Vélemény blog

Vélemény blog

RÖVID KRITIKÁK: Mank és A chicagói 7-ek tárgyalása

2020. december 13. - Tamastur

chicagosevenheader.jpg

 

 

MANK (2020)

 mank-kritika-03.jpg

David Fincher Netfixen debütált filmje újnak is hathat filmográfiájában, és több szempontból az is. A Hetedik, a Tetovált lány és a Holtodiglan sötétebb tónusai, valamint depresszívebb hangulata bele szivárog a képsorokba, csakúgy mint a Benjamin Button különös élete és a Közösségi háló, filmográfiáját újítani vágyó szándéka is.

A Mank annak Herman J. Mankiewicz történetét meséli el, aki a legendás Aranypolgár forgatókönyvírója volt, és aki mindezek mellett az alkohol fogságában is élt, így volt egy kis potenciál az életében, még ha ez eddig édes kevés is lenne egy formabontó mű elkészítéshez.

Fincher azonban ennél tovább ment. A Mank Hollywoodról is mesél, a 30-as évekbeli működéséről és a stúdiók viszájáról, csakúgy, mint a személyes sorsokról és a szóban forgó filmalkotás megírásának előzményeiről. Mindezt fekete-fehérben, ami hatását nézve nem lett teljesen tökéletes, de így is aránylag sikerül elénk tárnia a kor Hollywoodját. Mindenesetre az utóbbit nem figyelembe véve egy elég erős atmoszférát sikerül eltalálnia.

326001_1603289564_4802.jpg

Aki pedig a film legerősebb pontja, az Gary Oldman. Az olykor kiégett és alkoholista, de olykor cinikus és harcias forgatókönyvíró szerepében szinte minden pillanatában nagyszerű, a színészi sokoldalúságát teljes mértékben kimutatja, kijelenthető, az Oscar egyik esélyesével van dolgunk.

Hibai azonban vannak a Mank-nek. A kor érzékeltetésében is vannak problémák. A fekete-fehér használata során meg talán sok a világos szín, ami nem tesz mindig teljesen jó benyomást. A történet pedig olykor egy átlagos önéletrajzi film hatását kelti, amit - tegyük hozzá - szerencsére némely jelenetben sikerül kiküszöbölni.

Fincher 30-as évekbeli visszatekintése erős atmoszférájú, kiemelkedő alakításokkal (Legfőképpen Gary Oldman) tarkított önéletrajzi film, amit leginkább a kor szerelmesei körében válhat népszerűvé, de az átlag mozinéző is élvezheti és megismerheti a filmtörténelem egyik legfontosabb alkotásának keletkezésének egy kisebb szeletét.

 

Értékelés: 7,5/10

 

 

 

 

A CHICAGÓI 7-EK TÁRGYALÁSA (2020)

chicagosevenheader.jpg

Aaron Sorkin, aki többek között az "Egy becsületbeli ügy", a Közösségi háló, a Steve Jobs, valamint Az elnök emberei sorozat írásáért is felelős, 2017-ben jelentkezett első, saját maga rendezte filmjével.

Az Elit játszma után szintén megtörtént esemény után "nyúlt" Sorkin, de míg az említett mozi egy szereplő életére fókuszál, addig A chicagói 7-ek tárgyalása hét személyt (köztük a feltételezhetően ártatlanul berángatott fekete aktivistát, Bobby Seale-t), védőügyvédjüket, valamint a az állam által megbízott vádlót állítja reflektorfénybe.

Mindazonáltal nem mondanék igazat azzal, hogy ők a fő-főszereplői a történetnek. A főszereplő egy esemény, név szerint az 1968-as chicagói tüntetés és annak brutalitásba torkolló végkifejlete, előzményeivel együtt. Ez a tüntetés nagy részben Martin Luther King megmerénylése váltotta ki, de már ekkor is nagy ellentétek voltak a kormány, valamint a nép és pár mozgalom között a vietnámi háború helyességéről.

letoltes_6_1.jpg

A fim ennek a tárgyalásnak az eseményeit mutatja be, részleteivel, nagyon jól érzékeltetve a politikai eszközök embertelenségét és a kormány, ezzel együtt pedig a jobb oldal minden eszközt bevetni képes magatartását, de azért, ha nem is annyira direkten, de az előző bal oldali kormánnyal is képes kritikusan bánni.

Hozzá kell tennünk, áthallás is van a jelenkor Amerikájára nézve, mármint a jobb oldal és Trump, a baloldaliak és sokak által hangoztatott politikájára és annak kivitelezésére, de a tüntetők és a rendőrök közti sajnos aktuális összecsapásaira is lehet reflektálni. Ez esetben, azonban kicsit propagandának is tűnhet, amit a vásznon látunk és hallunk, amiben van is igazság, de sajnos a történtek nagy része a valóságban is így játszódott le, a cselekmény pedig csak a tárgyalásra és az előzményeire fókuszál, amit hatásosan és minőségien tud vászonra vinni, kitűnő alakításaival.

the-trial-of-chicago-seven-1200.jpg

A színészei és 7-ek Eddie Redmayne és Sacha Baron Cohen-nel az élen teljes mértékben helyt állnak. Néha-néha csúszik csak be 1-2 hatástalan vagy túl nagy szólamokat hangoztató megnyilvánulás, de a vége egy megható és tiszteletteljes megemlékezéssel zár a vietnámi háborúban elesettek számára - csak úgy lehetett volna a hatást még jobban fokozni, ha tényleg felsorolják az összes nevet, pl. a stáblista alatt.

A párbeszédek, a már említett 1-2 megnyilvánuláson kívül pedig kreatívak, és a dráma, mellette pedig a szórakoztató és elgondolkoztató jelenetei is tökéletesen tudnak illeszkedni. Elmondható, hogy egy minőségibb darabbal bővült a tárgyalótermi filmek sora.

A chicagói hetek tárgyalása egy izgalmas és érdekfeszítő film, ami a politika eszközeit is - sajnos - hitelesen képes felfedni elgondolkoztató és olykor szórakoztató jeleneteivel. Azonban hibái így is vannak, és egyesek számára még probléma lehet a kissé propagandisztikus hatása is.

 

Értékelés: 8/10

 

A bejegyzés trackback címe:

https://velemenyezunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4216335432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2021.03.11. 13:17:17

A chicagói 7-ek tárgyalása (2020)
.
Megtörtént esetet dolgoz fel, nagyon minimalista módon, gyakorlatilag 2 órán keresztül a bíróság előtt játszódik, de az a 2 óra elrepül.Hiába a sok szereplő, és a hosszú idő (majd 2 év volt a per maga), mégis feszes, jól megírt a forgatókönyve.
Minden színész kellő alázattal viseltetik a szerepe, a figurája iránt, senki se ripacskodik, senki se akarja ellopni a sót.
Hiába netflixen bemutatott film, nem netflix film ez, és ez látszik is, érezni is a végeredményen.

Tamastur 2021.03.17. 22:26:00

@doggfather: Úgy van! A tárgyalótermi filmek is azok közé a műfajok közé tartoznak , amelyek leginkább kitudják hozni a színészekből a legjobbakat, de igénylik is nagyon. Szerencsére itt senkivel sem volt probléma, az tönkre is vághatta volna az egészet.

Még a Sötét vizeken-t mondanám hasonlónak az elmúlt időszakból, amely szintén elgondolkoztató és igényesen is kivitelezett.
süti beállítások módosítása