A 148 napos hollywoodi írósztrájk rányomta bélyegét a 2023-as filmes esztendőre. Szerencsére ennek hatása idén még csak kisebb mértékben volt érzékelhető (majd valószínűleg a következő 1-2 évben lesz leginkább tapasztalható), a termékenységet figyelembe véve pedig szinte fel sem tűnt. De ha probléma lett volna, a külföldi filmgyártás is szolgált elég munícióval, hogy színesebbé tegyék a palettát: Japán, Németország Franciaország, Spanyolország, Írország Románia, de még hazánk is intenzív életjelet adott magáról. Így viszont, végül semmiképpen sem szomorkodhattunk.
Talán csak én, mivel a listámról számos jelöltet ki kellett hagynom, amelyek egy átlagos évben könnyedén kiharcolták volna helyüket a legjobb 25 között. A színvonal azonban, utána egyből kompenzálta csalódottságomat. Aktuális társadalmi viszontagságokat őszintén, és/vagy fájdalmasan boncolgató darabok mellett, felhőtlen akciók is szórakoztattak, csak úgy, mint a líraibb hangvételű, érzelmesebb társaik érintették meg szívünket. Nézzük mik azok, amiket azonnal pótoljunk, ha még nem láttuk őket!
(Az "idén" szó vagy annak szinonimái is megjelennek a cikkben, de az már 2024-ben lett publikálva. Ennek az oka, hogy a tavalyi évben írtam meg a tartalom nagyobb részét, de teljesen nem lettek készen az év befejeztével.)
TOP 25
25. Saint Omer
A regényíró Rama azzal az eltökélt szándékkal vesz részt a fekete bőrű lány, Laurence Coly tárgyalásán a Saint-Omer-i büntetőbíróságon, hogy az ott tapasztaltakat felhasználja legújabb regényének megírásához. Ám később világos lesz, hogy sokkal komplexebb ez a per, ami közben személyiségét is befolyásolja, gondolatokat és összefüggéseket keresve az életében. A gyilkossági ügy vádlottja egyértelműen bűnös (megölte gyermekét), azonban a film van annyira okos, hogy nem teszi ilyen nyilvánvalóvá tettének fekete-fehér megítélését. A társadalmi elnyomást, a nők és a kisebbségek bizonytalan helyzetét, de az emberek felsőbbrendűség érzetét is a bűn okozóiként nevezi meg. Felmenteni mégsem menti fel alanyát, csak rávilágít arra, hogy mindezeknek előzménye van, és ameddig ezek ellen nem teszünk semmit, a közeljövőben is lesznek ehhez hasonló tragédiák. Alice Diop debütfilmje segít a társadalom mindennapos problémáinak feltárásában és komplex karaktereivel, valamint azok emberközeli megjelenítésével közelebb is hozza őket hozzánk.
24. Tár
Sokak számára meglepetés lehet, hogy Cate Blanchett maximalista, abuzív és önös érdekek vezérelte Lydia Tár-ja csupán a 24. helyet foglalja el a listán. Az elképesztően nagy energiát felölelő alakítása és a kiismerhetetlen magatartásának hiteles interpretálása is már megér egy nagyobb színészi díjat. Végig ő a mozgatórugója a sokszor bombaként robbanó vagy természetes ellenszenvet kiváltó karakterének. Rétegzett produkció ez tőle, amit a mellékszereplők asszisztálása is támogat. Mégis számomra ott keresendő a top 10-ből való mellőzöttségének oka, hogy összességében a film nem üt akkorát, mint a színésznője teljesítménye. Ugyan a művészeti világban fellelhető morális kérdésekkel és a benne ma is több helyen jelenlévő elnyomással nagyban szembesít. Végül ezek mégis cseppnyit háttérbe szorulnak, és a végén nem olyan zsigerig ható érzés fut át rajtunk, mint mikor a Whiplash stáblistája gördült le szemünk előtt, majd egy évtizede. Mindenesetre kíváló darabja ez Todd Field életművének és a 2023-as esztendő felhozatalának, amit vétek lenne kihagyni!
23. Pókember: A Pókverzumon át
A Sony Pictures animációs filmjei aranykorukat élik az utóbbi években. A Hotel Tansylvania filmsorozat jelentette egy ideig a csúcsot, amit 2018-ban a Pókember: Irány a pókverzum döntött meg, majd ezt követően 2021-ben A Mitchellék a gépek ellen személyében egy méltó vetélytárs is született. Ebben az évben újra Miles Morales ugrotta meg ezt a lécet egy látványaiban szemkápráztató, ám sokszor már túlzó világgal, ami a cselekmény első felében könnyen elveheti a fókuszunkat a történésekről. Azonban ez a kisebb kilengés a folytatásban nem érzékelhető, egy akciódús, aranyos (legfőképpen Miles Morales és Gwen Stacy közös jelenetei) és karizmatikus karakterekben gazdag második felével egy élvezetes és tanulságoktól sem mentes lezárást kapunk, ami után a folytatást is tűkön ülve várjuk.
22. John Wick: 4. felvonás
Csak nem akar kifújni ez a széria! Ugyan fellehet róni neki, hogy a történetre még inkább megszolgál a papírvékony kifejezés, és hogy szinte kizárólag az akciókra szűkül be a fókusz. De mégis! Ezekért a jelenetekért egy cseppet sem sajnáljuk a hiányosságait. Az operatőri munka, a megfelelően választott zeneszámok és a vágás dinamikája pazar. De ha nem a férfias küzdelmeket kell néznünk, akkor is segít Dan Laustsen a látvány megteremtésében, hála az ízlésesen bevilágított helyszíneinek. Chad Stahelskit is maximálisan megilletti a dicséret. Az egykori kaszkadőr profin vezényli le az akciójeleneteket. Ő a John Wick egyik nagy sikerének kulcsa. De térjünk át a siker másik kulcsára. Keanu Reeves kevesebbet beszél, többet cselekszik, mégis hozza ugyanazt a karizmatikusságot, mint tette három részen keresztül. Mellette Donnie Yen (Caine) és Scott Adkins (Killa Harkan), akikre emlékezni fogunk. Méltó lezárás lenne, de mégsem lesz ebből lezárás. A stúdió már hivatalos bejelentette a folytatást. Remélhetőleg feledteti "A Continental: John Wick világából" című sorozat kritikai buktáját.
21. Egy újságíró meggyilkolása
Jan Kuciak és élettársa meggyilkolása 2018 februárjában alapjaiban rázta meg az újságírást, és egyben az egész szlovák demokráciát. Az országban az addig példátlan gyilkosságot követően folyamatosan tárultak fel a szálak, a rendőrség, a maffia és végül a politikusok, majd a kormány keze sem bizonyult tisztának. A félelem, a bizonytalanság és a düh járta át az embereket, ami a Robert Fico miniszterelnök lemondását követelő tüntetésekig fajult. Amit sikerrel is vettek. 2018 március 15-én benyújtotta lemondását az államfő. Ebbe a periódusba enged betekintést Matt Sarnecki true crime dokuja, a szülők és a volt kollégák megszólaltatásával. Ezek a képsorok bírnak a legőszintébb pillanatokkal is egyben. A kronológiai sorrendben taglalt események kendőzetlenül megmutatják az újságírók félelmét, egy ország korrupciós hálózatát, annak feltárását és egy társadalom kiállását az ellen. Mindig létfontosságú az ehhez hasonló bűnesetek, és következményeinek dokumentálása, amit csak remélni tudunk, hogy a következő időkben nem kell majd olyan gyakran megtenni.
20. Hulló levelek
Aki Kaurismaki a finn filmgyártás megkerülhetetlen alakjává nőtte ki magát az utóbbi 30-40 évben. Nemcsak a nemzetközi elismerésének hála ez, hanem filmjei olykor bátorságának, olykor szépségének, olykor pedig humorának, amely mögött komoly élettörténeteket vagy társadalmi helyzeteket találunk. A Hulló levelek két átlagember története Helsinki egy kisebb szegletén belül. De valahogy mégsem téved nagyot, aki a mesei jelzőt használja rá. 2024-ben járunk, Mariupolt most támadták meg az oroszok és a moziban 80 éves klasszikus posztereivel is találkozhatunk, a teremben mégis modern zombifilmet vetítenek. A mesei jelzőtt viszont a gyakran érezhető komor hangulata ellenponttozza, a háború iránti félelem (Oroszország és Finnország között folyamatosan erősödik a feszültség) is megjelenik, viszont az egyedüllét és a magány érzése dominál. Ansa (Alma Pöysti) és Holappa (Jussi Vatanen) találkozásában párkapcsolati kritikát is meglelni, mégis az élet szépségeire akarja felhívni a figyelmet. Két magányos lélek, akik a boldogságot és a szerelmet keresik egy elsötétülni kész világban. Egy lírai történet a mi világunkból, két emberről, akik mi is lehetnénk, a mi érzéseinkkel, egy kis kellemes mesei színezettel.
19. Magyarázat mindenre
Reisz Gábor ráérzett a közhangulatra. Ideje volt az embereket szembesíteni arra a kétpólusú kommunikációra, ami az országunkat sújtja. Persze emellett a lehető legtöbbet is ki szerette volna hozni a koncepcióból. És kijelenthető, hogy sikerült neki. A velős médiakritika mellett több emberre is ráismerünk a mi Magyarországunkból. Ott van a kecsegtető külföldi munkaajánlat és az otthon maradás között évődő beosztott. Ott van a munkájának élő tanár, akinek a családra ideje már nem jut. Ott van a maximalista apa, aki a legjobbat szeretné a fiának, mégsem látja hogy az eszközökben téved nagyot. És ott van a felnövés előtt álló Ábel is, aki még nem tudja, hogy mit szeretne, csak sodorja őt az élet, és aki még nem tudja milyen felelőséggel járnak tetteti. A legnagyobb probléma mégis, hogy egy karakter sem érti meg a másikat, mind saját nézőpontját részesíti előnybe, így pedig egy közösséget, egy osztályt, de főleg egy országot lehetetlen a haladás felé vezetni. A végére kiéleződik a politikai és a közéleti éle is, de mértéktartóan és nem egydimenziósan. Fontos hogy van egy ilyen filmünk is, ami ráérzett ezekre a problémákra, a kérdés csak az, hogy mi mikor leszünk képesek erre...
18. Hat hét
Az országunk meglepetésfilmje. Szakosi Noémi Veronika első nagyjátékfilmje egy, a kamaszkora legnehezebb éveiben járó lányra koncentrál. Zsófinak életkörülményei és a családjával való kapcsolata sem kielégítő, mégis legnagyobb problémáját a nem kívánt terhessége szolgáltatja. Egy évvel az érettségi előtt álló és az élsportot mindenáron folytatni vágyó lány, lelki és fizikai nehézségeire is érzékeny bepillantást kapunk. Ezt a feladatot Román Katalin nagy magabiztossággal teljesítette. Egy elképesztően komplex és hiteles karaktert sikerült megformálnia - főleg annak fényében kijelenthető ez, hogy az első filmszínészi szerepéről beszélünk. A lelki folyamatok érett és árnyált ábrázolásának hála, egy empatikus és a szívet könnyedén megérintő filmet kapunk, amiben az anya érzelmi fejlődésébe is társként bocsátkozunk be a gyermek megérkezéséig párhuzamosan. Mennyit változhat ez idő alatt egy anya gondolkodása?
17. R.M.N.
Nem az első mozi a felsorolásban, ami az idegengyűlölet és a más nemzetiségűekkel való együttélés viszontagságaival foglalkozik. Christian Mungiu a román valóság feltárását legkendőzetlenebben a legutóbbi, 2016-os "Érettségi" című filmjében tárta fel, de a filmszeretők egy nagyobb rétege már a 2007-en 4 hónap, 3 hét, 2 nap óta ismerheti stílusát. Az Érettségiben megismert társadalomkritikus hangvételét folytatja az erdélyi falu német, román és magyarok által benépesített kis társadalmában. Kell egy kis idő amíg az ellentétek a felszínre kerülnek, de a két színesbőrű érkezésével egy csapásra feltörnek ebben a fojtogató légkörben uralkodó frusztrációk. A csúcspont a közösségi házban való lakossági összejövetel, amiben egy éles vita domborodik ki, és ami sok mindent elárul a mai, sokunkban berögzült gondolkodásmódról: az általánosításról és a xenofóbia politika által is befolyásolt mindennapos megjelenéséről.
16. A tanári szoba
A minden évben legalább egy világviszonylatban is nívós alkotással előrukkoló Németország az idén a Tanári szobától volt hangos. A film egyik különlegessége, hogy szinte egy percig sem hagyjuk magára az iskola falait. Ezeken a falakon belül azonban látszólag egy minta intézmény testesül meg. De csak látszólag. A demokratikus magatartás és tanítás mellett a tettek nem mindig találnak egyenlőségre miután már hosszú idő után nem jutnak egy lopás ügy végére. Ugyan senkit sem a rosszindulat vezérel, de mégis nem egyszer a türelmetlenségből fakadóan helytelen eszközöket vetnek be, és nem látják, de mások igen, az előítéletek is felszínre kerülnek. Ami pedig hiányzik belőlük, azoknak egyrészét a gyerekek testestik meg. Pedig jó lenne látni ezeket, mert akkor felnőttként már nem biztos, hogy ilyen "tiszták" maradnak a gyermekek, mivel a családi ház mellett az iskola az a másik fontos helyszíne fiatalkorunknak, ami a szociális kapcsolatainkat és gondolkodásunkat befolyásolja. A tanár-diák és az emberi viszonyokat univerzálisan taglaló alkotás A tanári szoba, ami rengeteg kérdést vet fel és bizonytalanítja el nézőjét az igazság tisztánlátásában.
15. Szörnyeteg
Hirokazu Kooreda minden filmjét érinti a család témája (Pl. Bolti tolvajok; Az igazság; Still Walking), a Szörnyeteg sem marad ki ebből a sorból, mégis talán most érezni legkevésbé az erre való szándékot. Jelen filmjében ott lapul Minato történetszálán keresztül, még ha több szempontból is háttérbe szorul az. És ha már történetszál. Három szakaszra és nézőpontra harmadolódik a cselekmény. Az anya, a tanár és Minato szemén keresztül látjuk ugyanazokat a történéseket, csak éppen más megvilágításban. Igaz már Akira Kuroszava A vihar kapujábanja óta ezt a technikát számtalanszor láthattuk (legutoljára tavalyelőtt az Utolsó párbaj esetében), mindazonáltal ezzel az alkalommal jobban kidomborodik a tanító célzat. Mégpedig, hogy nem biztos, hogy a mi szemszögünk az igaz, és az sem hogy egy másiké, mindig mindenki szemszögét figyelembe kell vennünk, így tud kialakulni az igazság. Ennek érzékeltetésére Koreeda a három külön szemszögnek olyan hatást adott, mintha három különálló filmet néznénk, annyira más megvilágításban ismerjük meg az elsőre már talán általunk meg is bélyegzett szereplőket. De ez is volt a cél, általánosítsunk, megbélyegezzünk valakit, majd valljuk meg magunknak hogy tévedtünk, és végül tanuljunk. A lezárás szép és fájdalmas is egyben, de Ryiuichi Sakamoto zeneszerző is végig tudatosan játszik érzéseinkkel.
14. 20 nap Mariupolban
Újságírók egy csoportja ragadt az oroszok által körbevett és bombázott Mariupolban 2022 februárja és márciusa között. Ezt a 20 napot rögzítette Mstyslav Chernov, majd miután megmenekült dokumentumfilmet forgatott a meglévő források felhasználásával. Intim és naturális képeken keresztül tárul fel egy háború kegyetlensége, több ezer ártatlan halálával, ami a támadók stratégiájára is szomorú betekintéssel szolgál.
Az érzelmek széles skáláját sikerült itt megszólítani: méreg, szomorúság, felháborodottság és az együttérzést is magával hozzák a képsorok, mégis a szégyen érzete ami talán a legjobban dominál. Szégyelljük, hogy mi emberek ilyenre még képesek vagyunk a jó és az igazságra hivatkozva. Egy több szempontból is kegyetlen látlelet ez, nem mindenki számára lesz kellemes néznivaló, de az biztosan lehet állítani, hogy maradandó élménnyel szolgál.
13. Szörnyetegek
Idén a spanyolok hozták el a szorongást. Már ami a Szörnyetegeket illeti. Csend, nyugalom és tapintat hatja át a felszínt, de ez csak a felszín. Belül vannak az igazi küzdelmek és a robbanásig feszült vita, ami(k) sajnos univerzálisan érinti(k) az egész világot, és nem csak ezt a kis galíciai tartományt. Idegengyűlölet, maszkulinitás, szomorú, hogy sokszor a kettő már együtt jár. A francia házaspár beköltözésével a xenofóbia uralkodik el a legtöbb helyi viselkedésén, és hiába a békés magatartás, már egy erőszakos cselekedet elő tud idézni egy nagyobbat, amiből már nehezen találni kiútat. Az egyetlen megoldás a feminin gondolkodás, a kivárás, a látszólagos nyugalom és a megfontolt tettek. A spanyolok alkotása egy olyan világot teremt ami feszültségteli, szorongásteli, fenyegető és amit a félelem hat át, még úgy is, hogy látszólag hangtalan a fenyegetés. Mégis a megtekintése után átgondolva, ez a hangtalanság már egy hatalmas ordításnak hat az emberi erőszak elleni felszabadulás szándékával.
12. Nyolc hegy
Az emberi kapcsolatok és a barátság intim ábrázolás elevenedeik meg ebben az olasz könyvadaptációban (Paolo Cognetti "Nyolc hegy" című könyve alapján készült). A melankolikus hangulatú cselekményben a szeretet, az összetartás de a hiány érzései is fellelhetőek. Daniel Norgren zenéje csak mélyíti a kapcsolatot a környezettel és a szereplőkkel. A gyönyörű tájak és a nem kevésbé gyönyörű képek pedig az életben megtalálható és elérhető szépségekre világítanak rá. A közel 2 óra 30 perces játékidőben két barát gyermekkorától felnőttkorukig kalandozunk el, Felix van Groeningen (Alabama és Monroe; Csodálatos fiú) és párja, Charlotte Vandermeersch narratív felépítése pedig könnyedén követhető. Érzelmekben gazdag, kissé meditatív, de magával ragadó alkotás, ami nem mellesleg 2022-ben a Zsűri díját hozta el Cannesból, megosztozva az IÁ-val.
11. A Fabelman család
Steven Spielberg szentimentális meséjeire még mindig van igény, és még mindig megmaradt annak az első vonalbeli mesélőnek, akinek útját a 80-as években taposta ki az az E.T., a földönkívülivel. A Fabelman család erősen önéletrajzi elemekből táplálkozik, a rendező fiatalkora egyes életeseményeit, élményeit emelte be ebbe az alkotásába. És ha egyes történések nem is úgy zajlottak le, ahogy látjuk őket, biztosak lehetünk benne, hogy a hozzá társított érzések, amiket kiváltanak a nézők számára, őszinték. A film szeretete, a szülők iránti kötődés olykor olyan tündérmeseként jelenik meg, mint amilyen fantáziával teli egy gyermek élete, mégis megbújik mögötte a felnőttkor komolysága és az érzete annak, hogy semmi sem fekete-fehér. Végezetül viszont, mint Speilbergnél minden alkalommal, az optimizmus arat diadalt, ebben az álmokkal teli és az almokért való küzdelemre buzdító, csodálatos, mégis fájdalmakkal kikövezett ösvényre, ami a felnőtté válás felé vezet.
Top 10
10. Babylon
Damien Chazelle (Whiplash; Kaliforniai álom; Az első ember) elkészítette legprovokatív filmjét. Hollywoodra nézve legalábbis mindenképpen. A némafilmről hangosfilmre való váltás idejét (Pl. Ének az esőben; 1952) és/vagy annak negatív utóhatását a filmszakma addigi elismert tagjaira nézve (Pl. Alkony sugárút; 1950) többen is már komolyabb-komolytalanabb formában megörökítették, most Chazaelle úgy gondolta rajta a sor. Egy, nem csak hosszában (189 perc) epikus mű született, hanem számos jelenetei megfelelnek ennek a jelzőnek, és ez nem csak bazári szépelgés, hanem operatőri, rendezői és színészi bravúr. Ha már operatőr. Linus Sandgren munkájánál szemkápráztatóbbat és magával ragadóbbat idén nem igen láthattunk. Az elnyújtott szcénáknak hála még jobban gyönyörködhetünk teljesítményében. De filmzenét sem hallottunk és láttunk ennyire ütemeset, jól időzítettet és kifejezőt, mint amit Justin Hurwitz komponált a vászonra. A befejezés pedig nem csak hogy méltó tisztelgés a mozi nagyjai előtt, de egy szinte tökéletes és érzelemdús kifejezése az addig látottaknak. Igaz gyakran érezhetjük, úgy hogy túl sok a obszcenitás és a prűdség, ami valamiféleképpen árnyal az összképen, mégis a Babylon egy olyan mozgókép, amire nagy eséllyel nemcsak 10, hanem 20 és 30 év múlva is emlékezni fogunk.
9. Mission: Impossible: Leszámolás - Első rész
Ethant Hunt ellenfele most az elszabadult mesterséges intelligencia. Mint a John Wick esetében itt sem a szüzsé a legbiztosabb lábakon álló pont, de az kijelenthető, hogy az most valamennyivel változatosabb és kalandosabb. Ezek a kalandok kárpótolják is az egyszerű mozinézőt a szemmel látható hibákért. A látványos akció jelenetek mindig is a Mission Impossible-széria erősségei voltak, és itt is nem egy lehengerlő szcénát kapunk a pénzünkért. Az autós üldözés Rómában, a motorral való landolás a vonaton és a vonaton való küzdelem kárpótolja mindazokat, akik például a Feláldozhatók legújabb csalódást keltő bevetése után kiábrándultak a műfajból. A stílusos, jól időzített ütközetek mellett az is nagyon jót tesz a filmnek, hogy Tom Cruise most is - mint már évek óta - saját maga végzi el a kaszkadőri munkákat. A mozgó szerelvényen lezajló jelenetsorok is azért profibbak és autentikusabb, mert azt számítógépes technika nélkül forgatták. És mint a zsáner fénykorában, most is így születik egy igényes és tesztoszterontól gazdag akciófilm: Rengeteg munkával és hitelességgel. Christopher McGuarrie és Tom Cruise ismét megcsinálták!
8. Barbie
Greta Gerwig, Margot Robbie és Ryan Gosling triója teszi olyan emlékezetessé ezt a Barbie receptet. A már giccsesen rózsaszín világ még kezdésnek könnyen megfekszi az ember gyomrát, ám ezután domborodik ki szépen minden. Robbie és Gosling szórakoztató játéka mellett (az utóbbi szinte maga viszi el a show-t) ebben a Barbielandben, na meg igazából a való világban is szinte minden egydimenziós. Ez most mégsem negatív kritika, hanem az egészhez való megértés tudatos ötlete. A játékvilág is tele sztereotípiákkal, míg a mi világunkat is rengetegszer ezek határozzák meg. Csak míg a játékban könnyebb megteremteni a látszólag pozitívat, a tökéletességet, addig ez a külvilágban negatív példaként, szexizmusként, haszonvágyként és hímsovinizmusként testesül meg.
És még ennél is rétegeltebb többlet van a rózsaszín barbie alatt. A férfiasság és a nőiesség egzisztenciális feltételei és kérdései is piedesztálra kerülnek, kidomborítva, hogy a tökéletességre való hajlamunk okozza az egyén legnagyobb betegségét, és tudjuk elfogadni való énünket. Mert nagyon fontos, hogy nem azért különleges valaki, mert mindenben a legjobb, hanem pont hogy a hibáink különböztetnek meg a másiktól, különlegessé pedig, az azokkal és a megpróbáltatásokkal szembeni erőfeszítésünk tesz. Greta Gerwig nem csak egy szórakoztató és emlékezetes Barbielandet teremtett meg, hanem saját maga és férje (Noah Baumbach) írói kreativitásával, élettel és sebezhetőéggel töltötte meg ezt a képzeletvilágot.
7. Egy zuhanás anatómiája
(Spoilerveszély lehetősége a második, aláhúzással jelölt, dőlt betűvel szedett mondatban!)
Justine Triet rendezőnő (Egy ágyban Victoriával; Szex és pszichoanalízis) alaposan megdolgoztatja az ítélőképességünket és hogy helyes ítéletet hozunk-e egyáltalán. De mivel ő ezt nem teszi meg, ránk hagyja ennek lehetőségét, ezzel elérve, hogy több szempontot is figyelembe vegyünk. A francia Alpokban élő Sandra (Sandra Hüller) férje rejtélyes módon meghal, a holttestére vak kisfiúk talál rá. A nem teljesen egyértelmű ügyből végül bírósági tárgyalás veszi kezdetét. Baleset, öngyilkosság, esetleg gyilkosság történet? Így a nőnek nemcsak saját gyászával, de egy megpróbáltatásokkal teli nyomozással és tárgyalással is szembe kell néznie. A mély karakterrajz és a párbeszédek összeszedettsége ami gyorsan képes rabul ejteni, de egzisztenciális, erkölcsi és morális kérdéseket is felvet. Egy okosan megírt, intelligens tárgyalótermi dráma, ami után ajánlott, hogy összeüljön a társaság egy kis eszmecserére.
6. A csendes lány
A némaságunk sok mindenből eredeztethető. Félelemből, a biztonságérzetünk veszélyeztetéséből, elnyomásból, de a rossz hangulatból is. Ez az ír, a tavalyi Oscar-díjátadón a Legjobb Nemzetközi film díjára is jelölt munka könnyen megkaphatná a filmecske jelzőt, már a hossza (95 perc) és csendje miatt. De pont ez a csend, ami miatt oly nagyra értékelhető teljesítmény. Cáit, a csendes, visszahúzódó 9 éves kislány testvéreivel és problémás szüleivel él nagy szegénység közepette. Ám a nyári szünetben - részben mert a szüleinek útban van - távoli rokonaihoz kerül, ahol egy teljesen más környezet várja. A törődés, a nyugalom, a szeretet fokozatosan szabadítja fel a kislányt, és válik egyre bátrabbá, magabiztosabbá és nyílik meg a gondoskodó pár előtt. Ahogy nyílik meg úgy ismeri meg az ő lelküket is felemésztő fájdalmas múltjukat. A Csendes lány egy empatikus, türelmet igénylő alkotás, ami az érzelmeinket teszi próbatétel elé, és ami humánus gondolkodásmódja miatt érződik olyan közelinek.
5. Oppenheimer
Christopher Nolan többször is a tudomány felöl közelítette meg aktuális rendezéseit. A Tökéletes trükk, az Eredet, a Csillagok között és a legutóbbi munkája a Tenet is (nagy) részben tartalmaz ilyen elemek. De nála ez a tudományos megközelítés ritkán párosul már bizonyított tényekkel, inkább saját képzeletét ülteti el bennük. A realizmus és a földhözragadtság eddig a Dunkirk-ben volt szinte teljes mértékben érzékelhető, és idén az Oppenheimerrel is ezt az utat követi. J. Robert Oppenheimer életútját és az atombomba megteremtését fikciókkal is megpakolt eseményekkel (pl. az almával való megmérgezés) töltötte fel, de a fontosabb részletekben - a szakemberek szerint is - hiteles maradt. Nolan párhuzamos narratív szerkezetet használ, az atombomba ledobása előtti és az azt követő évek tárgyalásait felváltva mutatja meg, az előbbi színesben, míg az utóbbit a klasszikus fekete-fehér stílusban. A magas, dicső célért való buzgó naiv hajtás és a valóságot megtapasztalt, kiábrándult, érettebb felfogású, az életet nem csak egy szűrőn látó személy és világ közötti differenciák megtestesülése is ez a technika használata. Cilian Murphy kiváló választás, feszült, látványos jelenetektől sem menten az Oppenheimer, mégis a morális dilemmái miatt képes kiemelkedni, és talán emiatt is könnyen nevezhető a direktor legfelnőttebb alkotásának.
4. Megfojtott virágok
Nem ritka, amikor az Egyesült Államok népét előbb furdalja a lelkiismerete, mint magát a vezetőket a múltban elkövetett sérelmek és bűnök miatt. Ilyen az 1920-as években lezajlott gyilkossági sorozat is, ami az Oszázs törzs ellen irányult, azzal a szánt szándékkal, hogy megkaparintsák azok vagyonát. Nem egyszer ezt úgy tették meg, hogy elcsábították az egyik lányt, majd beházasodtak a családba, hogy szépen lassan minden értékéből kifordítsák őket. Martin Scorsese ebbe a világba enged betekintést a látszólag kedves, de a maszk mögött számító és önző birtokos, William King Hale (Robert De Niro) által biztonságot ígérő férfi fondorlataival. A háborúból visszatérő, kissé naiv, gyermeki felfogású rokon, Ernest Burkhart (Leonaldo DiCaprio) tökéletes választás tervei kivitelezéséhez. A Oszázs Mollieval (Lily Gladstone) való megismerkedésük és szerelmük(?) tökéletes táptalajt szolgál, hogy még inkább az orránál fogva vezesse a fiút. Majd később az FBI nyomozói is bekapcsolódnak ebbe, a távolról sem tiszta, rejtélyes gyilkosságokkal teli történésekbe. Ezeket a történéseket Scorsese szépen lassan bontja ki (A 206! perces játékidővel nincs is hová sietnie), bemutatva a közösséget és a fontosabb szereplőket. Ez, a tőle már megszokott lassabb történetmesélés a végére éri el kívánt hatását, egy méretes tablót felállítva a bűncselekményekről és az áldozatokról. Egy színész orientált mű, ami a türelmünket kéri, de az bizton állítható, hogy ezt a türelmet megszolgálja.
3. A sziget szellemei
Még inkább egy színész orintált film A sziget szellemei. A Martin McDonagh (Erőszakik; A hét pszichopata és a si-cu; Három óriásplakát Ebbing határában) rajongók most sem csalódhatnak, ráismerni a mester kézjegyére, és kedvenc színészeit is magával hozta. Colin Farrell (Erőszakik; Batman; Úriemberek) és Brendan Gleeson (Erőszakik; Harry Potter-széria) kettőse az igazi aduász, a köztük lévő kémia és természetesség morbid, humoros és komoly pillanatokban érvényesül. A mellékszereplőket is a legnagyobb dicséret illeti, az ír kis szigetről inkább menekülő Kerry Condon és a kevésbé tanult Barry Keoghan is a maximumot hozzák. A miliő megteremtésében az elhagyatott kis sziget képei is segítséget nyújtanak, ezt a fojtogató közeget még jobban kidomborítja a tenger gyakori, bezártságot árasztó jelenléte. Ebben a közegben az emberi kisszerűségre és a kapcsolatainkhoz, a megszokotthoz való megrögzött ragaszkodásra is ráismerni. Olykor elvont, olykor szürreálisnak ható, olykor vicces, olykor pedig kegyetlenül szembesít a valósággal ez a balladai jegyeket sem nélkülöző, letaglózó mozis élmény.
.
2. Volt egyszer egy nyár
Bensőséges apa-lánya kapcsolat rajzolódik ki a filmvásznon ebben a brit elsőfilmben. Charlotte Wells semmit nem mond ki, csak éreztet és küld jeleket Calum (Paul Mescal) és Sophie (Frankie Corio) nyaralása mögött lappangó, általuk még meg nem élt jövő elfojtott érzelmeiről. Mert ez a történet a már felnőtt Sophie-ban elevenedik meg, és hat fájdalomteli hiányérzettel elméjében. De miért is pontosan olyan gyötrő emlék neki ez a nyaralás? Ezt a kérdést vetheti fel a legtöbb néző. Erre választ a részletekben kutakodva és saját megítélésünk alapján kapunk. Egy gyönyörű, intim apa-lánya kötelék, ami fájdalommal és kétségekkel teli. Az "Under Pressure" című számra való közös tánc pedig az év legjobb és legérzelemdúsabb jelenete címet is könnyen kiérdemelheti. Ebben a pár percben benne van az egész 100 perce a filmnek: szívet melengető, de mégis a szüleink iránti hiánnyal és kérdőjelekkel teli.
1. Előző életek
És ha már legjobb jelenet díja! A befejező - romantikával és érzelmekkel tűzdelt - pillanatok 2023 másik emlékezetes és szívet melengető élménye. Nora (Greta Lee) és Hae Sung (Teo Yoo) kapcsolata már gyermekkorban elkezdődik, de akkor még barátságként. Ezt a kislány családjának elköltözése szakítja meg. Majd évekkel később az online térben találkozva, ez a megkezdett barátság mélyebb érzelmekbe kezdene átcsapni, amikor is újra szétválnak. Legközelebbi találkozásuk már bonyolultabb helyzetet teremt: Nora férjhez ment Arthurhoz (John Magaro), a kedves és megértő amerikai férfihoz.
Nem hiába említettem meg az utolsó sorokat. Itt mindhárman árnyalt és emberi jellemek, akikkel ugyanúgy tudunk szimpatizálni. Hiába szurkolunk a két főszereplőnek, tudjuk, hogy a helyes, ha Nora a jelenlegi kapcsolatánál marad, ott is megkapja a törődést és a szeretetet párjától. De mégis Hae Sungal való kötődése tartósabb, és ha még nem is lehetnek egymásé, akkor is életük végéig kitart. Celine Song első játékfilmje a szerelmen keresztül taglal olyan kérdéseket, mint hogy mi lett volna, ha egy másik életben találkoznak ők ketten, és hogy egy már elmúlt életben öszefuthattak-e már egymással, ha egyáltalán ez lehetséges.
Az Előző életek azért az év legjobb filmje, mert őszinteségével és szépségével annyira megképes érinteni, hogy ezt az élményt még sokáig bennünk hordozzuk. És mert megmutatja, hogy csók és erotika nélkül hogyan is lehetséges egy intim és könnycsatornákat erősen megdolgoztató romantikus élményt varázsolni. Itt a tekintetek és az őszinte pillanatok maradnak meg az emlékezetben. Mint egy szerelemben általában. Ezért egy gyönyörű és kihagyhatatlan élmény Celine Song munkája.
(Hazánkban 2024. január 11-én debütál a mozikban, úgyhogy irány a filmvászon!)
Visszatekintő az elmúlt évek toplistáira:
