Michael Caine, Svédországból pedig Ingmar Bergman egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze, Max Von Sydow. Nem elhanyagolható a brazil Pelé, az angol Bobby Moore vagy az argentin Osvaldo Ardiles szerepe sem, de hallani magyar szövegeket is, a film végén, pedig a volt szövetségi kapitányunk, Egervári Sándor rúgja fel a brazil világklasszist.

A történet röviden annyi, hogy a 2. világháború derekán egy németországi náci fogolytáborban, ahol mindenki a szökésen gondolkodik lehetőség nyílik pár fogvatartottnak egy „barátságos” mérkőzést játszani a Wehrmacht legjobbjai ellen. A konfliktust azonban mélyíti, hogy a csapatért felelős John Colby ezt vérkomolyan veszi, és nem egy szökési lehetőséget lát a helyzetben, hanem becsületkérdésként tekint rá, így megpróbálja összeszedni a lehető legjobb játékosokat.

A Menekülés a győzelembe, vagy mint eredeti címén „Escape to Victory” vagy simán „Victory” könnyen megszeretteti velünk magát. Szerencsére a cselekmény képes a korhoz képest gyorsan folyni és a dramaturgia is lazább, leegyszerűsített, így könnyen szerethető a végeredmény, nem beszélve a sok ismert név közreműködéséről, meg persze a foci főszerepéről. Tehát a rajongókat  is könnyen magával ragadhatja, főleg hogy manapság is sajnos nagyon kevés az ilyen témában készült alkotások száma.

victory.jpg

A karakterekkel viszont már vannak problémák. Michael Caine és Max von Sydow ugyan helytáll,  - az előbbi mint lelkes és határozott, de mégis magában küszködő csapatkapitány, az utóbbi, mint náci tiszt - , de Sylvester Stallone nem igazán. A konfliktusa, hogy mindenáron a csapatban szeretne játszani kicsit komikusan van ábrázolva és a hozzáköthető szerelmi szál is szinte átélhetetlen. A hibák sora pedig ezeket követően is csak folytatódik.

Kezdjük azzal, hogy ugyan könnyen kikapcsolódhatunk a történeten, ugyan ez, ez esetben mégsem jár egyértelmű előnyökkel. A dramaturgia kissé háttérbe szorul, emellé nem eléggé feszes az az mögött lapuló cselekmény sem, a kissé megnevettető szcénákról, - ami például a legutolsó büntető után történik - meg ne is beszéljünk. Többet segített volna, ha inkább a realitást próbálták volna előtérbe helyezni, az idealizmus oltárán, de részben ezt azért volt nehéz kivitelezni, mivel egy hollywoodi produkcióról beszélünk, ahol fontos volt a pozitív szemlélet, és hogy a nézők ne szomorúan hagyják el a vetítőtermeket.

Kapcsolódó linkek:

 https://index.hu/tudomany/tortenelem/2012/06/19/gyoztek_es_ez_az_eletukbe_kerult/


 

battlefilms2-1024x683.jpg

Persze van viszonyítási alapom, amihez eddig direkt nem akartam hasonlítani a Menekülés…-t. Fábri Zoltán Két félidő a pokolban című filmje minden túlzás nélkül egy iskolapéldája annak, hogy hogyan készítsünk mély, emberi, realista, izgalmas és egyben egy gyomrosként ható lezárást a celluloid szalagon. Persze a John Huston féle adaptáció ezek nélkül is lehetett volna egy minőségi munka, ami idealizációja ellenére is hatásos, és nem realista, hanem inkább a szórakoztatást preferálja, azonban ez mégsem sikerült a túldramatizált szituációk és az ezelőtt felsoroltak végett.

A színészi játék mellett a szövegkönyv sem elhanyagolható. De ezen a terepen sem beszélhetünk brillírozásról. Ugyan egy fejetlen akciófilmet elbírnak az üres és fantáziátlan párbeszédek, egy magát komolyan vevő drámát, azonban nem. De szerencsére – még ha nem is eredeti – a forgatókönyv érdekes és fordulatos, ami nem hagyja, hogy elunjuk magunkat.



Összegzés

 

Korábban nem hiába írtam, hogy egy bizonyos szempontból kevésbé jelentős alkotás John Huston életművében a most tárgyalt mű. Ugyan könnyen szerethető és viszonylag gyors tempójú, a dramaturgiai problémák, a szűkszavú és a kreativitást mellőző szövegkönyve, valamint az olykor vicces megoldásai hatására, nem lesz több, mint egy vállalható, de inkább gyengébben sikerült darab, a filmvilág és a rendező több mint 40 alkotást felsorakoztató palettáján.

5,5/10  

 

 

Kiknek ajánlom

- Foci rajongóknak!

- Akik szeretnének egy igazi sztárparádét látni

- Akik szeretnének egy minden hibája ellenére érdekes és szórakoztató történetet látni

 

Kiknek nem ajánlom

- Akiknek a szórakoztatás mellett fontos a minőség is

- Akik nem szeretik a focit

- Akiknek fontosabb a realitás, mint az túlzott idealizáció

 

 mv5bmdvhzjbindgtzty1ys00y2i3ltgwytutmdexyznjmdnkmdq3xkeyxkfqcgdeqxvyndk3nzu2mtq_v1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://velemenyezunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9716666532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ike The Rock Clanton · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2024.12.05. 14:33:55

Ez a kritika most került elém. Azért ne már! John Huston nem csupán Hollywood aranykorában tudott jelentős produkciókat letenni az asztalra. Például: Aki király akart lenni (1975) Sean Conneryvel és Michael Caineval. Roy Bean bíró élete és kora (1972) Paul Newmannel, A Biblia, az Iguana éjszakája, Adrian Messenger listája és még sorolhatnám. Ezek mind a hatvanas, hetvenes években készültek.
Ezen kívül az egész kritika - már elnézést - hangneme olyan számomra, mintha valami '80-as évekbeli retro magyar újságból, pl. Filmvilág, vágták volna ki. Értem, hogy a szerző szerint nem elég mély a film és néhol mulatságosak a szituációk vagy éppenséggel már-már röhejesek (én semmi ilyesmit nem véltem felfedezni benne), de sehol sincs leírva, MIÉRT. A kritika szubjektív műfaj, de érvelni azért ér. Az meg egyenesen egy másik sztereotípia, hogy "hát ez hollywoodi film és jól kell végződnie". Nem a '30-as évek végén vagyunk, ez nem az Elfújta a szél (mellesleg az sem végződik jól). Szóval lehet kliséket ráhúzni a filmre, amely szerintem sem maradandó alkotás egyik színész repertoiárjában sem, de a klisé attól még klisé marad.

Tamastur 2024.12.05. 15:43:14

@Ike The Rock Clanton:

Köszönöm, hogy leírtad a véleményedet.

Ne haragudj meg, de az nincs leírva, hogy csupán ebben az időszakban tudott kiemelkedő filmeket rendezni, hanem, hogy 1-2 kivételtől eltekintve nem tudta azt a színvonalat tartani, mint a legjobb évtizedeiben. Egy szóval sem írtam, hogy nincs ilyen jelentős filmje a későbbi évtizedekben.

Egyes jelenetekben, (pl, amit meg is említettem) pedig a reakciók túl idegenek a karaktertől vagy a környezethez képest. Hiába szeretne felemelő és drámai lenni, egyszerűen nem sikerül annyira, mint kellene. Persze ez az én meglátásom és nem is mondom azt, hogy nem tetszett a film, mert hogy tetszett meg hogy minőségben mit is képvisel az kettő külön dolog.

Az utolsó három mondatodat pedig nem tudom minek vonatkozásában írtad. Vagy mire akartál erre utalni a kritikával kapcsolatban. Nem tudom elfogadni, hogy pozitív is lehet egy befejezés, nemcsak negatív? Vagy,hogy túlságosan belekötök a klisékbe?
süti beállítások módosítása