Felemás évtizeden van túl válogatottunk. Persze, ha a 80-as, 90-es évek előtti szerepléseket nézzük, akkor nem lennénk megelégedve ezzel, de ha 90-es és a 2000-es éveket vesszük alapul, akkor elégedettek is lehetünk: Volt egy válogatottunk, aki már-már a svédek szintjén volt az évtized elején és egy gyengébb, de összerakottabb kerettel csoportelsőség az Európa-bajnokságon. Azonban meg lehet érteni a másik végletet is: 2010-es évek olyan negatív eredményeket is hoztak, mint a holland 1-8, az andorrai 0-1, vagy a kazahsztáni 2-3, ami utóbbit az sem igazán menti, hogy csak barátságos mérkőzésről beszélünk. De bizakodóan zártuk az évtizedet? Majd erről is szó esik, de ne rohanjuk annyira előre.  1. rész.

Előzmények

A következő évtizedfordulón már 24 esztendeje volt annak, hogy nemzeti 11-ünk világversenyen szerepelt volna; bár ott is csúfos véget ért „menetelésünk” annak ellenére, hogy egy igen erős és bizalomra okot adó, Európa elitjébe tartozó csapattal rendelkeztünk.  Azóta egyszer sikerült a pótselejtezőt elérnünk, még 1997-ben, de köszönet abban sem volt: 1-7 itthon, 5-0 ott, Jugoszlávia oda-vissza vert minket.

Ezt leszámítva, vagy inkább sajnos beleszámítva, a 90-es éveket is a kudarc jellemezte, csakúgy, mint a 2000-eset. A karrierjük csúcsán lévő Dárdai, Gera, Huszti, Juhász, Szabics, Torghelle fémjelezte együttes sem tudott közel kerülni a pótselejtezőhöz de igazából nem is sok esély volt rá (bár a 2004-es Eb selejtezőn, ha nem rontjuk el a végén, egy második hely összejöhetett volna).  Az évtized végén azonban, Erwin Koeman-nal, mintha egy kis fény pislákolni kezdett volna, hogy aztán az ki is aludjon. Kérdés volt, hogy egy esetleges új szövetségi kapitány, ezt a fényt újra elő tudja-e hívni, akár már huzamosabb ideig is.

Koeman jól kezdett, de beletört a bicskája a kulcsmeccsekbe.

Az első fél év

A 2010-es év egy edzőváltással kezdődött, Erwin Koeman még ha jól is kezdett a kispadon, a végére teljesen megbicsaklott, a tétmeccseken is jöttek a vereségek, majd 2010-ben a barátságos meccseken sem ment neki. A márciusi Oroszország elleni 1-1-et két vereség követte (Németország 0-3 - otthon, Hollandia 1-6), ezt követően, pedig a bizalom is végéhez ért: Koeman-t a 2009-es U-20-as VB-n bronzérmet szerzett válogatott kapitánya, Egervári Sándor váltotta.

Az Egervári Sándor-éra

Ez a korszak nagyon megosztó, de mégis elmondható, ebben az időben rendelkeztünk a legminőségibb kerettel a évtizedben. Ott volt a Bundesligában nagyszerű teljesítményt nyújtó támadó középpályás, Hajnal Tamás; a Fulham-mel Európa Liga döntőt is megjárt, majd a West Bromwichba igazoló, közben sérülés miatt 9 hónapot kihagyó, de addig nagyon jó formában futballozó Gera Zoltán; a holland bajnokság egyik legjobb játékosává érő Dzsudzsák Balázs; a belga bajnokság akkori, egyik legjobb belső védője, Juhász Roland és a Mainz-ban csúcsformáját megtaláló Szalai Ádám. Bár igaz, ami igaz legtöbbjük karrierjének csúcspontja 2011-re tehető, ezután kezdődött a formahanyatlás (még ha így is kitűnő teljesítményekkel rukkoltak elő a válogatottban), ami nem jelentett volna problémát, ha van megfelelő utánpótlásunk...

Az első két mérkőzés ott vette fel a „fonalat”, ahol Erwin Koeman-nal abbamaradt, vereséggel, szám szerint kettővel. Ezután jöttek a Eb-selejtezők és 3 győzelem, majd 2011-ben két barátságos meccsel 5-re duzzadt a sorozatunk. Következett két kulcsmeccs: a kettő Hollandia elleni mérkőzésünk. Otthon súlyos vereség (0-4) lett a vége, de Amszterdamban az évtizedi egyik legjobb játékunkkal rukkoltunk elő, de a győzelem itt is elmaradt, részben azért, mert szövetségi kapitányunk a támadásra fektette a hangsúlyt, míg a védelmünk kidolgozatlanabb volt.

Következett 7 újabb sikeres (6 győzelem, 1 döntetlen) találkozó, amelyek között a legkimagaslóbb az volt, hogy végre sikerült legyőznünk Svédországot és hogy úgy nézett ki ez a válogatott jó úton halad... Bár végül ugyan a 2. helyet nem sikerült megcsípnünk,  nem tűnt olyan távolinak az idő, hogy  végre kijussunk egy világeseményre...

A 2012-es Eb-selejtezőcsoportunk végeredménye

A 2012-es év 4 barátságos mérkőzéssel nyílt  (igaz ez a nyitás egészen szeptember 7-ig tartott az első tétmérkőzésünkig). Később, pedig a 2014-es Vb selejtezősorozat is elkezdődött, ahol  egy idegenbeli 5-0-val kezdtünk Andorra ellen. Ezután sajnos egy hazai 1-4-el folytattuk Hollandia ellen, de ezt az Észtek elleni idegenbeli 1-0-val és egy bravúr győzelemmel Törökország (3-1) ellen sikerült egy kicsit kompenzálnunk.

Az a fránya 2013-as év

2013-ban valami megváltozott. Az év ugyan jól indult, de így is volt hiányérzetünk: Otthon (igaz nézők nélkül) 2-2 a románokkal, úgy hogy a 92. percben egyenlítenek, majd egy 1-1 a törökökkel Isztambulban. Bár az igazsághoz hozzá tartozik, Törökországban örülhettünk annak az egy pontnak is.

Nyáron jött a változás. Gera kidőlt, a kulcsjátékosaink formája megromlott, muszáj volt az NB1-ben játszó játékosainkat is kipróbálni, akiknek nem volt annyi nemzetközi rutinja, Egervári taktikája, pedig így egy nagyobb csapat ellen a kész öngyilkosságot jelentette. A taktikai változás, azonban elmaradt és a nyári Kuvait, valamint a Csehország elleni (1-0 - győzelem, 1-1) meccseket egy csúfos 3-0 követte a Vb-selejtezőkön Romániában, és egy szurkoló tábor, amely hirtelen új edzőért „kiáltott”.

Az Észtország elleni 5-1-es  diadal nem igazán enyhítette az edzőváltó hangulatot, a Hollandia elleni 1-8 után, azonban már nem lehetett mit tenni  és ezzel az a fény, ami már kezdett volna folyamatosan égni, ismét kihunyt egy időre.

A 2014-es Vb selejtezőcsoportunk  végeredménye

Egervári Sándor: Megítélés, taktika

Egervári Sándor úgy maradt meg a köztudatban, mint egy bukott edző, azonban ez messze sincs így. Erre a megítélésre ugyan a média is rásegített (lásd „a fejlődés megkérdőjelezhetetlen” című cikkekkel, ahol csak ezt emelik ki, a többi elhangzottakat, pedig nem igazán közlik; vagy a folyamatos szidásokra a videómegosztókon, amik erősítették a magyargyűlölő hangulatot), hogy személyiségét is negatívan tüntessék fel, ezzel pedig a szurkolóknak is jobban alá adva a lovat.

A két vereségen kívül, azonban azt meg kell jegyezni, hogy az évtizedben a nemzeti 11-ünk egyénileg ilyenkor volt a legkimagaslóbb. A játékunk is sokszor nagyon jó volt, ami a támadó filozófiára lett fektetve, és addig ameddig hátul is voltak minőségi játékosok, addig ennek a filozófiának a  hibáit is képesek voltunk kompenzálni. Bár ez Hollandia ellen szinte sohasem sikerült: 0-4, 3-5, 1-4 és 1-8. A kis- vagy velünk egyszintű csapatokat, mindenesetre megtudtuk szórni: Andorra 5-0; Észtország 5-1; Izland 4-0; San Marino 8-0, 3-0; és a a formájából veszítő Törökország ellen, 3-1.

Egyszer ők, egyszer mi, 2011 szeptemberében már mellettünk állt Fortuna

Az offenzív "beállás", legfőképpen a már említett játékosállományunk miatt volt versenyképes és sokszor nagyon sikeres, igaz csak egy ideig. Ezekkel a játékosokkal bátran felvehettük a versenyt, és nyílt sisakkal, támadóbb játékkal is képviselhettünk egy olyan szintet, mint például amin a svédek vagy a svájciak helyezkedtek el, a kisebb képességű csapatok ellen, pedig jobban ki is jött a különbség, ami ma már sajnos azért nem tud, mert nincs sok... Bár egy Andorránál például így is jóval erősebbnek kellene lennünk... 

A „Nyílt sisak” végnapjai

Ez a támadó felfogás, azonban a végére teljesen hasztalan volt, új, tapasztalatlan játékosok bevetése, (Devecseri Szilárd, Guzmics Richárd, Lovrencsics Gergő, Elek Ákos, Nikolics Nemanja  vagy Böde Dániel még nem voltak azon a szinten), pedig nem járt sikerrel, valamint a minőséget képviselő focistáink formahanyatlása (Hajnal Tamás, Dzsudzsák Balázs, Juhász Roland, Koman Vladimir) és sérülése (Gera Zoltán) sem tette lehetővé a taktika sikerességét, és egy sokkal  fegyelmezettebb, védekező filozófiát követelt meg.

A Románia elleni 0-3 után volt egy 5-1-es győzelmünk is, de a hollandok ellen ugyanúgy álltunk hozzá, így csak csúfos vereség lehetett a végeredmény (1-8). Egervári leköszönése után ugyan még maradt egy meccsünk Csábi Józseffel a kispadon, itt 2-0-ra sikerült is nyernünk, de ez már a szurkolókat sem érdekelte, és sajnos Ifj. Knézy Jenő kommentátorunkat sem...

Tegyük hozzá: A Holland válogatott 2010 és 14 között az egyik legjobb labdarúgó válogatott volt a világon, 2010-ben világbajnoki ezüstéremmel, 14-ben, pedig bronzéremmel tért haza, az utóbb említett tornán, pedig a csoportkörben a címvédő spanyolokat is legyőzték  5-1 arányban.

Így kellettek az edző- és a taktika váltások/változtatások, amelyek végül is később meghozták a hőn állított sikert: Gyengébb képességű állománnyal, de okosabb taktikával, passzosabb játékkal és fegyelmezettebb védekezéssel sikerült sikeresebbé válnunk, mint az általam csak „nyílt sisakos” taktikának nevezett támadójátékkal az Egervári-éra idején. De erről majd később...

Személyes vélemény és Egervári

Sokaknak biztos pár leírt mondat megkérdőjelezhető lesz, ezért személyes véleményemet is kifejtem:

Az Egervári korszak nem volt kudarc, még ha a 0-3 és az 1-8-ból azt is lehetne kikövetkeztetni. Ez egy nagyon sikeres és önbizalomra okot adó szakasz volt, néha talán tényleg nem kiemelkedő játékkal, de utána ez rendbe jött és volt egy nagyon jó 1-1,5 évünk, amit sajnos 2013 nyara pecsételt meg, és a már említett problémák. Fejlődés történt, a 2014-es VB nem volt messze, csak ezt a válogatottat új alapra kellett volna helyezni, és ez a taktika, illetve felfogás nem állta meg a helyét ilyen kerettel. Egervári ebben nagyot hibázott, nem tudott lépni, és változtatni.

A másik oldalról nézve, azonban a sok kritikát sem érdemelte meg. Ezt az eredményt sajnos együtt érték el a válogatottal és a stábbal. A 0-3 utáni gyűlölet meg abból is fakadt, hogy az ellenfelünk a Románok voltak, őket meg nagy ellenségeinként tüntetjük fel, és a múltbéli sérelmek miatt ez duplán ért nagy pofonként minket. A média meg csak jobban rásegít erre, és jóformán csak azt hangoztatja, amit a legtöbben hallani is szeretnének. A legtöbb ember, meg persze, hogy igaznak gondolja, ha már mindenki ezt mondja. De ez már olyan folyamat, amiről sokszor már mi sem igazán tehetünk, mert a média már mindenhol ott van... Csakis egy megoldás van: az önálló gondolkodás.

A 1-8 szerintem jóval fájóbb, előbb kellett volna észrevenni alapvető hibákat, de könnyű már utólag okoskodni is. Itt újra kellett gondolni mindent, és megtalálni a megfelelő filozófiát a szinte teljesen megváltozott és egyénileg meggyengült válogatottunknál. Új edző akkor lett volna muszáj, ha tud változtatni, ha Egervári nem tudott, akkor jól döntött, ha viszont tudott volna, én adtam volna még neki egy esélyt. 

Apropó Románok! A románozással ideje lenne leállnunk, mert az nem való futballpályára... Persze, mondhatjuk, hogy ők kezdték, vagy ők ezt, meg ezt tették, de a visszavágással semmit, de tényleg semmit nem érünk, és értünk el, csak büntetéseket és hogy ránk is rosszabb szemmel nézzenek. Megsértenek minket... Tegyék.. De ha ugyanezt csináljuk, csak mi is az ő szintjükre süllyedünk... Plusz, saját válogatottunkat büntetjük (pénzbüntetés, zárt kapus meccs), azért mert "magyarnak" mondjuk magunkat. Jobb lenne inkább csak néznünk, hogy járatják le magukat és sodorják büntetésekbe nemzeti csapatukat. Meg kéne tanulnunk, hogy a értékelendő dolog az lenne, ha példát mutatnánk nekik, és a futballvilágnak.

2010 és 2014 közötti időszak FIFA-világranglista helyezéseink

A helyezés alatti zárójelben a pontszám található

Egy kis statisztika

Szövetségi kapitányaink az elmúlt évtizedben

*: Csak az elmúlt évtizedes mérlege, mellette zárójelben a teljes, hároméves mérleg

 Jelmagyarázat: M: Mérkőzések száma; G: győzelem; D: döntetlen; V: vereség

Legtöbb válogatott szerepléssel rendelkező labdarúgóink az évtizedben

Dzsudzsák Balázs 84 (2007-)

Szalai Ádám 60 (2009-)

Kádár Tamás 57 (2010-)

Elek Ákos 48 (2010-)

Juhász Roland 45 (2004-2016)

Priskin Tamás 39 (2005-)

Király Gábor 37 (1998-2016)

Németh Krisztián 37 (2010-)

Koman Vladimir 36 (2010-)

Lovrencsics Gergő 36 (2013-)

Nagy Ádám 36 (2015-)

Vanczák Vilmos 35 (2004-2015)

Gera Zoltán 34 (2002-2017)

Varga József 32 (2009-)

Gulácsi Péter 31 (2014-)

Lang Ádám 30 (2014-)

Pintér Ádám 29 (2010-)

Kleinheisler László 29 (2015-)

Guzmics Richárd 27 (2012-)

Nemanja Nikolics 27 (2013-2018)

Fiola Attila 27 (2014-)

Hajnal Tamás 26 (2004-2013)

Korcsmár Zsolt 26 (2011-)

Stieber Zoltán 26 (2011-)

Böde Dániel 25 (2013-)

Laczkó Zsolt 22 (2010-2013)

Korhut Mihály 22 (2014-)

Zárójelben, hogy mikortól-meddig volt válogatott, de a mellette lévő szám csak a játékos évtizedben játszott mérkőzéseit mutatja

A legtöbb gólt szerzett játékosaink az évtizedben

Szalai Ádám 21 gól

Dzsudzsák Balázs 20 gól

Priskin Tamás 10 gól

Rudolf Gergely 9 gól

Gera Zoltán 8 gól

Koman Vladimir 7 gól

Böde Dániel 5 gól

Nemanja Nikolics 5 gól

Vanczák Vilmos 4 gól

Németh Krisztián 4 gól

Szabics Imre 4 gól

Varga Roland 3 gól

Stieber Zoltán 3 gól

Hajnal Tamás 3 gól

Gyurcsó Ádám 3 gól

Willi Orban 3 gól

Guzmics Richárd 2 gól

Kleinheisler László 2 gól

Pátkai Máté 2 gól