Hollywood szereti a pozitív kimenetelű, esendő emberek helyett, hős szereplőket mozgató forgatókönyveket. Az álomgyár John Hustonnal a fedélzeten egy részben megtörtént és azóta kétszer is filmre adaptált történetet vett elő, sztár színészekkel és volt, vagy még akkoriban aktív focisták közreműködésével. A célnak sajnos a pénzszerzést célozták meg, a kérdés csak az, hogy ez meglátszott-e a végkimenetelen.

John Huston az amerikai filmtörténet elitjébe tartozik, abba az elitbe, akik képesek voltak műfaj meghatározó és rengeteg későbbi munkákat nagyban inspiráló filmeket letenni az asztalra. A máltai sólyom, A Sierra Madre kincse vagy az Afrika királynője például nemcsak műfajokat, de a hollywoodi filmművészetet is nagyban definiálta, míg a Key Largo vagy az Aszfaltdzsungel mellett sem mehetünk el szó nélkül.

Ez a rendező később már nem tudta tartani a színvonalat és 1-2 kivételt eltekintve csupán kevésbé jelentős alkotásokat tudott letenni az asztalra. Egy bizonyos szempontból ilyen a Fábri Zoltán 1962-es Két félidő a pokolban című filmjének feldolgozása, a Menekülés a győzelembe is. Azonban teljesen mégsem, hiszen máig az egyik legtöbbet emlegetett „focis” mozi, aminek érdekességképpen a végső összecsapását pont itthon, a Hungária körúti MTK stadionban vették fel.

A forgatásra neves, nem mellesleg sokszínű szereplőgárda állt össze. Egyesült Államokból jött Sylvester Stallone, Angliából Michael Caine, Svédországból pedig Ingmar Bergman egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze, Max Von Sydow. Nem elhanyagolható a brazil Pelé, az angol Bobby Moore vagy az argentin Osvaldo Ardiles szerepe sem, de hallani magyar szövegeket is, a film végén, pedig a volt szövetségi kapitányunk, Egervári Sándor rúgja fel a brazil világklasszist.

A történet röviden annyi, hogy a 2. világháború derekán egy németországi náci fogolytáborban, ahol mindenki a szökésen gondolkodik lehetőség nyílik pár fogvatartottnak egy „barátságos” mérkőzést játszani a Wehrmacht legjobbjai ellen. A konfliktust azonban mélyíti, hogy a csapatért felelős John Colby ezt vérkomolyan veszi, és nem egy szökési lehetőséget lát a helyzetben, hanem becsületkérdésként tekint rá, így megpróbálja összeszedni a lehető legjobb játékosokat.

A Menekülés a győzelembe, vagy mint eredeti címén „Escape to Victory” vagy simán „Victory” könnyen megszeretteti velünk magát. Szerencsére a cselekmény képes a korhoz képest gyorsan folyni és a dramaturgia is lazább, leegyszerűsített, így könnyen szerethető a végeredmény, nem beszélve a sok ismert név közreműködéséről, meg persze a foci főszerepéről. Tehát a rajongókat  is könnyen magával ragadhatja, főleg hogy manapság is sajnos nagyon kevés az ilyen témában készült alkotások száma.

A karakterekkel viszont már vannak problémák. Michael Caine és Max von Sydow ugyan helytáll,  - az előbbi mint lelkes és határozott, de mégis magában küszködő csapatkapitány, az utóbbi, mint náci tiszt - , de Sylvester Stallone nem igazán. A konfliktusa, hogy mindenáron a csapatban szeretne játszani kicsit komikusan van ábrázolva és a hozzáköthető szerelmi szál is szinte átélhetetlen. A hibák sora pedig ezeket követően is csak folytatódik.

Kezdjük azzal, hogy ugyan könnyen kikapcsolódhatunk a történeten, ugyan ez, ez esetben mégsem jár egyértelmű előnyökkel. A dramaturgia kissé háttérbe szorul, emellé nem eléggé feszes az az mögött lapuló cselekmény sem, a kissé megnevettető szcénákról, - ami például a legutolsó büntető után történik - meg ne is beszéljünk. Többet segített volna, ha inkább a realitást próbálták volna előtérbe helyezni, az idealizmus oltárán, de részben ezt azért volt nehéz kivitelezni, mivel egy hollywoodi produkcióról beszélünk, ahol fontos volt a pozitív szemlélet, és hogy a nézők ne szomorúan hagyják el a vetítőtermeket.

Persze van viszonyítási alapom, amihez eddig direkt nem akartam hasonlítani a Menekülés…-t. Fábri Zoltán Két félidő a pokolban című filmje minden túlzás nélkül egy iskolapéldája annak, hogy hogyan készítsünk mély, emberi, realista, izgalmas és egyben egy gyomrosként ható lezárást a celluloid szalagon. Persze a John Huston féle adaptáció ezek nélkül is lehetett volna egy minőségi munka, ami idealizációja ellenére is hatásos, és nem realista, hanem inkább a szórakoztatást preferálja, azonban ez mégsem sikerült a túldramatizált szituációk és az ezelőtt felsoroltak végett.

A színészi játék mellett a szövegkönyv sem elhanyagolható. De ezen a terepen sem beszélhetünk brillírozásról. Ugyan egy fejetlen akciófilmet elbírnak az üres és fantáziátlan párbeszédek, egy magát komolyan vevő drámát, azonban nem. De szerencsére – még ha nem is eredeti – a forgatókönyv érdekes és fordulatos, ami nem hagyja, hogy elunjuk magunkat.

Összegzés

Korábban nem hiába írtam, hogy egy bizonyos szempontból kevésbé jelentős alkotás John Huston életművében a most tárgyalt mű. Ugyan könnyen szerethető és viszonylag gyors tempójú, a dramaturgiai problémák, a szűkszavú és a kreativitást mellőző szövegkönyve, valamint az olykor vicces megoldásai hatására, nem lesz több, mint egy vállalható, de inkább gyengébben sikerült darab, a filmvilág és a rendező több mint 40 alkotást felsorakoztató palettáján.

5,5/10  

Kiknek ajánlom

- Foci rajongóknak!

- Akik szeretnének egy igazi sztárparádét látni

- Akik szeretnének egy minden hibája ellenére érdekes és szórakoztató történetet látni

Kiknek nem ajánlom

- Akiknek a szórakoztatás mellett fontos a minőség is

- Akik nem szeretik a focit

- Akiknek fontosabb a realitás, mint az túlzott idealizáció