Rövid kritikák és villámkritikák, mind amit a közelmúltban közzétettem. Nézzünk kicsit az emberi lélek mélyére, de azért nem árt kicsit ellazulnunk sem. Itt vannak az ajánló jelleggel is értékelhető rövid véleményeim.

RÖVID KRITIKÁK

PRISCILLA (2023)

Sofia Coppola ismét az emberek iránti érzékenységét bizonyítja és ismét a női lélek rejtelmeiben kalandoz el, hogy a nézők figyelmét sok alapigazságra világítsa rá, olyanokra, amiken kapcsolataink során szemet hunyunk, vagy éppenséggel ridegséggel állunk hozzá.

A történet Priscilla Presley (A film Priscilla Presley "Elvis és Én" című önéletrajzi könyvének felhasználásával készült) valamint Elvis közötti kapcsolat kezdetét és a házasságuk befejeztét öleli át.

Szinte teljesen mellőzi a "király" zenei karrierjének megjelenítését is. Olyannyira, hogy a 45! zeneszám, ami megszólal a film során, egyike sem Elvis szerzeménye, hanem a kor egyes híresebb slágereinek egyike.

Ezt azért teszi, hogy elősegítse Priscilla nézőpontját és hogy egyetemesen beszéljen olyan problémákról, mint az önzőség, a másik kisajátítása, vagy hogy a társunk iránti ridegség mennyire disszonáns kapcsolatokhoz vezethet. Ezt teszi, hogy látszólag a férfit negatív, erőszakos, bántalmazó személynek állítja be.

Az utóbbiért érte is már kritika a kész művet (Pl. a pár közös lánya Lisa Marie Presley által), azonban itt a szándék nem egy teljesen hiteles önéletrajzi film volt, hanem hogy a történetüket felhasználhassák fontos üzenetek közvetítésére és persze hogy az alapanyaghoz (részben szerzője iránti tiszteletből) is hűek maradjanak.

Már pedig abban ez a problémákkal teli kapcsolat rajzolódik ki és a nő lelkébe enged betekintést, amit Coppola filmje autentikusan is ábrázol. Ehhez pedig a két színésze nagyban hozzájárult. Sailee Spaeny természetes és kiválóan jeleníti meg az ártatlan majd érzelmi rabságban élő nőt, Jacob Elordi pedig igazi Elvis Presley, akcentusa és a stílusa is telitalálat, a karakter problémáit is sikerül átadnia, aminek hála nem egy fekete-fehér személyiség bontakozik ki.

A Priscilla egy női film, ami empatikus és ami elsősorban a nőknek akar szólni, hogy egy káros kapcsolatból kiutat mutasson. Ehhez a finom lélekrajza pedig hiteles egészet hoz létre, amit a színészei tesznek még hatásosabbá. A végeredmény így lett egy nem tökéletes, de értékes szűk két óra.

Értékelés: 7,5/10

HAT HÉT (2023)

Megszaporodtak a hangsúlyos kérdéseket taglaló, viszonylag kevés büdzséből takarékoskodó filmek száma hazánkban. Gondoljunk csak a Legjobb tudomásom szerint (2020), a Külön falka (2021) vagy a Magasságok és mélységek (2022) című darabokra. A Hat hét egy nem kívánt terhességbe eső tinilány külső és belső megpróbáltatásait mutatja be a környezetével és önmagával.

Szakonyi Noémi Veronika drámájának központi kérdése morális dilemma köré épül, ami majd a történet előre haladtával válik tisztábbá. Lemondjunk a nem várt születendő gyermekünkről (ez esetben adjuk örökbe a szülés után), folytatódjon szabad fiatalkorunk, vagy vállaljuk a felelősséget és azzal azt is, hogy életünk zártabbá, de akár fontosabbá váljon.

A cselekmény hangsúlya a címet adó hat heten van, ami időt a magyar törvények szerint kapnak a nők a szülés után, hogy eldöntsék, tényleg örökbe szeretnénk-e adni a világra hozott babájukat. E hat hét során esik gondolkodóba, majd esik át lassú személyiségváltozáson az eddig döntésében erősen határozott, de az életében változásra részben nyitott Zsófi.

Mert a családi körülményei sem a legjobbak. Igaz ezen ő változtatni is szeretne, csak nem adottak a lehetőségek, vagy inkább ő számára kilátástalan a megoldáshoz vezető út. A karrierjébe, viszont fejetlen. Hiába jó szándékú, ha az asztalitenisz bajnokság szinte a rögeszméjévé válik és nem hajlandó elfogadni, hogy milyen felelősséggel is tartozik a hasában fejlődő magzat iránt.

A Hat hét erénye az apró kis gesztusokban, a finoman kibontott főszereplő karakterén. a természetes színészi játékon és az emberi jelenetekben rejlik, amik együtt teszik hitelessé és hozzák közelebb a nézőhöz a történetet. A szív diadala a film, bár a végkicsengés és a jövő így sem tűnik pozitívnak, de ami mégis fontos, hogy nem marad céltalan, és ez ad Zsófinak fényt az alagút végén.

A fiatalok számára egy megnézésre nagyon erősen ajánlott alkotásról beszélünk, amit nem szórakoztatás céljából vesz elő az ember, hanem, hogy megismerjen egy másik életet, ellemezze a jeleneteket és a karakterváltozásokat, majd úgy távozzon a képernyő elől, hogy ez igenis tudott adni valamicske pluszt az életéhez.

Értékelés: 7,5/10

MŰANYAG ÉGBOLT (2023)

Egy igényes magyar animációs Sci-fit láthatott idén a Berlini Filmfesztivál közönsége. A 2015-ös Inkubátor Programban elért győzelmét (megosztva négy másik filmtervvel) követően hét évig készült magyar-szlovák koprodukció egy sötét jövőt jósol, amiben mi emberek vagyunk a legnagyobb veszéllyel a környezetünkre. A környezetünkre, ami már alig él és mi lehetnénk az egyetlenek, akik megtudnánk azt gyógyítani.

A 2123 Budapestjére ültetett cselekmény erénye a lassabb tempó, egyedi világa és hogy a tudomány és a szerelmet is sikerült egymás mellé állítania, úgy, hogy jól elférnek egymás mellett. Csak az animáció lóg ki néha az összképből, illetve a film első és második fele közötti tempó vagy az említett tudomány-szerelem páros elemek hirtelen megváltozása sem biztos, hogy mindenkinél talál be..

Így a nézők egy részben tudományos, részben romantikus kalandot kapnak, ami mond is valamit, érzelmeket is sikerül kiváltania, illetve hála a Szamosi Zsófia-Keresztes Tamás közötti kémiának pár nagyszerű jelenettel is megajándékoz minket.

Egy meglepetés darab a Banóczki Tibor-Szabó Sarolta párostól, ami végül reményt próbál adni, még ha tudja: ez a társadalom a rossz úton halad.

Értékelés: 7,5/10

20 NAP MARIUPOLBAN (2023)

Újságírók egy csoportja ragadt a körbezárt Mariupol városában az orosz-ukrán háború kezdetén, 2022 februárja és márciusa között. Az ostromból 20 napot sikerült dokumentálniuk, mielőtt megmenekültek, és szerencsére a felvételeket is sikerült magukkal vinniük.

Mstyslav Chernov (főszereplő, narrátor, rendező forgatókönyvíró) kamerája betekintést nyújt a borzalmakban, de azt is el képes érni, hogy többletjelentést adjon a történtekhez. Miközben nézzük a jeleneteket a harag, a megdöbbenés, a szomorúság, a tehetetlenség, de talán legfőképpen a szégyenérzet, ami átfut az emberen.

Az ők szégyene a mi szégyenünk? A háború igazi, embertelen arcát is fürkésszük, a sok ártatlan áldozat látványa pedig hozza magával a kérdéseket. Igaz, néha propagandafilmnek is tűnik, de viszont egyetemes üzeneteket, kérdéseket vet fel, ezek az események bárkitől megbocsáthatatlan és szégyellni valóak lennének.

A 20 nap Mariupolban az érzéseinket erősen igénybe vevő dokumentumfilm, amit helyenként nagyon nehéz nézni, viszont annál fontosabb az, amit és ahogyan közvetít. A kegyetlenség mindig is a világ része marad, de ezt fontos megismernünk hozzá, hogy mi soha ne jussunk erre az útra.

AIR - HARC A LEGENDÁÉRT (2023)

Ben Affleck 7 év után tért vissza rendezőként... És jól tette... Majd azt is, hogy inkább háttérbe szorult és Matt Damon-ra osztotta a főszerepet.

Az Air - Harc a legendáért a zenehasználatának is nagyban köszönhetően jól visszaadja a 80-as évek hangulatát de ne menjünk el a kiváló színészi játék mellett sem. Kiemelendő Matt Damon és a Michael Jordan édesanyját játszó Viola Davis erőfeszítése, aminek hála a jeleneteiket is erős atmoszféra lengi be.

Felróható, hogy ugyan nem egy izgalmas szeletét választotta a film a sport(?) történelemnek (A Nike sportszergyártó cég kosárlabda szakosztálya 1984-ben pénzügyileg problémába van és olyan játékost szeretnének szponzorálni, aki majd ezt nekik megoldja), de már a kevésbé izgalmas alapanyag is eredményezett nagyszerű filmet. Ez esetben ugyan nem annyira izgalmas a végkifejlet, mégis működik, a jelenetekből érződik a profi munka és az igyekezet.

Ben Affleck és társai tehát egy meglepő filmmel rukkoltak elő. Már abban az értelemeben, hogy a sztoriból mennyire egy igényes munkát hoztak tető alá, viszont ha a mennyiséget nézzük akkor talán tehettek volna hozzá többet is. De nem baj, mert így is szeretjük!

Értékelés: 7,5/10

VILLÁMKRITIKÁK

JOHN WICK: 4. FELVONÁS

John Wick negyedik alkalommal is visszatért, és ha már visszatért nem is okozott csalódást. Ugyan az agyatlanságot még egy fokkal megemelték és a racionalitás is nagyobb csorbát szenved, mint valaha, mégis az akciók minősége, az operatőri munka, a feszes hangulat, a feszültségteremtés és a jól használt zenebetétek ezt a majdnem 3 órát egy emlékezetes kalanddá alakították.

Keanu Reeves és a kaszkadőrből rendezővé avanzsáló Chad Stahelski nem is lehetne ennél jobb formában. Vajon jön az ötödik felvonás is? Ha még nem fogyott el a szufla, kíváncsian várjuk!

Értékelés: 7,5/10

A GALAXIS ŐRZŐI: 3. RÉSZ (2023)

James Gunn méltóságteljesen köszönt el az őrzőktől, és az őrzők is a nézőktől, még ha nem is minden tekintetben lehetünk elégedettek. Az első két résszel ellentétben kicsit komorabb és sötétebb a hangulat, de a rendezőhöz köthető stílus maradt a régi.

Egy érzelmes, emlékezetes karakterpillanatokat felvillantó epizóddal köszöntek el tőlünk Űrlordék, ami néha-néha fárasztó és talán nem is minden új szereplője működik, mégis az utóbbi évek Marvel-felhozatalának kiemelkedő darabjai közé tartozik.

Értékelés: 6,5/10

AZ EMBER, AKIT OTTÓNAK HÍVNAK (2022)

Egy svéd regény, majd sikerfilm (Az ember, akit Ovénak hívnak; többek között két Oscar jelölést zsebelt be) adaptációja Hollywood egyik legszimpatikusabb figurájával (Tom Hanks). Vajon mi sülhet ki belőle?

A válasz, még ha az eredetit nézve biztonsági játéknak is tűnhet, meg képes érinteni, bár nem biztos, hogy mindenkit pozitív gondolatokkal hagy magára. De mindenképpen egy említésre méltó alkotás, ami ha nem is váltja meg a világot, de egy alkalmat teljes mértékben megér.

Értékelés: 6,5/10

GRAN TURISMO (2023)

Neill Blomkamp a District 9 óta, mintha folyamatosan veszítene kreativitásából és ambiciózusságából. Az Elysiumban és a Chappie-ben még ezek az elemek azért megjelentek, az idei filmjében már szinte nyomokban sem érzékelhetjük őket

Igaz, a közönség javarészt pozitívan beszélt róla, azonban sajnos még ha látványosak is a versenyek (leginkább az utolsó fél óra) és a két főszereplő között aránylag működik is a kémia, a film maga túl sablonos. Kezdve a sematikus karakterekkel, az elnagyolt szövegekkel (amelyek némelyike tűnik coelho-i idézetnek) vagy az egyszerű történettel, de leginkább a film második felénél érződik, hogy valami nem az igazi, Orlando Bloom jelenléte meg inkább zavaró, mint hogy úgy éreznénk tesz valamit a történethez.

A Gran Turismo-t lehet szeretni, a játék rajongói biztosan fogják, és az autóversenyzés szerelmesei is megtalálhatják benne a szórakoztatási faktort, azonban mégsem működik. Hiába szól arról, hogy mindenki elérheti álmait ha küzd érte, ha ez az üzenet elnagyolt, és ami köré sok erőltetetten előadott tanulságot ágyaznak.