Talán nem vagyok egy nagy Marvel-fan a filmek terén, a DC alkotásai (vagyis csak azt a pár kiemelkedőt) érettebbnek és összetettebbnek tartom, de viszont Tony Starkék kalandjai is letudnak kötni, méghozzá annyira, hogy mind a 23 (már 24) eddig készült alkotást megnéztem már a filmes univerzumukból.…
Véget ért a Velencei és a Torontói Filmfesztivál is, ahonnan általában a legfőbb Oscar esélyesek szoktak kikerülni. Idén is nagyon erős volt a felhozatal. Ezek alapján már-már ki is lehet következtetni kiket is láthatunk/halhatunk majd biztosan január 13.-án, a jelöltek bejelentésénél. Íme a lista,…
Kevés olyan kiemelkedő alakja van a magyar filmgyártásnak és filmrendezésnek, mint a háromszoros Kossuth-díjas Fábri Zoltán. A mélyen humánus rendező, éppen 25 éve, 1994. augusztus 23.-án távozott közölünk. 21 filmet hagyott maga után, amelyek középpontjában többek között a falu, az elnyomó hatalom…