Vélemény blog

Vélemény blog

Idén Horváth Lili versenyez az Oscar-díjért

2020. november 23. - Tamastur

Az Oscar-díjra nevező bizottság idén Horváth Lili, Felkészülés egy határozatlan ideig tartó együttlétre című filmjét küldi versenybe Magyarország képviseletében a 93. Oscar-díj "legjobb nemzetközi film" kategóriájában.

26772235_371ec6ad47e695e90ede26f20efc4ae1_l.jpg

 

Az előző években a magyar film ismét láttatja magát a nagyvilágban. A 2015-ös Saul fia győzelme utáni eltelt négy évben egy jelölésünk és egy szűkített listás alkotásunk is született, azelőtt csupán 1988-ban voltunk jelölve (Hanussen) és csak egyetlen egyszer voltunk szűkített listásak (A nagy füzet), de az is "már" 2013-ban történt. Idén, hogy ki képviseljen minket a nemzetközi színtéren egy hattagú bizottság döntött, amelyben a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai közül Fonyódi Tibor, Káel Csaba, Kálmán András és Pesti Ákos, valamint Bereczki Csaba, az NFI Nemzetközi jogértékesítési és képviseleti igazgatója és Novák Emil operatőr vett részt  

A választásuk pedig a Horváth Lili rendezte, valamint Stork Natasa és Bodó Viktor főszereplésével készült Felkészülés egy határozatlan ideig tartó együttlétre című filmre esett. A filmről már írtam én is korábban.



A történet középpontjában Vizy Márta (Stork Natasa) egy idegsebész áll, aki azért utazott vissza az Egyesült Államokból a szegényesebb megélhetést kínáló Magyarországra, hogy szerelmével Drexler Jánossal (Bodó Viktor) a Szabadság-híd pesti hídfőjénél találkozzanak. Amikor azonban a férfi nem jelenik meg és később találkozásuk alkalmával sem ismeri fel őt, a nő pánikba esik. Valóság és képzelet. Ez a kettő válik ketté egy szerelmes nő fejében. Ezzel együtt, pedig mi sem lehetünk biztosak abban amiket látunk.

Ha, pedig arról szeretnétek olvasni, hogy melyik ország kiket indít a díjátadón, itt van egy külföldi cikk róla. A lista azonban még nem teljes.

 

Az előző 10 év magyar Oscar végeredményei

 

2010. - Bibliothéque Pascal   
Rendező: Hajdú Szabolcs - Nem jutott be a jelöltek közé
2011 - A torinói ló
Rendező: Tarr Béla  - Nem jutott be a jelöltek közé
2012 - Csak a szél
Rendező: Fliegauf Benedek - Nem jutott be a jelöltek közé
2013 - A nagy füzet
Rendező: Szász János - Szűkített 9-es lista
2014 - Fehér Isten
Rendező: Mundruczó Kornél - Nem jutott be a jelöltek közé
2015 - Saul fia
Rendező: Nemes Jeles László - Oscar-díj győzelem
2016 - Tiszta szívvel
Rendező: Till Attila - Nem jutott be a jelöltek közé
2017 - Testről és lélekről
Rendező: Enyedi Ildikó - Oscar-jelölés (5-ös lista)
2018 - Napszállta
Rendező: Nemes Jeles László - Nem jutott be a jelöltek közé
2019 - Akik maradtak
Rendező: Tóth Barnabás - Szűkített 9-es lista

 

A bejegyzés trackback címe:

https://velemenyezunk.blog.hu/api/trackback/id/tr1716296684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása