Vélemény blog

Vélemény blog

Hogyan történhetett ez meg? - Utazás vissza a múltba 3. rész

A világbajnokágok történetének 8 legnagyobb meglepetése

2018. június 20. - Tamastur

Rengeteg meglepetéseket láttunk már a világbajnokságokon. Már az idein is volt egy. A német válogatott nem bírt Mexikóval (0-1). Most azt idézzük fel, hogy a tornák kezdete óta, melyek keltették a legnagyobb visszhangot, melyek mentek a legnagyobb meglepetésszámba.  Itt van köztük a "Maracanazo", a francia pofon és a mi sajnálatunkra a "Berni csoda" is.

 

Képtalálat a következőre: „Német 7-1 Brazil”
Legutóbb 2014-ben történt csoda: A brazil válogatott otthon szaladt bele a német "kés"-be.

 

Amikor a postások és a tanárok megverték Angliát

1950-ben a 3-as csoport első meccsén Anglia Chile elleni győzelemmel kezdett, majd a 2. fordulóban a spanyoloktól (1-3) vereséget szenvedő USA válogatottja ellen lépett pályára. Azonban a két csapat közötti különbség tetemes volt. Míg az angol válogatottban profi játékosok kaptak szerepet és az egyik legjobb válogatottnak számított akkor, addig az Egyesült Államokban postások és tanárok is szerepet kaptak a kezdő tizenegyben - apropó  kezdőcsapatok, Anglia kissé le is nézte ellenfelét, nem is nevezte a csapatuk sztárját Stanley Matthews-t a mérkőzésre. A párharcot 1-0-ra nyerte meg az USA Gaetjens góljával.

 

A "Maracanazo"

Maradjunk Brazíliában és 1950-ben. Jöhetett a csoportmérkőzések után a döntő csoport, Uruguay, Brazília, Svédország és Spanyolország csapataival. A házigazdák egy 7-1-el és egy 6-1-el győzték le a svédeket, illetve a spanyolokat, az Uruguay-ok, pedig egy 2-2 és 3-2-vel kezdtek. Július 16.-án, pedig jött a döntő csata a két válogatott között, ami a "Maracanazo" elnevezést kapta. A toronyesélyes brazilok hatalmas meglepetésre kikaptak Uruguaytól. Friaca találatával még vezetett a "Selecao", azonban Schiaffino és Chiggia góljával megfordították a meccset az Uru-k.

A "Berni csoda"

A magyar válogatott 30 mérkőzése veretlen volt amikor jött az 1954-es Svájcban rendezett világbajnokság döntője és Nyugat-Németország. Az "Aranycsapat", ahogy ebben az időszakban hívták őket (1950. június 4. - 1954 június 30.) "bemasírozta" magát a döntőbe.

A csoportkörben 9-0 (Dél-Korea) és 8-3 (a későbbi döntős Nyugat-Németország), a negyeddöntőben 4-2 (Brazília) és  elődöntőben is 4-2 (Uruguay) - csak most hosszabbítás után. A fináléban Bern városában jött a már említett "német ellenfél, akik ellen mindenki magyar győzelemre számított és úgy is tűnt egy ideig, ez bekövetkezik. A 8. percben már 2-0-ra vezettünk Puskás és Czibor góljaival, azonban 10 perccel később már 2-2 állt az eredményjelzőn. A 84. percben aztán jött Helmut Rahn és megnyerte a meccset csapatának. Igazsághoz hozzátartozik, hogy utána mi is szereztünk egy gólt Puskás révén, de a játékvezető les címén érvénytelenítette azt, - tévesen. Emellett még volt egy büntető gyanús helyzetünk és két kapufánk is. Másnap a világsajtó is csodálkozással fogadta a látottakat és a mérkőzést a "Berni csoda"-ként könyvelték el.

Tisztes helytállás helyett negyeddöntő

1966-ban semmit nem vártak Észak-Korea-tól, csak azt, hogy a papírforma szerint pont nélkül fog búcsúzni a tornától.  Szovjetúniótól 3-0-ra ki is kaptak, azonban utána jött egy  1-1 Chile ellen és egy hatalmas bravúr az olasz válogatott ellen. 1966 július 19.-én Middlesbrough-ban az Ayresome parkban 1-0-ás győzelmet arattak a fizikálisan erőtlennek titulált ázsiaiak. A mérkőzés egyetlen gólját Pak Doo-ik szerezte. Észak-Korea végül Szovjetúnió mögött a 2., míg Olaszország a 3. helyen végzett, amivel nem jutott tovább. A következő körben végül az Eusébio vezette portugál válogatott állította meg őket: Már 3-0-ra is vezettek, azonban 4 gólt is berámolt a "Fekete párduc", így nagyban neki köszönhetően 5-3-ra győzedelmeskedtek az felettük.

 

Kamerun-i sokk Argentínára

A legendás kameruni válogatott Roger Milla vezetésével a negyeddöntőig jutott 1990-es világbajnokságon. Azonban erre senki sem számított, és arra sem, hogy a B jelű csoport nyitómeccsén legyőzik a címvédő Diego Maradona vezette argentin csapatot - pedig így történt. A San Siro-ban Omam-Biyik fejesével a kameruniak győzedelmeskedtek, sebet ejtve ezzel az ellenfelükön. A csoportot végül Milla-ék nyerték Argentína, pedig a 3. helyen végzett, de továbbjutottak. Az egyenes kiesési szakaszban, pedig felébredtek: Csupán a  döntőben szenvedtek vereséget Nyugat-Németország ellen.

A szenegáli bravúr

A 2002-es Japán és Dél-Korea által közös rendezésű világbajnokságra címvédőként EB győztesként és az egyik legnagyobb esélyesként érkezett a francia válogatott. A csoportkörben Szenegál, Uruguay és Dánia várta őket, elsőként, pedig a szenegáli válogatott. A mérkőzést, azonban nagy meglepetésre elvesztették a franciák, Diop 30. percben szerzett találatával. Szenegál végül 2.-ként jutott tovább és a negyeddöntőig menetelt, míg a "Gallok" már a csoportkörben kiestek, mivel csupán egy pontot gyűjtöttek össze.

Dél-Korea a legjobb 4-ben

Az egyik házigazda, Dél-Korea 2002-ben csoport elsőként jutott tovább az Egyesült Államok, Portugália és Lengyelország 4-esből a D jelű csoportból, ahol a nyolcaddöntőben Olaszország válogatottja volt az ellenfelük. Itt a Paolo Maldini, Francesco Totti és Alessandro Del Piero vezette "azurkékek" 2-1-es vereséget szenvedtek az ázsiai csapat ellen. Christian Vieri góljával még vezettek, azonban Seol Ki-Hyeon és Ahn Jung-Hwan találatával megfordult a mérkőzés az ellenfél javára. Dél-Korea végül a 4. helyen végzett a tornán.

 

A német 7-1

A legfrissebb emlék, a 2014-es világbajnokság elődöntője. A házgazda brazil válogatott a németekkel találkozott a legjobb 4 között és egy 7-1-es vereség lett a vége. Erre, pedig semmi sem adott okot, attól függetlenül, hogy a legnagyobb sztárjuk Neymar sérüléssel bajlódott, Thiago Silva meg sárga lapok miatt el volt tiltva. Az első félórában már 5-0 volt az állás, úgy mentek át a brazil védelmen, ahogy akartak a németek. A 2. félidőben még André Schürrle duplázott, a  szépítés, pedig a 90. percben jött meg Oscar révén. A "Selecao" nem bírta ezt kiheverni a bronzmérkőzésre és - ott már Thiago Silva-val - 3-0-ás vereséget szenvedtek Louis Van Gaal vezette Hollandia ellen.

A bejegyzés trackback címe:

https://velemenyezunk.blog.hu/api/trackback/id/tr6614057100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása