A 2024-es év zökkenőmentesebben telt, mint az előző, most szerencsére nem gátolták sztrájkok a filmkészítést, "csupán" egy-két filmet övezett kisebb-nagyobb botrány (pl. a "Velünk véget ér" című regényadaptációt). Az idén a mélyebb rétegeket feltáró filmes drámák, a filmképpel való játékok, és a lélek bugyrai érdekelték leginkább a filmkészítőket, de számos sikeres és jól sikerült akciómozival (Furiosa: Történet a Mad Maxből; Dűne: Második rész; Godzilla Minus One), akcióvígjátékkal (A bérgyilkos, aki nem is volt; A kaszkadőr), önéletrajzi ihletésű drámával (Priscilla; A hó társadalma; Ferrari; A vaskarom; Joy, az élet csodája) és animációs filmekkel (Agymanók 2.; A vad robot; Robotálmok) találkozhattunk, ha szórakozni volt kedvünk.  Ezek közül sajnos számtalan nem is tudott bekerülni a listámba, pedig megérdemelné a figyelmet. De nézzük is, hogy az idei évben szerintem melyik 25 alkotás volt mind közül a legjobb.

Top 25

25.  A fattyú 

A nagy felfedezések utolsó évszázadának közepén (18. század) Ludvig Kahlen kapitány Dánia területén egy megművelhetetlennek ítélt lápos vidéket szeretne meghódítani, célja, hogy a főúri címért cserébe kolóniát alapítson ezen a területen a király nevében. A régió ura azonban ezt kíméletlenül igyekszik elfojtani, így ez kettejük makacs és áldozatokat sem kímélő csatározásához vezet. A film kulcsa Mads Mikkelsen erőteljes megjelenése és nagyszerű performansza: Csökönyös, saját céléért küzdő, mégis lelkiismeretes és szívvel teli, mivel úgy gondolja, célja elérésével másokkal is jót fog tenni. Még ha bizonytalan, sem enged igazából és mivel ez az igazságérzete nem hagyja nyugodni, tragédiákhoz vezetnek az útjai. A természet is a főszerephez jut, a környezet ilyen hiteles és aprólékos kidolgozottságával öröm szembesülni, és már-már egy légtérbe érezzük magunkat a szereplőkkel is. Ennek is hála feszültségteljes és mondanivalójában is effektív mű született, ami rá világít az emberi természetre és a környezet tiszteletének fontosságára.

24. Ilyen apróságok

Az ünnepekre nemcsak a szórakoztató mozik megfelelőek, hanem a humanista nézőpontú, lassú, empatikus, elgondolkoztató darabok is. Tim Mielants rendező és Enda Walsh forgatókönyvíró Claire Keegan regényéből adaptált filmje a bántalmazott és/vagy traumatizált nők, illetve gyermekek emlékére készült, akik 1922 és 1998 között az erősen katolikus Írországban felállított anya- és csecsemőotthonokban váltak áldozatokká. A film, egy gyermekkorában saját maga is bántalmazás áldozatává vált és traumatizált, már felnőtt nézőpontján keresztül mutatja be az eseményeket, miközben ő éli hétköznapi életét. A csendes hangvétel, az erős atmoszféra, aminek sötétsége és fakósága, a sárral telített utcákkal, valamint a kimondatlan, de végig a levegőben érződő társadalmi problémákkal és igazságtalanságokkal életet kölcsönöznek ennek a történetnek. Cillian Murphy (Oppenheimer; Eredet; Batman: Kezdődik!) átélése, érett közelítésmódja a karakterhez megerősíti a mondanivalót, a befejező képsorok reménykeltő és a támogatást fontosságát erősítő üzenete, pedig pont azért annyira erős, mert az említett elemekben oly kimért, türelmes, hiteles, de egyben mégis intenzív tud maradni a mű.

23. Ne várjatok túl sokat a világvégétől

A jövőre 20 éves román újhullám (az indulását 2005-től számítják, amikor Cristi Puiu, első román filmként a Lăzărescu úr halálával elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál fődíját) egyik legkreatívabb és legszélsőségesebb képviselője Radu Jude. Provokatív filmjeivel eléri, hogy a klasszikus történetmesélés kereteit szétfeszítse és lehengerlő kreativitással ragadja meg milyen kényelmetlen érzés Kelet-Európában élni. A Ne várjatok túl sokat a világvégétől című legújabb filmje pontosan ilyen alkotás. Beemeli a trasht, bevág egy korábbi filmből is jeleneteket (egy 1981-es román alkotást az Angela továbbmegy című filmet), amiket nagyszerűen fűzi össze a történettel. A filmképpel is játszik (fekete-fehér és a színes képek váltakozása egyes jelenetek között), de dokumentarista stílust is használ, amivel az utolsó fél órában a valóságot is beemeli egy gúnyosan szatirikus felvétel során. A film egy kiábrándult, világvége hangulatú utazás, közönnyel, önzőséggel, jó adag cinizmussal megborsozva, hogy rávilágítson a mai román és Kelet-európai viszonyok ellentmondásaira, hibáira, azzal a megállapítással, hogyha ez így marad, ebből semmi jó nem sül ki.

22. Fekete pont

Palkó Németországból költözik haza családjával egy vidéki magyar városba, ahol szembesül az oktatási rendszer viszontagságaival. Nemcsak, hogy a szárazon átadott tantárgyak a problémák, de az iskola anyagi helyzete sincs a helyzet magaslatán, és a tanárhiány is megnehezíti a körülményeket. A legnagyobb probléma, azonban a pedagógusaik kiábrándulása a tanításból és sokak a kellő szintű érzelmi intelligenciát sem birtokolják, ami nélkülözhetetlen lenne ahhoz, hogy a diákokat az egészséges magatartásokra tanítsuk. Így ennek is köszönhetjük, hogy nem tudunk annyi tehetséget és értékes embert kinevelni. Szimler Bálint olvasatában az utóbbi nem megléte a legnagyobb probléma, de a többi is kölcsönösen következik a másikból. Ahhoz, hogy változzon valami csak mi tehetünk, még ha a több szimbólummal is dolgozó műve keserédes és szatirikus hangvétele, majd a befejezés nem is teljesen erről árulkodik. Egy cselekedni akaró rendező, aki már párhuzamosan kezd reményvesztetté is válni, mégis bízik az emberek jóságában, és abban, hogy fejlődni szeretnénk. Csak így tudunk egy egészséges társadalmat létrehozni. Viszont először ehhez a gyermekek számára kell megteremteni a megfelelő emberi és oktatási viszonyokat. 

21. Dídi 

Sean Wang felnövéstörténete a gyermekkor örömeit, fájdalmait, sikereit, kudarcait, a szerelmet, a csalódást és ezek ránk gyakorolt hatását is kiválóan érzékelteti, de a beilleszkedés nehézségei is végig érzékelhetőek. A 13 éves, a szüleivel az Egyesült Államokban élő tajvani kisfiú olyan, mint egy átlagos 13 éves kissrác, a korával járó örömökkel és nehézségekkel együtt, amiket nagy eséllyel mindenki megtapasztal az élete során. Viszont ezek tesznek érettebbé és tapasztaltabbá minket. Ha a kudarcainkat helyesen kezeljük erősebbek és kitartóbbak leszünk.

Az életünk sikerekkel és kudarcokkal tarkított, ezt mutatja be kellő közelségben Sean Wang rendező, de a kudarcaink sajnos elengedhetetlenek életünkben, mert ez vihetnek leginkább előre minket. Idegen környezetben ez az élmény pedig még nehezebben feldolgozható. Életszagú, vidám és szomorú is egyben, de végső soron pozitív hangvételű, amely a gyermekkor egy lényeges szakaszát mutatja be.

20.  Amerikai irodalom 

Egy bátor és szatirikus vígjátékkal nyitotta rendezői pályafutását Cord Jefferson. Filmje nemcsak görbe tükröt tart az emberek felé (fehérek és afro-amerikaiak felé egyaránt), de frissen és aktuálisan is hat egyben. A rasszizmus és a sztereotípiák ily maróan, szomorúan és keserédesen ritkán érződnek, főleg, hogy ezt egy vígjátékban teszi, Jeffrey Wright impulzív alakítása, pedig csak még inkább felerősíti ezt a megállapítást. A társadalmunkat és a művészetet is kritizálja, megmutatva milyen könnyen befolyásolható is az ember és hogy a fekete társadalomnak milyen kompromisszumokat kell hozniuk annak érdekében, hogy sikeresek legyen. Kritizálva a sikerért alkalmazkodni vágyóakat, de természetesen az elnyomó és a feketékkel még sok területen ma is alsóbbrendűként bánó fehér társadalmat. Humorban és frappáns párbeszédekben is gazdag, csakúgy, mint vaskos üzenetében a társadalmunk felé, szerencsére önkritikus és okos, így válik igazán emlékezetessé.

19.  Az apa három lánya

Három lánytestvér újra találkozik apjuk házában, hogy a haldokló édesapjukkal legyenek az élete utolsó napjaiban. A három testvér Carrie Coon, Natasha Lyonne és Elizabeth Olsen érzéki, kimért alakításában, valamint magas érzelmi intelligenciájuk segítségével mutatja meg a családi dinamikát, hármójuk kapcsolatát, három eltérő életúttal, három különböző személyiséggel, de rengeteg egyet nem értéssel és frusztrációval. Ebben a pár napban előtör minden távoli- és közelmúltbeli sérelem, irigység, elfojtott feszültség. A lányok feladata és nehézségeik tehát nemcsak apjuk elvesztésének súlya és ennek feldolgozása, hanem hogy az egymás közötti kapcsolatukat is megjavítsák, kimerjék mondani problémájukat, megérteni a másikét, megbeszélni őket, majd végül hogy rájöjjenek arra, hogy szeretik egymást. Egy mély, súlyos dráma, ami megmutatja, hogy felnőttkorban is képesek lehetünk a változásra, szembe tudunk nézni a hibáinkkal. Csak ki kell tárni érzelmeinket és őszintének kell lenni, nemcsak a másikhoz, hanem magunkhoz is...

18.  A gonosz nem létezik 

Ryusuke Hamaguchi a Vezess helyettem után visszatért, hogy a lelket elénk tárja, azonban ez a lélek most nem az emberé, hanem elsősorban és főrészt a természeté. Legutóbbi munkájához képest a környezet is megváltozott, a nagyváros helyett a helyszín egy vidéki, piciny kis falu, ahol az egyedülálló édesapa (Takumi) kislányával (Hana) él. Harmóniában van a természettel, tiszteli a fákat, a hegyeket, a kétszemélyes családját pedig alkalmi munkából tartja el: Fát aprít és tiszta ivóvizet szállít a falubelieknek. Az idillt egy nagyvárosból érkező cég munkatársai bolygatják fel, akik a környéket turisták által látogatható területként képzelik el. Hamaguchi mély odafordulással és megértéssel szól hozzánk annak érdekében, hogy elmondja, a természetet bolygatni az egyik leggonoszabb tett, azt a természetet, ami számunkra az életet teremti meg a kölcsönös törődést igényli. Lassan csordogál, elgondolkodtat és a lelkünkhöz szól, amihez Yoshio Kitagawa gyönyörű képei és Eiko Ishibashi lágy taktusai is méltón hozzájárulnak.

17.  A vad robot

Az anyaság és a mesterséges intelligencia elszabadulása a főkapcsok a mondanivalóhoz, de természetesen ennél jóval mélyebb rétegei is vannak Chris Sanders (Így neveld a sárkányodat; Croodék) animációs filmjének. Azt talán nem is kell mondani, hogy egy szeretnivaló, aranyos, humoros mesét látunk, viszont a látszólag csetlő-botló komikus jelenetein túl az emberről és a társadalomról is következetes, fontos véleménye van, amin belül rá világít az odafigyelés, a törődés és a gondoskodás erényeire és azok nélkülözhetetlenségére. Igaz nem egyenletes tempójú és talán kell idő mire ráhangolódik az ember, de cserébe egy kellemes hangulatú, olykor megindító kalandnak lesz részese.

Egy eltűnt robot, az övéitől távol, egy idegen, állatokkal teli környezetbe csöppen, ahol az anyaság és az anyai ösztönök ébrednek fel benne, miután egy szerencsétlen eset után az egyik kiscsibe hozzá kerül. Később a film a törődés fontosságát (a róka karakterén keresztül) is bemutatja, de arra az optimista, netán pesszimista következtetésre is eljut, hogy a AI képes saját maga fejlődni, ahogy egyre több tapasztalatot gyűjt. Ez lehet jó, de lehet rossz is. Ez már tőlünk, az emberektől fog függeni.

16. Konklávé

A német Edward Berger (Nyugaton a helyzet változatlan) legújabb filmje, a legutóbbihoz hasonlóan ismét a díjszezon egyik nagy várományosa. Robert Harris 2016-ban kiadott könyvének feldolgozása a Vatikánban zajló intrikákról, belső viszályokról és a hatalomvágyról szól, az igazság, a hit és a hatalom kérdéskörét körbejárva. Lawrence bíboros a pápa halála után azt a feladatot kapja, hogy levezényelje az utódról döntő pápaválasztást, azonban a már amúgy is megrendült hite még több rosszindulatú hátsó szándéknak és érzéketlen cselszövéseknek lesz tanúja. Vagy talán ő is a hatalomra vágyik? Ezt igazán mi nézők sem, és ő sem tudja megmondani, de mint említi beszédében, az emberben mindig kételynek kell lennie, mivel csak így tud igazán nyitott lenni, könnyebben a jó utat választania és fenntartani a hitét. Ezt a lelki küzdelmet Ralph Fiennes elképesztő természetességgel mutatja be, de Stanley Tucci és John Lithgow is kellő karizmát sugároz. A politikai csatározások a mai társadalmunkra jellemző áthallásokkal vannak átitatva, amik kellően érdekfeszítőek és Volker Bertermann feszültséget erősítő, baljóslatú zenei kíséretét is csak dicsérni lehet a film összhatását érintően.

15. Tökéletes napok

Wim Wenders (Párizs, Texas; - 1984; Berlin felett az ég; - 1987) legfrissebb alkotása a hétköznapok szépségét prezentálja egy WC takarító életén keresztül Tokió nagyvárosában. Hirayama minden nap ismétlődő rutinfeladatai ellenére boldog és vidám, zenét hallgat, olvas és elmélkedik a parkban. Wim Wenders filmjében igazából nem is sok cselekményt előremozdító esemény van, de ez nem is igazán lényeges, sőt ebből meríti erejét a film. Életünk szépségét, az apró dolgokban való öröm keresését és megtalálását hivatott megmutatni. A legkisebb dolgokban is ott van a boldogság, csak látni kell és nem magas elvárásokkal lenni az életünkhöz. Egy meditatív, nyugalmat árasztó film, aminek nagyszerűsége a minimalizmusában rejlik. Gyönyörű, bölcs, életigenlő, ami mindenki számára rejt valamilyen apró kincset.

14. Robotálmok 

A szívünket megérinti, összetöri, aztán ismét össze is rakja Pablo Berger. Animációs filmje a magányról, a szeretetről, az elengedésről, ennek nehézségeiről és a másikhoz való kapcsolódást járja körül, egy szép, mégis szomorú, de végérvényesen emberi és hozzánk szóló történeten keresztül. Ezenfelül számos popkulturális utalások rejt el ebben a valós társadalmi közegben, és a retro környezetnek hála temérdek nosztalgiát is képes előbújtatni az emberből. A megfontolt és ízléses zenehasználatának segítségével csak még inkább megerősíti ezt a hangulatot, ennek eredményeképpen még fájdalmasabbá téve a lezárást ahol rádöbbent az elengedés és az újrakezdés fontosságára, arra, hogy nem feltétlen kell már a múltat bolygatni, mert nem biztos, hogy jót tesz a másiknak, vagy éppen saját magunknak. A kapcsolatteremtés megpróbáltatásai és szorongásai is fontos helyet kapnak, amely nehézségek után az átlagnál csak még boldogabbá válik az ember, ha megtalálja a barátját. Csakhogy ennek elvesztése a végén még mélyebbre taszít, de már szerencsére több tapasztalattal. 

13. A fiú és a szürke gém  

Hayao Miyazaki a japán animációs filmek legnagyobb alakja, aki nemcsak a gyermekeknek tudott kincset érő filmeket, karaktereket, történeteket és életbölcsességet átadni, de a felnőttek számára is rengeteget segített alkotásai által az emberi fejlődésükben és életszemléletükben.  A Szomszédom, Totoro, a Vadon hercegnője, a Chihiro szellemországban, vagy a több mint 10 évvel ezelőtt bemutatott Szél támad, mind rejtenek valamit a rendező életéből, szemléletéből és abból a felfogásából, hogy szebbé kell tenni a világot. Legújabb és egyben utolsónak szánt (a legutóbbi filmje, a Szél támad bemutatója előtt is bejelentette már visszavonulását) filmjében már alteregót is kap a világ szebbé, jóvá tételében a varázsló személyében. A fiatal Mahito szemszögéből zajló események (nem mellesleg az ő történetében is rengeteg önéletrajzi elemeket megtalálni, pl. anyja halála) egy mágikus palotába, majd egy még mágikusabb világba vezetnek, ahol több természetfeletti lénnyel találkozik és ahol súlyos döntéseket kell meghoznia. 

A Fiú és a szürke gém a direktor eddigi legkövetkezetesebb, legbölcsebb, de egyben leglassabb és a legtöbb türelmet igénylő munkája is. A nagyszámú japán kulturális utalásokat nem mindenki fogja felismerni, ami ronthat az élményen,  de egy olyan mesés világot teremtett Miyazaki, ami így vagy úgy, de nem üres kézzel hagy minket magunkra a stáblista után.

12. A kiméra

Olaszország (olasz-francia-svájci koprodukcióban készült) egy kalandfilmmel vegyített lassú, de érdekfeszítő lírai lélektani drámával lepte meg a 2023-as Cannes-i Filmfesztivál zsűrijét, aminek bemutatóját nem mellesleg 9 perces álló ováció is követte. Múlt és jelen, mítosz és valóság keveredik ebben az 1980-as évek filmes stílusát megidéző költői világban. Etruszk kegytárgyak kerülnek elő, közben a frissen a börtönből szabadult, sírrablással foglalkozó főszereplőjét a régi szerelme sem hagyja nyugodni emlékeiben. Az ókori tárgyak és a jelen kilátástalan, reménytelen, társadalmilag sérült tere egy költői és letűnt varázsvilágot teremtenek meg, amibe karaktereink menekülnek és ahol értelmet keresnek létezésüknek. Ennek az idő- és formaszerkesztésének hála lesz oly egyedi és emlékezetes Alice Rohrwacher műve, amiben ahogy egyre mélyebbre ásunk lesznek értékesebbek az élmények, és idéz végül egy Indiana Jones kalandba csomagolt gondolkodó művészfilmet.

11. A kedvenc sütim

Az iráni A kedvenc sütim meséje a szeretetet és a szeretetre való vágyainkat testesíti meg intim életközelségben, egy férjét 30 éve elvesztő ,70 éves teheráni hölgy magányos, szerény életén keresztül, aki korához képest fiatalnak érzi magát, és ha tagadja is, vágyik a törődésre, a másikhoz való kötődésre. Vágya végül egy mesés este során beteljesülni látszik. Ezek a természetes érzelmeink ábrázolása tolakodásmentesen, rengeteg együttérzéssel, finom törékenységgel és hatalmas szívvel ragadnak az emberre. Bármikor elérhet minket a szerelem, mindenki megérdemli a szeretetet, az ebből keletkező élményeink azok, amik örökké megmaradnak és értéket jelentenek, még ha ezt a gyász, a szomorúság is követi. Sokan vagyunk magányosak, de ha bátrak leszünk és merünk lépni bármelyik életkorban elérhet minket a boldogság. A két főszereplő finom játékénak köszönhetően az azonosulás is azonnali, két sérülékeny, szép lelket rejtenek, akik hisznek ebben a boldogságban.

Top 10

10. Godzilla Minus One 

Az új Godzilla frissességet hozott a 70 éves franchise-ba. A popkultúra egyik legismertebb alakját Japánban teremtették meg, mégpedig  Honda Isiró rendező az 1954-es filmjében (Godzlla). A kaidzsu, vagyis az óriásszörny rémtörténete ezt követően számtalan adaptációt megélt már, kisebb-nagyobb sikerrel az amerikaiak is próbálkoztak vele (pl. Godzilla - 1998 és 2014-ben), de valami ok folytán mellé lőttek ezekkel a feldolgozásokkal. Talán ez azért történhetett meg, mert ők egy látványfilmet láttak benne és nem a Japán társadalom félelemmel vegyített lelkiismeretét, amit a II. világháborút követő kapituláció okozott számukra. A Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombomba pusztítása nemcsak több százezer ártatlant, hanem egy nemzet lelkét is megölte, rettegésben tartva őket talán egész életük végéig.

Ebből a felfokozott pszichés nyomással tűzdelt lelkiállapotból született meg Godzilla, aki az idei japán feldolgozásban ezt a belső rettegést kellően nyomatékosítja a bűntudat érzéssel, amit a fegyvert letevő katonáik éreztek a világgégést követően (cserbenhagyásnak tekintették tettüket). De a szörny megjelenése nemcsak egy újabb pusztítás előszele, hanem a korábbi sebek begyógyítását is elősegítheti, ehhez csak túl kell lépniük a múlt okozta tehetetlen állapoton.

A Godzilla Minus One a látványfilmekhez képest minimális költségvetéssel (10-15 millió dollár) dolgozott, amelynek ellenére egy kiemelkedő látványvilággal megalkotott feszült és izgalmas akciómozi kerekedett ki belőle, ami megéri az emberek dicséretét és az igényesen megkomponált képsorainak is hála egy igen emlékezetes alkotás született belőle.

9. Vörös szobák

Pascal Plante bőrig hatoló és többször elborzasztó thrillerjének nézése közben semmiben nem lehetünk biztosak. Hogyan lehet egy kiskorú meggyilkolásával vádolt férfi mellé állni és megszállottjává válni? Nyilván a hitünk és a dezinformáció okán elsősorban. Ugyan van, aki az ügy felgöngyölítése érdekében megszállottja a gyanúsítottnak, egy ponttól mégsem tiszta a motivációja és az elméjének rendezettsége. De van olyan is, aki rajongásból kifolyólag színtisztán hisz az ártatlanságában és mindent hajlandó is feláldozni igazságáért. Ám a jó szándékok sokszor a rossz útra vezetnek minket és mi sem tudjuk igazán mit is érzünk, min megyünk keresztül és mit is akarunk valójában. Mi az igaz és mi a valós? Ezt érzékelteti homályos, sötét, de többször kontrasztos színhasználatával a direktor. Gondolatébresztő, több kérdést felvető (az igazságszolgáltatásról, emberi magatartásunkról) kanadai alkotás, amely néha-néha túl magasztosnak is érződik, mégsem esik csapdába, és helyette a miliőjével, a hangulatával és a sztorijával prezentálja húsba vágóan az ember sötét oldalát.

8. Téli szünet

Ismét a 60-as, 70-es években találjuk magunkat Alexander Payne nosztalgikus, temérdek bájjal létrehozott világában. De nemcsak a filmstílus és a korrajz idézi ezt a korszakot, hanem az andalító zene is főszereplő ebben. Csakúgy, mint Paul Giamatti, Dominic Sessa és az alakításáért az Oscar-díjat is elnyerő Da'Vine Joy Randolph által megformált történelem tanár, diák és a fia elvesztésével küzdő konyhás néni is. Hármuk váratlanul maradnak együtt a téli szünetre az iskola négy fala között, majd ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz tárnak a felszínre magukról bizalmas és személyes információkat, amely segítik bensőségessé tenni, az inkább az ellenségesség felé hajló közömbös viszonyukat. 

A meghittség és a Karácsony szelleme köszönt ránk a képernyőről. A kedvesség, az elfogadás és a családhoz tartozás élménye kíséri végig a film hangulatát, ami hála a színészek elképesztő munkájának oly közelivé és emberivé teszi ezt a sztorit. Mindannyiuknak van kijavítani valója az életében, de együtt egy megértő emberrel, baráttal, már-már családtaggal ezt a hibát könnyebben bevalljuk magunknak, és egyszerűbb azoknak kijavítása is.

7. Dűne: Második rész 

Denis Villeneuve epikus Dűne adaptációjának 2. felvonása több összecsapásokat és körülbelül ugyanolyan pazar látványvilágot ígért mint amilyet ez elsőben is láthattunk. Ehhez az ígéretéhez maximálisan hű is maradt. Ugyan a kimértebb, lassabban kibontakozó cselekmény és cselekményvezetés maradt, de ez megint a dramaturgiát és a történetben való igazodást (részletesebben kifejtett motivációk és karakterjegyek) szolgálja, és azt, hogy még inkább megismerjük az Arrakis bolygót szépségében, titokzatosságában. Greig Fraser festői képekkel varázsol el minket, Hans Zimmer szerzeményét pedig csak a legmagasztosabb jelzőkkel lehet ihletni. Minden egyes alkalommal mikor taktusai megszólalnak érezzük a karakterek céljainak súlyát, Arrakis bolygó nagyságát, és persze azért valamilyen szintű öncélú epikusságot is, de ettől nem mondanám, hogy csorbul az élmény.

Izgalmakkal teli, már-már művészi képekkel elbűvölő, az elnyomást és a hatalmat taglaló festői mű Frank Herbert eredeti regényének 2. része, amit úgy néz ki lehet egy 3. is követ! Ha a mozipénztáraknál elért eredményeket (714 millió dollár) nézzük, ez nem is olyan képtelen gondolat...

6. A szenvedély íze

Egy másféleképpen elbűvölő mozi, ami a kulináris élvezetekkel teremti meg szépségét és látványát. Minden elkészített és elfogyasztott étel ízét szinte ott érezzük a szereplőkkel egy légtérben, a letisztult képekkel pedig csak még jobban rájátszanak erre a törekvésükre. De ezeknek az ínyencségeknek az aprólékos és látványfilmeket igéző gyönyörűségén kívül egy szívmelengető történetet is kibont Dodin (Benoit Magimel) és szakácsnője, Eugénie (Juliette Binoche) szerelmén keresztül. A férfi feleségül szeretné venni a nőt, viszont Eugénie a függetlenségét semmiképpen sem szeretné elveszíteni. A szerelmük és szeretetük legtisztább érzéseit a főzésen keresztül tudják kimutatni egymás iránt, és mutatják is ki minden egyes alkalommal., ami szinte egy érzéki, finom kommunikációt eredményez kettejük között, ahol érezzük mennyit is jelentenek egymásnak és hogy mennyire kötődnek is a másikhoz. Tran Anh Hung a 2023-as Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a legjobb rendező díját ezzel a francia filmjével, nem érdemtelenül: az a alapos, gondos munka, amit itt végzett, mind a helyszínekkel, mind a szereplőkkel dicséretet érdemel. 

5. Anora 

A 2024-es évet érintő díjátadók egyik legnagyobb várományosáról van szó! Az Anora egy brooklyn-i szexmunkásnő (sztriptíztáncosnő) látszólagos Hamupipőke története, aki esélyt kap a környezetéből és kiszolgáltatott életéből való kitörésre. Sean Baker rendező már eddig is empatikus és emberi nézőpontban ismertette a szexmunkások életét, legyen szó női (Floridai álom 2017) és transz (Tangerine - 2015) prostituáltról vagy egykori pornószínészről (A vörös rakéta - 2021). Viszont nemcsak ezeknek az embereknek a humánus és életközeli ábrázolásában kiváló, hanem kitűnő színészvezetésében is. Szinte minden filmjében felfedez egy új tehetséget. Az Anorában ismét vele tartott a Prince of Broadway-ben (2008) megismert Karren Karagulian, de Mark Eidelstein személyében úgy néz ki, még egy készséges tanítványra is rátalált. 

Az Anora azonban a címszereplő filmje, és az általa megformált Mikey Madison (Volt egyszer egy... Hollywood; Sikoly) tehetségének kivetülése is egyben. Persze Jurij Boriszov (Hatos fülke) is méltó társ, de Madison átszellemülése, természetes alakítása mellett nem mehetünk el szó nélkül. Egy-két színészi kvalitást maximálisan elváró jelenetében (amikor rájuk törnek a maffiózók Ivan házában; a befejezés) láthatjuk, hogy milyen érzelmes, eleven, de bensőséges is tud lenni egyben.

A film a kitörés lehetőségeiről, ennek lehetetlenségéről, a nagyobbak általi elnyomásról és a továbblépés lehetőségéről is szól, de az egyéni érzelmeink kifejezésének lényegességét és emberformáló hatását is kifejti. Ani belső érzelmeinek elnyomása és az igazi törődéstől való félelme az eddigi életéből és munkájából ered, ahol a férfiakra, mint munka tárgyára nézett és néztek ők is rá úgy, mint egy megfogható eszközre. Ebben az érzelemmentes világában az őszinte törődés és kedvesség idegen, de ennek felismerése és értékelése őt is kivezetheti ebből a másoknak alárendelt életből.

4. A szer  

A mai gyorsan mozgó és változó világban a technikai fejlődéseknek is hatására könnyebben elérhetjük amit szeretnénk. A szép külső is könnyebben megteremthető, de a férfiak is jobban elvárják ezt, ahogy a TV-ben és az interneten keresztül is folyamatosan csak a tökéletes testű nőkkel találkoznak, és mellette sajnos a munkahelyünket is egyre inkább meghatározza (pl. topmodellek, fitneszedzők) ez. Egy kor után viszont hiába próbáljuk a bőrünket befolyásolni különböző bőr- és testápoló szerekkel, letagadhatatlan a testünk öregedése. Ennek a felismerése pedig - főleg a nők körében - elszigeteltséggel, értéktelenség érzéssel és magánnyal párosulnak. Már kevésbé szegezi ránk tekintetüket a sok nősóvár, szexista férfi és a ránk felnéző, minket példaképnek tekintő női szempár.

A testképzavart, az öregedéssel való fiatalság elvesztését, az irigységet, a sikerrel rengetegszer párhuzamosan társuló önteltséget és elsősorban a folytonos idősödés feldolgozásának frusztrációit ragadja meg Coralie Fargeat (A bosszú - 2017) rendezőnő ebben a látszólag feminista nézőpontú, de a valóságban nemtől függetlenül mindannyiunk félelmeit taglaló horrorban. Hamis szépségideálok és hamis mosolyok ezek, amik mögött a megfelelés vágyunk, a szeretethiányunk és a figyelemfelkeltés lapul.

Ezt a társadalmi és egyéni lelkiállapotot az utolsó fél órában eszeveszett tempójában és gyomorforgató, nehezen emészthető jelenetek káoszában fejezi ki kellőképpen, ahol a magának is görbe tükröt tartó Demi Moore és az impulzívan játszó, fiatalabb énjét megtestesítő Margaret Qualley figurái a külsőség káoszából a belsőség káoszába is eljutnak. A kettő összeomlása pedig csak a végső bukásig vezethet.

3. Érdekvédelmi terület  

Jonathan Glazer (Szexi dög - 2000; Születés - 2004; A felszín alatt - 2013) híres aprólékos környezetrajzáról és hogy művészi szinten, kimondatlanul érzékeltessen eseményeket, (elnyomott) érzelmeket, közölni tudjon súlyos megállapításokkal tűzdelt üzeneteket.

Legújabb filmje egy teljes mértékben "csendes film", ahol csak akkor szólalnak meg a szereplői, ha éppen nagyon szükségük van rá. Egy szubverzív holokausztfilm, amely olyan átlagembereken keresztül ábrázolja a szörnyűségeket, akik az elkövetői oldalon álltak. Szenvtelen, rideg, érzelemmentes mozgókép, ahol minimalista eszközökkel dolgozik a rendező, hogy még hangsúlyosabban rávilágítson arra, hogy mind ugyanolyan átlag/kisemberek vagyunk, legyünk azok a németek vagy az áldozatok. A szomszédságból beszűrődő krematórium sikolyaival, füstjével és dolgozó munkásaival párhuzamba állítva az udvar csendes és vidám idilljét, pedig még elborzasztóbbá teszi az ártatlanokkal elkövetett bűnöket. A nyugtalanság azonban átszűrődik a titokzatos falak mögül hallott zajokból és az átlagos, jólétben élő család magatartásaira is kezd rávetülni az erőszak és a káosz. De ezeket a borzalmakat ábrázolni lehet egyáltalán a teljes valójában vagy csak a jelen perspektívája szerint láttatjuk őket? Glazer ezekre a kérdésekre is választ ad a maga absztrakt és filmnyelvi stílusában. 

2. Szegény párák 

Yorgos Lanthimos (Kutyafog - 2009; A homár - 2015; Egy szent szarvas meggyilkolása - 2017; A kedvenc - 2018) viszonylag lassú tempóban gyártja filmjeit, de idén kettőt is bemutattak a mozik (Magyarországon 2024-ben került mozikba a Szegény párák és a Kegyelem fajtái is), jövőre pedig máris érkezik a következő projektje (Bugonia) is. 

A Szegény párák egy zseniális tudós (Willem Defoe) és annak kísérletei által újra az élők sorába lépő Bella Baxter (egy csecsemő agyát ültetik belé), valamint a nőt elhódítani vágyó simlis ügyvéd (Mark Ruffalo) kapcsolatrendszerére és Bella (újra)felnövésének életszakaszaira fókuszál. Végezetül a folyamatosan fejlődő nő egy idő után a sokat ígérő, és csábító ügyvéddel egy több kontinensen átívelő utazásnak indul. 

Szellemi fejlődését az egyes színek is jelképezik: Lisszabonban a hedonizmus egyéb formái és a szex jelenik meg, Alexandriában a szegények láttán már a bűntudat és a tenni akarás vezérli, majd Párizsan pénzszűke okán egy bordélyházban vállal munkát és ismerkedik az irodalommal, végül Londonba már szinte önálló nőként érkezik. Ugyanakkor ügyvéd útitársa folyamatosan züllik le az ital, a féltékenység, a pénztelenség és a szellemi hanyatlás bugyraiba. 

Az önállóság, a szabadság, az egyenjogúság művészi és abszurd kifejezése ez, egy elképesztően realistán megalkotott mágikus mesében, ahol a látvány és a díszletek a legmagasabb színvonalon foglalják magukba a film miliőét, és ahol a groteszk, fanyar humorának segítségével még élesebb társadalomképet állít elénk. 

1. Mind idegenek vagyunk 

Az angol Andrew Haigh (Hétvége - 2011; 45 év - 2015; Északi vizeken - 2021)  Andrew Scott-ot (1917 - 2019; Ripley-sorozat - 2024) és Paul Mescal-t  (Az elveszett lány - 2021; Volt egyszer egy nyár - 2022) hozta össze, hogy egy lelken és szíven átívelő utazásra hívjon minket, ahol a múlt árnyai, a hiány, a bizonytalanság, a szorongás, a magány, de a szeretet, a szerelem és a kötődés ereje is jelentős betekintéssel szolgál.

Adam az egyik éjszaka nem engedi be házába a szemlátomást kicsit zavart Harry-t. Az ezt követő eseményeket a valóság és a képzelet hatja át, ahol visszautazunk a férfi szüleinek házában, akiket 12 éves korában veszített el, és ahová visszajár beszélgetni velük. Közben új szerelmével a vágyat, a kötődést és a törődés szépségeit próbálja megélni.

Csakhogy múltját, ami szorongással és frusztrációval teli, nem tudja elengedni, például szüleit sem, akiknek soha nem tudta elmondani, hogy a férfiakat szereti, és akik véleményére és megértésére vágyott volna. Ezek nélkülözése egy magányos, elszigetelt, magát felvállalni nehezen tudó férfivá nevelte, aki jószívű, kedves és romantikus, viszont traumái feldolgozása nélkül továbblépni és igazán megnyílni mindez képtelenné tette..

A film az érzelmek birodalmába vezet. Nem feltétlen a fizikai valóságot látjuk, Adam belső érzelmei és pszichéje tükröződik a valóság színein, a szerelmet, az intimitás bemutató képein vagy a szüleivel való meghitt és érzelmes beszélgetéseken keresztül. A mind idegenek vagyunk (A japán Taichi Yamada Strangers című regényének laza feldolgozása) egy szívmelengető, de egyben szívszorító és megható történet két emberről, akik csak szeretni és szeretve szeretnének lenni. Egy pszichológiailag pontos, a lelkét bátran feltáró és kitáró mű, amely a megértés és a törődés szintjén többé képes tenni minket 

(Az összes megtekintett 2024-es filmek: 141 film)

Visszatekintő az elmúlt évek toplistáira: 

2023-as év 25 legjobb filmje

2022-es év 25 legjobb filmje

2021-es év 25 legjobb filmje

2020-as év 25 legjobb filmje

2019-es év 10 legjobb filmje