A 2025-ös díjszezon legfőbb várományosa. Ezt már a májusi Cannes-i Filmfesztivál Arany Pálma győzelme is megelőlegezhette, de azóta csak még nagyobb bizonyítást nyert, pedig nem éppen egy könnyen értelmezhető vagy könnyedén befogadható alkotásról beszélünk.

Sean Baker rendező nem titkolt szándéka, hogy filmjeivel a társadalmilag kiszolgáltatott helyzetben lévő szexmunkásokat is közelebb szeretné hozni a közönséghez, humanizálva őket, megmutatva a valóságot, amiben élnek. Ezt nem csak fizikailag, de lélektani értelemben is fontosnak tartja. A „Tangerine”, „Floridai álom” és a „Vörös rakéta” legfőbb szándékai között is ez a feladat áll, az idei „Anora” pedig ennek a célnak a betetőzésének is felfogható.

Anora egy szexmunkás, pontosabban erotikus táncos egy éjszakai klubban, ahol találkozik egy orosz oligarcha fiával. Számára egy igazi Hamupipőke-történetként indul a kapcsolatuk, házassággal, látszólagos jóléttel, azonban ez a rózsaszín ködfelhő gyorsan szertefoszlik és meg kell ismernie a valóéletet, a gyáva, felelőtlen és önérdekek által vezérelt emberekkel, akik elnyomni igyekeznek a szegényebb vagy társadalmilag kiszolgáltatottabb helyzetben lévő társaikat.

Ani múltjáról nem sokat tudunk meg, csupán annyit, hogy szülei Oroszországból vándoroltak be az Egyesült Államokba és nem szereti, ha Anora-ként szólítják, másra esetleg a magatartásából tudunk következtetni. De itt nem is a múlt az igazán lényeg (a film egészét nézve azért ez is részletesebb elemzésre szorul), hanem a jelen, a történetén keresztül ábrázolt karakterfejlődése, érzelmi világának változásai és a nagyobb befolyással lévők által elnyomott, kihasznált társadalmi rétegek bemutatása és elnyomásuk eszközeinek megjelenítése.

Az Anora nagy erénye a realista megközelítés módja a témához, és a szereplőihez való empatikus hozzáállás is, amely szerepekben a színészek a maximálisat is nyújtják. Mind közül kiemelkedik Mikey Madison (Volt egyszer egy… Hollywood; Sikoly) lenyűgöző és érzékletes alakítása, aki vonzó kisugárzásával és természetességével uralja a vásznot. Az utolsó 1-2 perc pedig könnyen az Oscar díj előszobájába is repítheti őt. Az operatőri munkán keresztül kihangsúlyozott sötétebb hangulat, valamint számos helyszín (Pl. a film elején látott sztriptízbár) kézzelfogható autentikusággá pedig csak még mélyebb réteget kölcsönöz az élménynek.

A tucatnyit is bőven számoló és nyílt szexjelenetei, valamint szóhasználata miatt azonban ez a film nem mindenkinek ajánlott. A vulgáris szókincse már-már Quentin Tarantino filmjeit is felülmúlja mennyiségben, a szexjelenetek pedig majdnem mindent megmutatnak, teszik ezt többször is.

A mozi felépítése könnyen harmadolható: Az első harmadát szinte kizárólag a szex határozza meg és Ani munkahelyének realisztikus, természetes ábrázolása, a második harmadában viszont egy road-movie-ba oltott fekete komédia válik, hogy a végén drámaibb éle legyen a cselekménynek, majd zárásként kikristályosodjon a tanulság, és egy őszinte, életközeli jeleneten keresztül a főszereplő lelkébe egy igen mély betekintést nyerhessünk.

A slapstick humorra emlékeztető stílusa mellett végig földhözragadt tud maradni a film, mindazonáltal a stílus- és tempóváltozások okozhatnak elidegenítő érzést a nézőben, és az első fél óra szinte érzelemnélküli, naturalista ábrázolásmódja a konvencionálisabb filmstílust elvárókat is kizökkentheti. Ám a történetben elhangzó zeneszámokra nem lehet panasz, tökéletesen illeszkednek annak a világába, esetleg annyi lehet a kivetnivaló, hogy nem bántuk volna, ha többször felcsendülnek.

A főszereplővel való azonosulás sem biztos, hogy olyan egyszerű. A rendező és a színésznő okosan, először egy érzelmektől megfosztott, a munkáját végző szexmunkásként ábrázolják Ani-t, aki érzelmeit megnyitni képtelen ebben a világban. Csupán szexszel és erőszakos megnyilvánulásokkal képes kommunikálni. Szinte csak az utolsó jelenetben lesz képes érzelmileg is megnyílni, ami a szomorúnak látszó befejezésben a jobb élet reményét is magában hordozza.

Az érzelmi bezárkozottsága okaként több minden megnevezhető a film ismeretében: A nézők számára ismeretlen múltja, az elnyomó társadalom, ami számára csak kiszolgáltatossággal szolgált, és persze a mélyebb, tartalmasabb kapcsolatok hiánya, amit munkahelyén a munkatársai között sem tudott igazán kialakítani. Ezért sem képes a valódi törődésre és kedvességre kinyílva, őszinte szavakkal reagálni, csak a saját eszközeit igénybe véve. Egy ember valódi érzelmei viszont egyszer előtörnek az emberből, ez nyer bizonyítást a már említett utolsó jelenetben is.

Összegzés

Az Anora egy fekete komédia, amit ha felületesebben elemzünk egyáltalán nem egy humoros alkotást látunk, ami az életközeli jelenetek, forgatókönyv, szövegkönyv és kivitelezésnek hála végig hiteles, őszinte és emberközeli tud maradni. De ezek azok az elemek, amik kicsit nehezebben befogadhatóbbá is teszik, még ha a rendező legközönségbarátibb munkájáról is beszélünk. Pontos értelmezéséhez és értékeléséhez pedig érdemes nem egyszer megtekinteni. Ezt teszem majd én is!

8/10

Kiknek ajánlom:

- Akik egy valóságközeli és humanista történetre vágynak

- Akiket érdekelnek a társadalmilag érzékeny alkotások

- Akiket lenyűgöznek a kiemelkedő alakítások

Kiknek nem ajánlom:

- Akik egy igazán vidám filmet szeretnének látni

- Akik nem bírják a sok szexszet és/vagy a trágár szavakat egy filmben

- Akik egy Hamupipőke-történetre vágynak