Vélemény blog

Vélemény blog

Mi hasznosat végezhetünk otthon - STOP koronavírus

2020. március 22. - Tamastur

A koronavírus-fertőzés veszélyezteti egészségünket és sajnos ki kell mondanunk, hogy az életünket is, főleg az idősebbekét. Ezért a legtöbbünknek muszáj (és nagyon is tanácsos) otthon maradnia,. Sokunkat a munkahelyről is hazaküldenek, esetleg két hetes karanténba kerülnek, vagy éppen a suli szüneteltetése tartja őket otthon. Az itthonlét azonban nem mindenkinek hoz boldogságot, kikapcsolódást, hanem csak szürkeséget és unalmat, ezért mindenáron kiszeretne kerülni onnan sok mindenki. A következőkben azokat a lehetőséget sorolom fel, amiket megtehetünk, annak érdekében, hogy ezeket a napokat, heteket remélhetőleg boldogan, de mindenféleképpen aktívan, hasznosan és kiegyensúlyozottan töltsük.

hyzktkpturbxy84ogewmzzmnwy4zwjlnmqwyjfjzmy2ytfingy3n2fimc5qcgeslqmacm0okm0h9puczqolamld.jpg

 

 

 

1. Mire nem volt még időnk?

A első lépésként fontos, azon elgondolkodni: Mi az amire mindig is vágytam, de eddig nem volt rá időm? Gondoljuk át, és próbáljuk véghez vinni. Biztos rengeteg olyan dolog van otthon, amit még nem sikerült kipróbálnunk, megoldanunk!

 

2. Kapcsolódjunk ki!

szamitogeplaptopszulogyerekshutterstock1276178914.jpg

Kaptunk egy nagyszerű lehetőséget, hogy végre kikapcsolódjunk. A munkahely sokak számára fárasztó és megterhelő, mind fizikailag, mind mentálisan, ezért fontos, hogy elengedjük magunkat. Nézzünk meg a kedvenc sorozatunkat, filmünket, esetleg vegyük elő kedvenc számítógépes játékunkat, vagy a családtagjainkkal töltsük ezt az időt. Lazuljunk el, ne törődjünk a nehézségekkel, legyünk végre boldogok, és törekedjünk arra, hogy újult erővel folytassuk a munkát, ha odajutunk.

 

3. Törődjünk végre a családdal is!

Végre jut egy kis idő a családra is. Erősítsük kapcsolatainkat a gyermekünkkel/gyermekeinkkel és szerelmünkkel, vagy éppen mi magunk a szüleinkkel. Végezzünk közös feladatokat, társasjátékozzuk, nézzünk filmeket, nevessünk együtt, kerüljünk (még) közelebb egymáshoz.

 

4. Beszélgessünk barátainkkal!

Igen! Attól, hogy otthon vagy még a barátaiddal is tarthatod a kapcsolatot. Biztos mindenkinek van otthon legalább mobil- vagy vezetékes telefonja, amivel könnyedén eltudja érni a másikat. Interneten keresztül meg még könnyebb, akár úgy is sikerülhet, hogy a másikat is láthatjátok (Skype). amivel csak intimebb lesz a társalgásunk.

 

5. Oldjuk meg a megoldatlan családi problémáinkat

Vannak azonban fontos teendőink is amiket elvégezhetünk. Például a családon belül. Régebbről fennmaradt viszályok, otthoni frusztrációk a folytonos veszekedések miatt. Itt a lehetőség, simítsd el őket! Nem fogod boldogan tölteni az otthonlétet, ha  haragban vagy valakivel, egy béke, pedig a lélek számára is gyógyító erejű!

Lehet az olyan rokon is, aki messze lakik tőled. Hívd fel őt telefonon. Belülről megerősít téged is, és lökést adhat az életednek. Biztos van, amiben neki van igaza, és biztos van amiben neked. A vitának nem arról kell szólnia, hogy valaki nyerjen, hanem, hogy a megoldást találjunk a problémákra.

A problémák kezelésével kapcsolatban régebben én is készítettem egy cikket:

https://velemenyezunk.blog.hu/2019/12/29/hogyan_erositsuk_kapcsolatainkat

 

6. Fejlesszük személyiségünket

Személyiségünk fejlesztése is egy hasznos feladat lehet. Biztosan vannak olyan emberek, akiket emésztenek dolgok, hogy jobban is csinálhatta volna ezt, vagy lehetett volna kedvesebb is ezzel-azzal az emberrel, de valahogy mégsem tudta megtenni, mert nem ilyen a személyisége. Ezt a személyiségünket, azonban lehet fejleszteni.

Fejleszteni tudjuk érzelmi intelligenciánkat társasjátékokkal, filmekkel, esetleg olvasással, de a lényeg ebben, hogy ehhez az érzelmeinket kell igénybe vennünk, és olyan témákat választani, amik pl. olyan embereket ábrázolnak, akik társadalmilag kiszolgáltatottak, vagy éppen egy családi tragédiáról szólnak). De itt egy kis segítség is:

(További videó a feltöltő Youtube csatornáján)

Kommunikáció készségünk is egy fontos elem, az intelligens megnyilvánulás önbizalmat adhat számunkra a jövőben például a munkahelyen is. Esélyt adhat barátságok kibontakozására is (persze ehhez az érzelmi intelligencia is fontos), mert aki jól adja el magát, azt több eséllyel is szeretik meg. Ezt szintén lehet könyvek (inkább irodalmi művek) által, de az oktatóvideók is nagyon hasznosak lehetnek, amik majd fokozatosan hozzászoktathatnak ehhez a stílushoz.

 

7. Kóstoljunk bele más "műfajba" is!

magvetes.jpg

A szürkeség elkerülése végett fontos olyan területekre is átlépnünk, ami talán távol áll tőlünk, de legalábbis eddig nem vettük rá magunkat, hogy kipróbáljuk. Nézzünk utána például más sportágnak. Most elsősorban nem csapatsportra gondolok, persze annak is lehet az interneten, vagy játék formájában, és majd ha "szabadok" leszünk másokkal is kipróbálni.

Vannak azonban ennél kézzelfoghatóbb sportok is: Gondolom sokan vannak, akik mindig is tudni szerették volna a sakk vagy éppen a póker "rejtelmeit". Itt az idő utánanézni és játszani, akár az interneten mások ellen is. De lehet a padláson is találsz még régi tárgyakat, amik hasznodra lehetnek.

Persze itt nem csak a sport kerülhet szóba, főzhetünk finomakat, olyanokat, amiket eddig még nem, ehhez, pedig ott van segítségünkre a szakácskönyv. Ha már könyvek. Ajánlom az olvasást is, főleg azoknak, akik nem szoktak, akik, pedig már  "tapasztaltak", azok tőlük távol álló műfajú könyvekbe is belebújhatnak. A kertészkedés is egy hasznos időtöltés lehet : Készüljünk a tavaszra, ha nem tudjuk, hogy kell, nézzünk utána! 

További tippek:

- Elkezdhetsz tanulni más nyelvet (https://www.goethe-verlag.com/book2/HU/index.htm)

- Ha tanuló vagy bepótolhatod az elmaradt leckéket is

- Kezdj el írni egy blogot, esetleg vloggerkedj

Ez a más"műfajba" való belekóstolás, pedig az életedbe új színt hozhat, ez a szín, pedig segít, hogy kiegyensúlyozott legyél és ne "kopj meg", esetleg elkezdj lefelé indulni a lejtőn ezekben az időkben. A folytatás, pedig úgy jöhet el, mintha semmi sem történt volna, vagy épopen teljesen megújulva.

 

8. Erősíts!

20200320peloton-lifestyle-digital-sport-testepites2.jpg

Sportolsz és nem szeretnél ki esni a ritmusból, jobb külsőt szeretnél, vagy éppen csak nem szeretnél elhízni. Mozogj. Otthon is vannak megfelelő megoldások a formánk megtartásához, vagy legalábbis ahhoz, hogy ne ess ki teljesen a ritmusból. Erősíts kicsit, tornázz, esetleg szerezz be boxzsákot. Nagyon jó feszültség levezető lehet egy kis box. A jó öreg fekvőtámasz, felülés és a húzódzkodás is hasznukra válhat. Végül akár, pedig új sportágakat is kipróbálhatsz még a megújulás érdekében, mint ahogy az előző pontban leírtam, hátha magába tud bolondítani valamelyik.

Hasznos sportok időtöltésnek (nem csak azoknak, akik versenyszerűen szeretnék végezni):

- Torna

- Box 

- Asztalifoci (csocsó) - Mert ez is sportnak számít

- Aerobic

Akár még:

- Asztalitenisz https://asztalitenisz.eoldal.hu/cikkek/szabaly.html

- Teqball (Persze, ha van otthon asztal, ha nincs nézz kedvcsinálókat és várj... Vagy elég lehet hozzá csak egy kis tér...)

- Darts (http://www.rimoc.hu/dok/ifinyuszi/darts-szabalyzat.pdf)

(További videók az asztalitenisszel kapcsolatban a feltöltő Youtube csatornáján)

(További videók a torna gyakorlatokkal kapcsolatban a feltöltő Youtube csatornáján)

A bejegyzés trackback címe:

https://velemenyezunk.blog.hu/api/trackback/id/tr2915534248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása