Mennyit tudunk a gyermekeinkről? Mennyire ismerjük őket? Vagy úgy egyáltalán, mint szülő, tanár vagy szimpla felnőtt mennyire látjuk át azt a világot, amiben a mai tizenéves gyermek(ünk) él? A Netflix legújabb saját gyártású sorozata a kamaszkorban élő gyermekek lelkébe nyújt betekintést, de ennél jóval többet visz véghez: megmutat, elgondolkoztat, odafigyelésre és az emberek megértésére sarkall.
A minisorozat kreátorai Jack Thorne és Stephen Graham illetve a négy epizód rendezője, Philip Barantini közel egy órás epizódokban mutat rá a társadalmunk egy égető problémájára. Ez a probléma többek között a mai generáció gyermekeiben megbújó rejtett és kimondatlan érzelmek felismerésének hiánya. De ha még konkrétabbak szeretnénk lenni, akkor elsősorban a folyamatosan fejlődő technológia következtében, a generációk között permanensen mélyülő árkok kialakulására hívja fel a figyelmet, azért is hogy lehetőleg minél előbb elkezdjük betemetni azokat.
A Kamaszok ítélethozatal nélkül hívja fel arra a figyelmet, hogy a gyermekeinkkel meg kell teremteni a szükséges kommunikációt, mert az egyre fejlődő és rohanó világban, folyamatosan csak távolabb kerülnek tőlünk, mi felnőtteknek pedig hatalmas felelősségünk van abban milyen gyermeket is nevelünk fel. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy ismerjük őket.
A Miller családnak is rá kell jönnie, hogy nem igazán ismerte a 13 éves gyermekét, Jamie-t, akit a rendőri hatóság egy reggel letartóztat, és bevisz gyilkosság vádjával a rendőrségre. Ezt követően nemcsak a szülők és a rendőrök döbbenek rá, hogy semmit nem tudnak a gyermekeikről, hanem mi, nézőkben is tudatosul, hogy a mai kamaszok világától nagy távolságban élünk, így pedig nehezen tudunk nekik segíteni.
A sorozat egyik legnagyobb bravúrja, hogy minden egyes epizódot trükk nélkül egy snittben vettek fel. De ez nem csupán öncélúság, ez a technikai „truváj” a szereplők közötti azonosulást könnyíti meg, mélyítve a történet köré épült világot, illetve a karakterekben megbúvó rejtett érzelmeket, legyen az indulat, fájdalom, frusztráció vagy szomorúság. Jó példa erre az első epizód befejező 2-3 perce vagy a 3. epizód szinte teljes egésze.
A technikai megvalósítás és annak bravúrja mellett az alkotók intim, empatikus és megfontolt történetvezetése, valamint karakterépítése is nagyszerűen kivitelezett. A karakterek egytől-egyig, legyen az gyermek, rendőr, pszichológus mind-mind ítélkezés nélkül, empatikus megvilágításban vannak ábrázolva. Nincs ítélkezés, csak láttat és tőlünk várja el, hogy lássunk, halljunk és gondolkodjunk.
Ugyanez igaz a gyilkosra, őt is megismerni igyekszik és bemutatni motivációját, megmutatva, hogy nem minden olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre látszik. A bullying, a meg nem értés, a támogatáshiány, csak pár részprobléma, amit létfontosságú lenne felismernünk, és amik a mai gyermekek sajnos megkerülhetetlen élménye, amikről nagyon nehezen vagy semennyire nem is nyílnak meg szüleiknek.
A színészek is első osztályú teljesítményt nyújtanak. Stephen Graham, Ashley Walters Erin Doherty egytől-egyig átszellemültek és végig hitelesek maradnak, de talán a 13 éves Jamie-t megformáló Owen Cooper-é a legnagyobb elismerés, aki kora ellenére elképesztő mélységeket tud előhozni karakteréből. Pl. a 3. epizód egésze egy igazi színészi mestermunka ő és Erin Doherty között, ahol a motivációk mellett az univerzális társadalmi problémákra is rávilágít.
Persze nem mindenhol működik tökéletesen a formula. Hibának felróható, hogy mivel valós időben játszódnak az egyes epizódok, túl részletesen mutatja be az egyes eseményeket. Ez lehet zavaró is, de ezáltal érezhetőbb életszerűbbnek is a cselekmény. De én speciel egy-két szereplővel a 2. részből többet is foglalkoztam volna, vagy legalábbis részletesebben lehetett volna. Viszont ez talán csak szőrszálhasogatás, mert amit szeretne, azt szinte maximálisan eléri a sorozat. Nevezetesen, hogy gondolkodást és párbeszédet idézzen elő nézőiből, ezáltal a megrajzolt problémáknak megoldásához közelebb juttassa a társadalmat.
Összegzés
A Netflix egy égetően aktuális és fontos sorozatot hozott tető alá. Fontos, mert ezáltal meg lehet a felismerés és a motiváció, hogy közelebb kerüljünk a gyermeke(in)khez, megpróbáljuk jobban megismerni őket és odafigyeléssel, megértéssel forduljunk a problémáik felé. Viszont nemcsak fontos, érzékeny, intim, aprólékos, valamint a technikai megvalósítása és a színészei munkájának köszönhetően könnyen átélhető alkotás is.
8,5/10
Kiknek ajánlom:
- Akik egy társadalmilag fontos témát szeretnének jobban megismerni
- Akik jobban megszeretnék ismerni a mai generáció kamaszait
- Akiket érdekelnek a lélektani, elgondolkoztató sorozatok
Kiknek nem ajánlom:
- Akik az indulást követően egy krimire, netán egy thrillerre számítanak
Így készült:
