Vélemény blog

Vélemény blog

KRITIKA: 1917 (2019)

Két katona küzdelmei a senkiföldjével

2020. február 05. - Tamastur

A legtöbb háborús filmek a második világháborúról (illetve egy darabig a vietnámi háborúról) készültek, az első világháború már nem annyira beszédtéma, mint volt a 30-as, 40-es, 50-es évek tájékán. Az elmúlt 25 évből is a legkiemelkedőbb filmek az előző témából kerültek ki (Ryan közlegény megmentése, Az őrület határán) és sokszor, ha nem is közvetlen a háborúról szólnak, akkor is abban az időben játszódnak (Schindler listája, Kódjátszma). Az első világégés háttérbe szorult, és ha készül is róla film, inkább csak Európában, az Egyesült Államok nem annyira vevő rá (részben azért mert a második világháború eladásában több potenciál van). A mostani alanyom is hivatalosan angol film; Sam Mendes alkotása, pedig akár lendületet is adhat Hollywoodnak - főleg, hogy akár díjeső is várhat rá.

1917-990x556.jpg


Sam Mendes filmjei talán egy vagy két kivétellel mindig is magas színvonalat képviseltek. Első filmjével a kertvárosi idill belső, romlott oldalát mutatta meg (Amerikai szépség), majd készített többek között gengszterfilmet (A kárhozat útja) szerelmi drámát (A szabadság útjai) és becsatlakozott a James Bond-franchise-ba is (Skyfall, Spectre), végül pedig tavaly a háborús drámát is kipróbálta - és lehet díjeső is vár rá a hétvégi Oscar-gálán, legalábbis 10 jelölés már biztos. Ez a filmje, pedig  az 1917.
 

Az 1917 az első világháborúban játszódik, az időpont:1917 április 6.; helyszín: Észak-Franciaország, Keleti front; a cél, pedig két embernek eljutni a kettes hadosztály állomáshelyére, hogy megüzenjék parancsnokuknak, ne támadják meg a visszavonuló német hadsereget, akik látszólag megfutamodtak, de mögötte valójában egy csapda áll. A két katona (Blake és Schofield) el is indul az útra, azonban a németek volt (vagy még ott vannak?) vonalán is át kell haladniuk...

271184_1200x630.jpg
 
A film vizuálisan kimagasló, csak úgy mint az operatőri munka és a fényképezés terén. Apropó operatőri munka! Az 1917 olyannak hat mintha csak pár vágás lenne az egész film során, azonban ez nem igaz, a kevésbé feltűnőbb helyzetekben történik vágás, de így is figyelemreméltó amit Roger Deakins (Fargo, Nem vénnek való vidék, Sicario, Blade Runner 2049) és társai végig vittek. Az ablakból ábrázolt tűzben égő város képe, pedig a legkiemelkedőbb pillanata az alkotásnak.
 

Dicséret illeti még a helyszínek kivitelezését is, elképesztően hitelesre és hatásosra sikerültek az egyes helyszínek megvalósítása. A háború hangulata is teljesen átjön, és az operatőri munkának is köszönhetően szinte harmadik emberként ott vagyunk karaktereinkkel útjuk során. Mellettük még a hangok is nagyon hatásosak, és a szép, melankólikusabb jellegű zene is kitűnően illeszkedik a cselekményhez. Rengeteg téren tehát kimagaslót alkotott a film...

1_dek9h6d7lnb4sfwxxosthq.jpeg
 

Mindazonáltal mégsem tökéletes alkotásról beszélünk. A Ryan közlegény megmentése monumentalitásához nem ér fel - ami nem is lenne baj - de a dráma is elsiklik a vizualitás terén. A feszültség azonban érzékelhető, még ha a film közepe felé van, mikor le is ül a cselekmény. A utolsó 20 perc azonban méltó lezárással végződik, ahol a vizuális megoldások és az operatőri munka megint meghatározó szerephez jut.

A színészeket nem említettem még. George Mackay (Schofield) Dean-Charles Chapman (Blake) is jó alakítást nyújtanak, de az utóbbi drámája talán jobban átjön és karaktere vidámabb természete is ad egy pluszt a filmhez. Mellettük a mellékszerepekben még Colin Firth és Benedict Cumberbatch is feltűnik, akik talán inkább azért vannak ott, hogy szélesebb körben is jobban eltudják adni a filmet - vagyis az előzetes alapján ez érzékelhető leginkább. Mindazonáltal a vizualitás a színészi játékot is eltörpíti, így leginkább nem is erre fogunk emlékezni...

 

Összegzés

 

Kiemelkedő operatőri munka, nagyszerűen illeszkedő zene, kép és hang. Vizuálisan szinte tökéletes munkáról beszélünk, de a dráma mégis elsikkad és a történet sem képes mindig annyira érdekes maradni a vizualitás mellett. Mindazonáltal az 1917 egy nagyszerű alkotás, ami valószínűleg pár díjjal gazdagabb lesz majd hétvégén - bár a legjobb film díjat mégsem neki adnám...
 

8/10

 

 

Kiknek ajánlom:

- Akik szeretik az úgymond vizuális "pornót" 

- Akik a háborús filmekben nem a harcokra kíváncsiak, hanem, hogy mit élnek meg a karakterek

- Akik szeretik a technikailag magas színvonalú alkotásokat

 

Kiknek nem ajánlom

- Akiket a vizualitásnál jobban érdekel a cselekmény és a dráma

- Akik egy háborús filmben monumentalitásra is várnak

 

mv5botdmntfjndetnzg0my00zjkxltg1zdatztdkmdc2zmfinwq1xkeyxkfqcgdeqxvyntaznzgwntg_v1_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://velemenyezunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9015459908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása