Rövid és villámkritikáim az elmúlt hónapokból, egy csokorban. Többek között a Barbenheimer-láz (Barbie és Oppenheimer) két darabjával, egy képregényfilmmel, Tom Cruise lélegzetelállító akciózásával és I. világháborús emberi, társadalmi drámával.
RÖVID KRITIKÁK
INDIANA JONES ÉS A SORS TÁRCSÁJA (2023)
Indy visszatért és még bírja is szuflával, igaz ez a kitartás és akarat sem elég, ha a gépezetben nem minden klappol igazán.
A kezdet még ha sok problémával is járt, azért biztató volt. Miután Steven Spielberg és George Lucas kihátrált a projekt mögül, az a James Mangold kapta meg a stafétát a direktori székben, aki a Logan - Farkas és a Az aszfalt királyai-val már bizonyította kreativitását és merészségét. Ámbár mégsem kapott teljesen szabad kezet a Disney stúdiótól, ami nagyban meg is látszik a végeredményen...
A francia Alpokban kezdünk 1944-ben az egészen hitelesen, számítógéppel megfiatalított Indiana Jones-al, majd fél óra múlva a pergős akciózás végén az első holdraszállás évébe (1969) és New York-ba ugrunk. Itt Indy-t keresztlánya Helena Shaw keresi fel mivel, a már az introban megismert Arkhimédész tárcsáját kutatja. De mint rövidesen kiderül nem ő az egyetlen aki a nyomába eredt...
Ezt követően utazunk Tanger-be, Görögországba és Sziciliába is. A világ több részét is körbe utazva akcióból-akcióba repülünk, vagy éppen száguldunk, ezek azonban mégsem olyan izgalmasak és erőteljesek, párszor pedig túl hosszúak is. A karakterek között sem találunk igazán erős személyiségeket. Harrison Fordon kívül igazán csak a Helenát játszó Phoebe Waller-Bridge, aki igazán megérdemli az említést, Mads Mikkelsen főgonosza pedig korrekt, vannak pillanatai, de mégis szentelhettek volna neki több időt...
A legnagyobb probléma pedig talán az, hogy az igazi Indiana Jones érzés nem mindig jön át, csak az utolsó, számomra eléggé meglepő és emlékezetes utolsó 20 percben. Itt tényleg olyan volt az érzésem, hogy méltó a trilógiához a film.
Persze, ennyire talán nem vészes a helyzet, ahogy talán ez eddig érződik. A sors tárcsája egy, ha nem is jó, de tisztességes iparosmunka, egy kis nosztalgiázással, olykor nagyszerű és olykor megható jelenetekkel. Mégis van hiányérzet, nem is kicsi és talán többet is kockáztathattak volna az alkotók, mégis azt mondom, mint már más is mondta korábban, jobban örülök hogy ezzel és nem a kristálykoponya királyságával búcsúzott el kedvenc kalandorunk.
Értékelés: 6/10
TOP GUN: MAVERICK (2022)
Tom Cruise 36 év után újra magára öltötte ikonikus bőrkabátját és ezt nem csak a rajongók, hanem a laikusok is örömmel figyelhetik a vásznon.
Maverick száműzetése a Top Gun-hoz nem csak hogy érzelmekben gazdag és mondanivalójában tartalmas (a múlt-jelen témája, az ember fontossága a technológia felett) - még ha a párbeszédek nem is mindig túl kreatívak és jól megírtak - de komoly súlyuk van, amit egy blockbuster mozi nem mindig tud hitelesen megvalósítani.
A film aduásza nem nagy meglepetésre azonban az akciók és azok koherens megvalósítása. Olyan szintű feszültséggel tud operálni, ami az évtized talán legizgalmasabb akciófilmjévé teszi a Top Gun: Maverick-et. Arról ne is beszéljünk, hogy itt a vadászgépes jeleneteknél, nem CGI-t, hanem a valóságos tájat fürkésszük.
Így válik minden kisebb hibái ellenére is az év egyik legnagyobb meglepetésévé és egyben egyik legjobb alkotásává Joseph Kosinski (TRON: Örökség; Feledés; A pók feje) adrenalin bombája, aminek játékideje csak repül. Mintha 130 perc helyett csak 70 peregne le előttünk.
Értékelés: 8,5/10
BARBIE (2023)
A komoly és a komolytalan elemek közötti ügyes egyensúlyozás Greta Gerwig egyedi és sok tekintetben különleges alkotása. A Barbie-val inkább már a közönségfilmek felé iránytváltó alkotó művén pedig el is uralkodik a "Kenergy".
Még ha nem is tökéletes (Néha kicsit szájbarágós, túl sokat szeretne közölni, illetve olykor túl komolytalan) egy nagyon szórakoztató, de egyben elgondolkoztató és bátor mozi a Barbie. A nemi szerepekhez kötődő sztereotípiák leküzdését és az ahhoz megfelelni vágyást, az önállóságunk fontosságát, és a másokhoz való megfelelés problémáit is többek között taglalja, de a férfiak és az ego-juk is kap egy nagy fricskát, mégis emberségesen bánik velük is, rávilágítva a tökéletes nő reprezentálta Barbie mennyi károkat okozott a nőkben és a saját önképük felépítésében.
Mégis elsősorban vígjáték, vígjátékként, pedig úgyszintén nagyszerű, amiben Margot Robbie-t kicsit elhomályosítva Ryan Gosling viszi el show-t. Az Oscar jelölés talán már most borítékolható? De a lényeg, ha tehetitek csakis eredeti nyelven nézzétek meg, mert a szinkron nem biztos, hogy igazán vissza tudja az eredeti hatást.
Értékelés: 8/10
NYUGATON A HELYZET VÁLTOZATLAN (2022)
93 évet kellet rá várni, hogy a német I. világháborús veterán, Erich Maria Remarque méltán híres antiháborús regényét odahaza is megfilmesítsék. Lewis Milestone (amerikai) Oscar szobrocskákkal is jutalmazott 1930-as máig nagyhatású alkotása és Delbert Mann 1979-es tévéfilmje (angol-amerikai koprodukció) után Edward Berger nyúlt ismét az alapanyaghoz és hozta el azt a Netflix képernyőjére.
Berger feldolgozását pedig még ha egy szenvedés és gyilkolás-pornónak is lehet nevezni, egy igen erőteljes és letaglózó alkotás. Most ne is inkább a nagyszerű színészi játékot és a zseniálisan megteremtett atmoszférát méltassuk, hanem az ezekből is keletkező hangsúlyos mondanivalót és a jelenetek elemi erejű hatását.
Egy felesleges háború, ami csaknem 17 millió áldozattal járt abban a négy esztendőben, amit felölelt (1914-18), és aminek feleslegessége a képernyőn is tükröződik. De igazából bármelyik háborúról szó lehetne itt. Az emberre gyakorolt lelki és pszichés hatásait, pedig kizárólag azok tudhatják, akik megélték. A képsorok a lélek mélyére ásnak, kérdéseket tesznek fel és végül üzenettel is bírnak.
Talán ideje lenne a háború kérdését kicsit körültekintőbben kezelni. Ameddig ez nem történik meg remélhetőleg jönnek a Nyugaton a helyzet változatlan-hoz hasonló alkotások, amik képesek lehetnek elgondolkoztatni a nézőket.
Értékelés: 8/10
THOR: SZERELEM ÉS MENNYDÖRGÉS (2022)
Taika Waititi második Thor próbálkozása még megosztóbb, mint elődje. A Ragnarök túlságosan humorosra vett figurájában még sok pozitívumot találtak a nézők csakúgy mint a kritikus, a Szerelem és mennydörgés azonban túlzottnál is túlzóbb folytatása az asgardi Isten kalandjainak.
A szüzsé ugyan tartogat drámai szálat (Jane és az Istenölő szála), amit inkább több, mint kisebb sikerrel tud beimportálni a történetbe, de a komolytalan jelenetek és a kreativitást nélkülöző (vagy éppen azt nem nélkülöző, de félre sikerült ötlettel operáló) pillanatok ezt az élményt sajnos az ellenkező iránya korrigálják.
Például, hogy Zeusz-ból (ugyan akivel látszik, hogy mi is volt a készítők terve) tényleg egy hús-vér, komolyan vehető szereplő válik vagy megmarad az itt látott, talán a "valaha volt legrosszabb MCU (Marvel Cinematic Universe) karakter" díjára is esélyes figurának, az már csak a jövő kérdése.
Összességében mindenesetre nem olyan vészes, mint sokan mondják, viszont ettől nem is válik a legjobb Thor-filmek egyikévé, inkább alulról súrolja az eddigi talán leggyengébbnek (Thor: Sötét világ) tituláltat.
Értékelés 5,5/10
VILLÁMKRIKÁK
OPPENHEIMER (2023)
Christopher Nolan atombombája nagyot robbant. Az Oppenheimer igazi személyes dráma és pszichológiai látlelet egy tudós elméjéről, aki szépen fokozatosan jön rá milyen felelőssége is van a dolgok alakulásában. Ehhez pedig a tökéletes színészi alakítások csak asszisztálnak (Cilian Murphy és Robert Downey Jr. nagyszerűek).
Az Oppenheimer egy technikailag is kiemelkedő film, ami kellően feszült marad a stáblistáig és ami a társadalom számára is fontos. Univerzális problémákról beszél és próbál segíteni azon, hogy ezek még egyszer ne forduljanak elő...
Értékelés: 8,5/10
ELVIS (2022)
Baz Luhrmann egy igazán extravagáns produkcióval rukkolt elő Elvis emléke előtt. Az más kérdés, hogy ez a látványos, a Király zeneszámaival telepakolt (párszor modern köntösben megszólaltatott) mozi mennyire is lett hű a személyéhez és értékelhető, mint film.
Érzelmekben nincs hiány, viszont giccsben sem és a történet is elég felszínes. Mégis, vannak maradandó erényei: Austin Butler és Tom Hanks játékát öröm nézni, a sminkmesterek és a jelmeztervezőknek is jár a taps, a film végi Unchained Melody felcsendülése pedig bármennyire is az érzelmünkre játszik, azért az nem tagadható, hogy a 2 óra 40 perc csúcspontja.
Aki ismeri a direktort, nagyjából tudja hogy mire számíthat és összességében egy lehetőséget teljes mértékben megér az Elvis, mégsem biztos hogy nem keserű szájízzel figyeljük ahogy majd lepereg előttünk a stáblista.
Értékelés: 6,5/10
A CSODA (2022)
Sebastián Lelio (Egy fantasztikus nő; A rabi meg a lánya) a 19. század második felének (1962) éhínségtől fenyegetett Írországába kalauzol minket.
A vallás- és társadalomkritikát (Felelősség kérdése, múltbeli traumáink kezelése) is egybefoglaló történet nagyszerűen működik. A kissé meditatív hangulatú, sokszor nehezebben emészthető és lassú cselekmény időt ad a gondolkodásra és arra, hogy ismét megbizonyosodhassunk róla, hogy Florence Pugh egy sokoldalú, nagyszerű színésznő!
Értékelés: 7,5/10
BŰBÁJ 2. - KIÁBRÁNDULVA (2022)
Hosszú idő, egészen pontosan 2007 után térünk újra vissza Giselle (Amy Adams) "mesevilágába". A problémát azonban most az okozza, hogy a valóságot is mesevilágba szeretné csomagolni.
A konfliktus ugyan ad lehetőséget és teret a kreatív és látványos megoldásoknak, mégsem tud velük élni a film. A legnagyobb probléma, hogy a felszín alatt üresnek és túl szépnek látszik, amit szeretne közölni (Pl.: a változó kor; nem a vér határozza meg a családot) az pedig nagyon nehezen vagy egyáltalán nem jön át.
Az első rész varázsát ugyan itt-ott még el lehet csípni, felnőni az elődhöz nem sikerül. Néhol bájos, néhol vicces, élvezni is lehet, de összességében nem az a folytatás, amit vártunk vagy szerettünk volna.
Értékelés 5,5/10
BARBÁR (2022)
Az év egyik horror meglepetése. A Barbár szépen lassan fészkel be a bőrünk alá, nem egy gyors ritmusú film, mégis érdemes kivárnunk míg igazán történik is valami. Amikor pedig történik kis részben a Hitchcock thrillerekre hajaz, ami már nehezen engedi el a kezünket.
Zach Cregger hiába használ klisés elemeket, a feszültség működik, és ami még inkább működik az a jelenetekbe bújtatott társadalomkritika, ami miatt helyenként lehet mi érezzük magunkat rosszul, de az biztos, hogy gondolkodásra sarkall: Ezt a horrort lehet a mi ridegségünk okozta.
Értékelés: 7,5/10
SVINDLER (2021)
Paul Schrader legutóbbi munkájával (A hitehagyott) ismét a legjobb formáját mutatta, amire a közönség is elégedetten csettintett. A leginkább a "Taxisofőr forgatókönyvírója"-ként ismert, újabban mára direktori erényeket előtérbe helyező mester legújabb dobása is illeszkedik az általa megteremtett filmes világhoz, igaz története végső kicsengése most talán pesszimistább, mint volt.
Pozitívum: Oscar Isaac (póker) játéka" ; korrekt atmoszférateremtés; amikor kell nagyon működik a dráma.
Negatívum: A filmzene mintha kicsit mesterkélten szeretné megteremteni a hangulatot; a dráma nem mindig hatékony.
