A Pixar ismét az egyedi látásmódnak szavazott bizalmat. Ezek között az alkotások között pedig találunk kiemelkedőt, kevésbé kiemelkedőt és minőségi, de "csak" jó darabokat is. Az Elemi a második ligába tartozik.

A Pixar Stúdió számára a 2000-es évek jelentette azt a bizonyos aranykor. Ki nem hullajtott el egy könnycseppet sem a Fel! (2009) kezdő 10 percét követően? Vagy ki nem került romantikus hangulatban az aranyos, megható és szép WALL-E (2008) megtekintése közben? Ezt a korszakot az érett gondolkodással megteremtett Toy Story 3 zárta. A 2010-es évek 1-2 kivétellel (Agymanók; Coco; Merida, a bátor; Dínó tesó) inkább a folytatásokról és a prequelekről szóltak, majd következett a 2020-as évtized és a megújulás, amit eddig nagyrészt ismét az eredeti történetek dominálják.

A listán szereplő alkotások szerencsére könnyen elkülöníthetőek, hiszen történetük, gondolatviláguk és vizuális világuk között nagy a kontraszt. Gondoljunk csak a Lelki ismeretek, a Pirula Panda, vagy a most taglalt Elemi közötti már szemmel is feltűnő különbségekre. Ami egyértelműen közös pont, az az empátiára, az elgondolkoztatásra és a szórakoztatásra való törekvés…

…De az is, hogy eddig még kevésbé tapasztalt rendezők kerülnek a direktori székbe, az Elemi esetében pedig az a Peter Sohn kapta a lehetőséget, aki ezt megelőzően egy rövidfilmmel (Kissé felhős) és egy egészestéssel (Dínó tesó) volt lehetősége növelni (vagy éppen fenntartani) a stúdió reputációját.

Az Elemi világa egy olyan társadalmat alkot, ahol elférnek egymás mellett a tűz-, víz- föld- és levegőlakók, vagyis inkább majdnem… A tűzlakók ugyanis kisebbségben és megvetésben élnek a többiek között, mivel úgy gondolják ők veszélyesek a többi lakóra. Viszont ők sem nézik jó szemmel a számukra idegeneket, elsősorban a vízlakókat. Parázs és Örvény találkozása ezeket az ellentéteket bolygatja fel és változtatja meg fokozatosan az őket körülvevő világot.

Ebben a társadalomban viszont igazán csak a két főszereplőt bontják ki, a tűzlakókkal együtt, a többiek nem igazán kapnak lehetőséget, ők inkább a történet elemeiként funkcionálnak, amik a társadalomkritika megértéséhez is segítenek. Mert könnyen ráismerhetünk a menekültválságra, a ma annyira növekvő idegengyűlöletre, zárkózottságra és a különböző nemzetiségűek egymás között élésének problémáira.

Az Elemi megmutatja, hogy a pozitív gondolkodás, a hibáink beismerése, az őszinteség, a bölcs, megfontolt gondolkodás mennyire segítségére is lehet az embernek, ha a családjáról vagy esetleg a józan gondolkodásról beszélünk. És az elfogadás is csak így jöhet létre. Ugyanakkor ez az üzenet még ha fontos és nagyon aktuális is, talán felróható ellene egyértelmű megvalósítása és érzékeltetése.

Újra egy vidám és vicces talajon járunk, az első fél óra kicsit egyhangú, azonban utána veszi igazán kezdetét a cselekmény, majd jönnek a humoros, aranyos és olykor elgondolkoztató jelenetek. Most viszont jobban érződik, a Coco-val vagy a Lelki ismeretekkel ellentétben, hogy a célcsoport elsősorban a gyerekek.

Szerencsére nem üres, de mégis nincs meg az a varázs, mint a Pixar legjobb animációiban és talán sajnos hiányérzetet is hagyhat, mindenesetre így is kínál több olyan pillanatot, ami miatt könnyen megbocsáthatunk neki és egy minőségi kaland kerekedik ki a történetből, amit ugyanúgy gyerkőc és felnőtt is egyaránt jókedvvel nézhet végig.

7,5/10

Kiknek ajánlom?

- Akik szeretik a szép, de mégsem üres tartalmakat

Kiknek nem ajánlom?