Felemás évtizeden van túl válogatottunk. Persze, ha a 80-as, 90-es évek előtti szerepléseket nézzük, akkor nem lennénk megelégedve ezzel, de ha 90-es és a 2000-es éveket vesszük alapul, akkor elégedettek is lehetünk: Volt egy válogatottunk, aki már-már a svédek szintjén volt az évtized elején és egy gyengébb, de összerakottabb kerettel csoportelsőség az Európa-bajnokságon. Azonban meg lehet érteni a másik végletet is: 2010-es évek olyan negatív eredményeket is hoztak, mint a holland 1-8, az andorrai 0-1, vagy a kazahsztáni 2-3, ami utóbbit az sem igazán menti, hogy csak barátságos mérkőzésről beszélünk. De bizakodóan zártuk az évtizedet? Majd erről is szó esik, de ne rohanjuk annyira előre.  2. rész.

Az újrakezdés

Egy megosztó személyiség: Pintér Attila

Egervári Sándor utódjaként, 2013. december 19-én Pintér Attilát nevezte ki Csányi Sándor a szövetségi kapitányi pozícióba, azonban ez már az elején problémákkal járt. Először is a szurkolók szimpátiáját nem, hogy nem nyerte el, de már akkor sem volt népszerű: Trágár megnyilvánulásai a pálya szélén, kicsit otromba magatartás a másikkal szemben a sajtótájékoztatókon, és a kommunikációs problémák, ami miatt külön tanárhoz is kellett járnia. Őt már nem is tudom annyira védeni, mint Egervári Sándort tettem, viszont a túlzás szó itt is megjegyzendő.

Irányítása alatt összesen 5 mérkőzést játszottunk, és mindet hazai pályán. Az első négy barátságos, az utolsó pedig Eb selejtező volt. Az első találkozónk 1-2-es vereséggel ért véget a finnek ellen, utána azonban kicsit megembereltük magunkat: 2-2 Dánia, 1-0 Albánia és 3-0 Kazahsztán ellen. Ezután elérkezett a sorsdöntő Észak-írország elleni mérkőzés az Európa-bajnokság selejtezőcsoportjának első mérkőzésen. Itt Rudolf vezetést szerzett nekünk, viszont erre két északír találat volt a válasz, Pintér ideje pedig lejárt: 2014. szeptember 18-án elköszönt tőle a szövetség.

A menesztés, és ami mögötte van...

Pintér Attilát jó edzőnek tartom, de az ő elképzelésében akadt hiányosság. Bár azt tegyük hozzá, ő elsősorban a fiatalokkal foglalkozott, hogy onnan építkezzen, ami végül is hosszabb távon őt igazolta. Csak nem kellett volna hangoztatnia… Ami személyes erősségeit illeti: nagyon sok energiát ölt a csapatba, hajtott, látszott, hogy komolyan gondolja a dolgát, még összetartásokkal is próbálta növelni a válogatott teljesítményét, ami végül sok klubedzőnek nem tetszett (még ha az elején támogatták is), így ebből is sok vita támadt.

Pintér elődjénél jóval több kritikát kapott, amit úgy gondolok ő sem érdemelt meg (vagyis olyan arányút biztosan nem), az eredményei nem voltak vállalhatatlanok, (2 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség), csak még a játék nem volt az igazi, az Észak-ír válogatott elleni hazai fiaskó, pedig fájó sebet ejtett sokakban. De a távozása inkább a szurkolók nem tetszésének, mint az eredményeinek volt köszönhető (voltak már jóval nehezebben emészthetőbb vereségek ezelőtt is). Már az elején nagy össztűz zúdult rá, így egyértelmű volt, hogy a szurkolók szimpátiájáért is meg kellett küzdenie, egy esetleges rossz eredmény, pedig duplán visszaüt majd. A döntései nagy része, pedig rosszul sült el (összetartások után vereség a finnek ellen), a beszédhibája meg sok ember szemében csak a további gúnyolódásoknak adott nyílt teret. Így egyet is értek, ezzel a menesztéssel, mert, ha marad akkor a drukkereink kezdtek volna hátat fordítani válogatottunknak, és ezt neki is egyre nehezebb feladat lett volna feldolgoznia. Olyan edző kellett, akit leginkább ők, a szurkolóink támogatnak, és ezt megkapták Dárdai Pál személyében.

A 2016-os Európa-bajnokság selejtezői

A Dárdai-éra

Ahogy Pintért menesztették már rögtön új szövetségi kapitányt is üdvözölhettünk, a már említett Dárdai Pál lett végül a "befutó", aki „csupán” ideiglenesen, de átvette a válogatott irányítását. Ő sok mindenben elődje ellentéte volt: Jól kommunikál a szurkolókkal, fiatalos, laza lendületet sugároz és mivel szinte egész karrierjét Németországban töltötte, rengeteg tapasztalattal is rendelkezik.

Ezek mellett azonban hátrányt jelentett, hogy kevés ideje volt megismerkedni a közeggel, (már amennyire meg kellett, hiszen több játékost már ismert ezelőtt is a labdarúgó pályafutásából), mert októberben jött Románia és Feröer-szigetek. Két idegenbeli találkozó, és végül két jónak mondható eredmény: 33 év után pont Bukarestben (1-1) és egy 1-0 Tórshavnban.

Ezt novemberben még egy hazai Finnország elleni 1-0 követte, és egy barátságos meccs Oroszországban (1-2). Elmondhatjuk tehát, hogy az évet így jól, bizalomra okot adóan zártuk. Vagyis, ha az előző év végéből indulunk ki, biztosan.

Jött 2015 és egy újabb Eb selejtező márciusban, a görögök ellen a Groupama Arénában. A végeredmény egy bizonyos szempontból jó (nem kaptunk gólt), de bizonyos szempontból kicsit csalódást keltő (Most már gól sem sikerült lőnünk). Ezután következett Június és a végső két találkozója "mesterünknek": 5-én egy gólgazdag 4-0 idehaza Litvánia ellen, valamint egy szintén sikeres 1-0-s meccs a selejtezőben Finnországban.

Az ő kapitánysága sem sok meccset számolt a végére, szám szerint hetet, de ennek a távozásnak nem voltak olyan „súlyos” okai: A válogatottal párhuzamosan február 5-étől a német Bundesligában szereplő Herthát is irányította, a klub vezetői, pedig nem járultak hozzá, hogy edzőjük (aki játékosként klublegenda lett, majd itt az utánpótlást is irányította) két fronton is helyt próbáljon állni, és ezzel kockáztatni azt, hogy a berlini csapat rosszul szerepeljen.

Taktikai változások

Az előző részben már említettem, hogy muszáj volt taktikát változtatnunk. Ez meg is történt. Pintérnél is volt már változtatás, de a védekezésünk közel sem volt tökéletes, Dárdai azonban több ponton meg tudta reformálni az együttest. Először a védelemben: sokkal stabilabbak lettünk, fegyelmezettek és zártabbak.

Emellett az alapjátékunk is megváltozott, labdát tartó, passzosabb csapatot sikerült kialakítanunk, ahol például a befejező csatárunknak, Szalainak a szerepe is megváltozott: ő a mezőnymunkából vette ki a részét nagyon hasznosan, ami majd talán az Eb-n lesz a legkifizetődőbb. Ennek azonban az lett a hátulütője, hogy gólt is kevesebbet szereztünk, Dárdainál 5 tétmérkőzésen 4-et. A védekezésünk mindenesetre csak egyszer kapitulált, még az első találkozón Románia ellen.

A középpályának is több feladat jutott: mezőnymunka, több passz, fegyelmezettség és koncentráció. Gera és Nagy Ádám, pedig teljes mértékben helytálltak. A góljaink "módja" is változott: ritkábban szereztünk gól nyílt játékból, általában pontrúgásból, vagy pontrúgás után, de a nyílt játékban is legtöbbször távolabbról szerzett gólokra specializálódtunk.

Ezt a taktikai felfogást utódja, Bernd Storck, még ha több hibával is, de sikeresen folytatta. Ennek eredményeképpen nehezen, de meglett a pótselejtező, ahol jól taktikázva sikerült legyűrnünk a csoportjában az olasz-horvát duó mögött végzett, jóval esélyesebbnek hitt norvégokat.

Az Eb-n, pedig a több felkészülési időnek és a megmaradt fegyelmezett játékunknál is hála sikerült bravúrokat is elérnünk. A torna után még egy ideig hasznát vettük ennek a defenzív, labdabirtoklóbb filozófiának, de egy idő után kifulladt ez a taktika, hiába vettük fel a versenyt Svájc (2-3), vagy Portugália (0-1) csapatai ellen, az elképzelés és a fegyelem valahogy elveszett, az Eb-n és a selejtezőkben nyújtott plusz, pedig hiányzott a játékból. Ami talán a szerencse volt? A filozófiánk tökéletesebb átültetése? Vagy talán, hogy a válogatott még jobban meggyengült egyénileg? (Nagy Ádám formája gyengült; Gera már nem bírta annyira az iramot, majd visszavonult a válogatottságtól; a két másik vezéregyéniség, Király és Juhász úgyszintén szögre akasztotta a csukát, csak ők még korábban). Vagy esetleg mind a három egyszerre? Én mindenesetre az a utóbbit mondom!

Az utat folytatva: Bernd Storck kapitánysága

Dárdai Pál utódja az U-20-as válogatottunk akkori szövetségi edzője, Bernd Storck lett, aki még korábban, az év legelején, az U-20-as, Új-zélandi világbajnokságon a legjobb 16 közé juttatta fiataljainkat.

Ő kapta feladatot, hogy a hátralévő 4 őszi meccsen juttassa el nemzeti válogatottunkat legalább a harmadik, pótselejtezőt érő pozícióba. Ebben segítségére volt a görögök katasztrofális szereplése és a románok kicsit gyengébb játéka is. A két szeptemberi meccsen, azonban a még így is erősebbnek titulált Románia, és a meglepetés együttes, Észak-Írországgal kellett megbirkóznunk, az utóérzés, pedig felemás lett: 0-0 itthon szomszédainkkal, és 1-1 Belfastban.

Ezután jött október és Böde Dániel nagy napja. Kisebb, vagy inkább nagyobb meglepetésre Feröer-szigetek 1-0-ra vezetést szerzett a félidőben, de jött a csereember, egy fejes, egy bomba, a végeredmény 2-1 ide. Ami viszont azt jelentette elértük a pótselejtezőt, de még akár a 2. hely is meglehetett volna, csak ehhez a románoknak ki kellett volna kapniuk Tórshavnban, nekünk meg nyernünk Görögországban. Storck nem is próbálta meg, inkább kísérletezett, és egy jóval támadóbb szellemű játékkal rukkolt elő, aminek a végeredménye góleső: 4-3-ra győzedelmeskedett a görög csapat.

A 2016-os Európa-bajnoki selejtezőcsoportunk végeredménye

„…Ez égi segítség volt”!

Jött Storck igazi megmérettetése: a két pótselejtező. Itt két döntése is végül kulcsfontosságúnak bizonyult: Az általa felfedezett, a klubcsapatában (akkori nevén Videoton) mellőzött Kleinheisler László kezdőcsapatba nevezése az első találkozón, és Szalai helyett Priskin Tamás személyében egy olyan csatár kezdetése a második találkozón, akivel támadóbb szellemet képviselhettünk. Mindkettő döntés jónak bizonyult: Kleinheisler góljával 1-0 Oslóban, és Priskin góljának – meg persze Király Gábor védéseinek - is hála 2-1 itthon, összesítésben, pedig 3-1. Magyarország, pedig 30 év után ismét egy világeseményre jutott ki, az Eb-re, pedig 44 évet kellett várnunk.

Magyarország - Út az EB-re.

A 2016-os Európa-bajnokság

Nagy Eb-lázban égett az egész ország! Azért, hogy a maximális tudja nyújtani a nemzeti együttes még egy héttel többet is edzett, mint a többi válogatott, de eközben három felkészülési meccsen is helyt kellett állni: 1-1 és 0-0 a horvát, illetve az elefántcsontparti, és 0-2 idegenben a német válogatottal szemben.

Június 14-én Bordeux-ban, pedig elérkezett a nagy nap és az első nagy megmérettetés, másik szomszédunk, Ausztria ellen. Itt az osztrákokon látszott, hogy képzettebbek, de nem számított sokat, mi harcosabbak, szervezettebbek voltunk, és a legfontosabb tényezőt is mi „birtokoltuk”, nevezetesen a győzni akarást.

4 nappal később jött Marseille és az Izlandi válogatott. Itt már mi voltunk a jobb csapat és a győzelmet is inkább mi érdemeltük volna meg, de 1-1-el fejeztük be a találkozót.

Jött újabb 4 nap, most Lyon volt a helyszín, az ellenfél, pedig a portugál válogatott. Mi a csoportelsőségért (igaz mi is kieshettünk volna még), ők a továbbjutásért játszottak. A mérkőzés egy nehezen felejthető 3-3-al végződött, ahol Dzsudzsák és Ronaldo vált főszereplővé (Az utóbbi hisztijével is kivívta magára a figyelmet). Ez az eredmény, pedig azt jelentette, hogy mi az első, a portugál válogatott a harmadik pozíciót csípte meg.  Készülhettünk a belgák elleni nyolcaddöntőre!

Itt azonban a belga válogatott kifogott rajtunk, még ha 1-0 után mi is voltunk közelebb a gólhoz. Storck kockáztatott, több támadónk volt a pályán, de ezzel együtt kevesebb védőnk, és a középpálya is lyukasabbá vált, a Fortuna, pedig nem velünk volt, a végeredmény 0-4, amivel a mi nagy kalandunk véget ért, de így is felemelt fejjel utazhattunk haza.

A Dárdai-Storck vita, avagy ki érdeme az Eb menetelés?

Ki érdeme az Eb menetelés? A legtöbb ember egyértelműen Dárdai Pál-t mondaná, de talán nem teljesen igaz ez a feltevés, de vizsgáljuk meg! Dárdai volt, aki új elképzelés hozott a válogatott játékába, nem bátor támadófocit játszottunk, hanem védekezőbb passzosabb, labdatartósabb filozófiát vettünk át. Ezt az elképzelést, pedig siker koronázta. Ez a nagyon meggyengült képességű focistákkal rendelkező nemzeti csapat meglepetés pontokat szerzett, és hozta a kötelezőket. Ezt folytatta utóda, Bernd Storck is. Az elején még döcögött a szekér, de meglett a pótselejtező, amit szerintem elértünk volna Dárdaival is, viszont azt nem biztos, hogy oda-vissza megverjük ott ellenfelünket és kijutunk az Eb-re...

Miért mondom ezt? A norvégok eleve erősebb játékosállománnyal rendelkeztek, mint a románok (akikkel Dárdai ikszelt), a norvégok elleni győzelem mögött, pedig Storck, már említett döntései is álltak, és itt már az is látszódott, hogy a szövetségi kapitányunk kezd önállósodni, belelendülni a munkába. Az Eb csoportkörben aratott bravúroknak természetesen benne van Dárdai keze is (a taktika miatt, valamint mert új életet lehelt a csapatba, a küzdőszellem növekedett, amivel az alapot adta), de az eredményeket Storck érte el, ő készítette fel a játékosokat fejben, valamint lélekben is. Egy rossz kapitánynál megbicsaklott volna pár helyen, pár elem, de nála ez nem történt meg. Rengeteg munkát végzett, azért, hogy sikert érjenek el. Az Eb nyolcaddöntőben, azonban úgy vélem rossz döntést választott, azzal, hogy támadókat küldött be a végén védekezőbb képességű játékosok helyett, mert a meccsben benne volt egy esetleges magyar-gól is, egy kis türelemmel, pedig talán meg is születhetett volna, és a hosszabbításban döntésre hozhatta volna valamelyik, remélhetőleg a mi csapatunk....

Összegezve Dárdai tette le az alapokat, amiket Storck folytatott, rengetegek köszönhetünk Dárdainak is, de Storck is megtette a tőle telhetőt. Ezt inkább csapatmunkának nevezném, még ha úgy gondolom Dárdai érdeme nagyobb, mert ha nem ilyen alapból kell építkezni, akkor nehezebb dolga lett volna minden utódjának. Mindenesetre mindkét szövetségi kapitány temérdek munkát végzett, és Storck is tett plusz dolgokat az asztalra, majd ezután a Mouscron-nál is sikeres tudott maradni, ami mutatta, hogy "egyedül" is képes helyt állnia.

2014 és 2016 (augusztus) közötti időszak FIFA-világranglista helyezéseink

 Zárójelben a pontszám

Egy kis statisztika

Szövetségi kapitányaink az elmúlt évtizedben

                                                     M   G   D  V 

*: Csak az elmúlt évtizedes mérlege, mellette zárójelben a teljes, hároméves mérleg

 Jelmagyarázat: M: Mérkőzések száma; G: győzelem; D: döntetlen; V: vereség

Legtöbb válogatott szerepléssel rendelkező labdarúgóink az évtizedben

Dzsudzsák Balázs 84 (2007-)

Szalai Ádám 60 (2009-)

Kádár Tamás 57 (2010-)

Elek Ákos 48 (2010-)

Juhász Roland 45 (2004-2016)

Priskin Tamás 39 (2005-)

Király Gábor 37 (1998-2016)

Németh Krisztián 37 (2010-)

Koman Vladimir 36 (2010-)

Lovrencsics Gergő 36 (2013-)

Nagy Ádám 36 (2015-)

Vanczák Vilmos 35 (2004-2015)

Gera Zoltán 34 (2002-2017)

Varga József 32 (2009-)

Gulácsi Péter 31 (2014-)

Lang Ádám 30 (2014-)

Pintér Ádám 29 (2010-)

Kleinheisler László 29 (2015-)

Guzmics Richárd 27 (2012-)

Nemanja Nikolics 27 (2013-2018)

Fiola Attila 27 (2014-)

Hajnal Tamás 26 (2004-2013)

Korcsmár Zsolt 26 (2011-)

Stieber Zoltán 26 (2011-)

Böde Dániel 25 (2013-)

Laczkó Zsolt 22 (2010-2013)

Korhut Mihály 22 (2014-)

Zárójelben, hogy mikortól-meddig volt válogatott, de a mellette lévő szám csak a játékos évtizedben játszott mérkőzéseit mutatja

A legtöbb gólt szerzett játékosaink az évtizedben

Szalai Ádám 21 gól

Dzsudzsák Balázs 20 gól

Priskin Tamás 10 gól

Rudolf Gergely 9 gól

Gera Zoltán 8 gól

Koman Vladimir 7 gól

Böde Dániel 5 gól

Nemanja Nikolics 5 gól

Vanczák Vilmos 4 gól

Németh Krisztián 4 gól

Szabics Imre 4 gól

Varga Roland 3 gól

Stieber Zoltán 3 gól

Hajnal Tamás 3 gól

Gyurcsó Ádám 3 gól

Willi Orban 3 gól

Guzmics Richárd 2 gól

Kleinheisler László 2 gól

Pátkai Máté 2 gól