Egy "kicsit" megkésve, de megérkezett a legújabb Bond-film, a már az egyre jobban a korba lépő Daniel Craiggel. Egy kérdés, ami most duplán meg állja a helyét: A korral együtt a kedvenc 007-sünk emberi oldala is jobban megmutatkozik?
Rengeteg huzavona (direktor, valamint zeneszerző csere, új forgatókönyvíró(k) felfogadása és a pandémia miatti bemutató halasztások) után végre itt van nekünk a 25. James Bond mozi, ami egyben Daniel Craig búcsúját is jelenti a szmokingtól és a vodka-martinitól. Cary Joji Fukunaga (mint első amerikai és egyben ázsiai rendező) végeredményén meg is látszanak ezek a problémák, mégis a stílus, az igényesség, az akció és az érzelmek vannak annyira kimunkálva, hogy könnyen feledtethetik ezeket a kisebb-nagyobb malőröket.
AMI JÓ VOLT
- James Bond itt mutatja meg leginkább emberi arcát... És milyen jól is teszi... Az utolsó 10 percet még a legkeményebb Bond rajongók is megkönnyezhetik.
- Hans Zimmer szolid és kicsit sem tolakodó, de a történetbe simuló aláfestő zenéje, ami egy korábbi epizódot is megidéz (Őfelsége titkosszolgálatában)...
... És persze Billie Eilish Bond-dala: Nem a legkiemelkedőbb a saga-ban, de kellően illeszkedik a sztoriba és a film során itt-ott vissza is köszön Hans Zimmer komponálásában.
- Az érzelmesnek és meghatónak szánt szcénák: Daniel Craig és Léa Seydoux párosa között szemmel látható a kémia, még ha az utóbbi elhomályosodik kicsit Craig mellett.
AMI MÁR KEVÉSBÉ..
Értékelés: 7,5/10